Miért vallanak olyan sokan az ivartalanítás ellen?

Én két hete döntöttem el, hogy lesz kutyám. Egészségügyi okokból (cukorbeteg vagyok, kell a mozgáshoz a motiváció), lelkiekben is segíteni fog (bizonyos dolgok történtek mostanában, amik miatt kis híján összeroppantam) döntöttem így, de alapos megfontolás kellett, mert most lakásban lakom jórészt, a szüleim elváltak. A másik szülőmnél viszont van egy kutya, ami mondhatni az enyém, de szükségem van egy másikra itt, velem, habár őt is ugyanúgy fogom szeretni. És hogy ezt bebizonyítsam neki is és magamnak is, ezért kellett nagyon sokat gondolkodnom a kölyök nemén. Ugyanis el fogom vinni a picit hozzá is, hogy szocializálódjon egy kicsit mind a kettő. Ha lány volna a kölyök, félő, hogy a későbbiekben esetleg rástartolna a felnőtt kan, ha pedig fiú, akkor egy idő után összeugranának.

Én egészen eddig nem szerettem az ivartalanítást, különösen nem kan kutyák esetében, ahol csak a gazdán múlik, hogy milyen erősen fogja vissza a kutyáját. Nekünk mindig ivaros kanjaink voltak, és sosem szöktek el, pedig a környéken mindig szukákkal voltunk körbevéve, habár a macskáinkat (két nőstény és egy kandúr) ivartalaníttattuk, hogy ne legyen sok kiscica mindig.

De most már látom, hogy bizony az ivartalanítás valóban célszerű. Szuka kutyáknál az egészség szempontjából, na meg nem trutyiz össze mindent félévente a lakásban; a kan kutyáknál meg a dominancia kérdése miatt. Úgyhogy most már látom, hogy ivartalanítani kell, ha tetszik, ha nem.

Sokféle hozzáállást, érvet olvastam, és úgy döntöttem, hogy egyikkel sem foglalkozom: egyszerűen ivartalaníttatom még kis korában, lesz ami lesz. Figyelek majd rá, szeretni fogom, ha elhízik, többet mozgunk és kész. Ha kertes házam volna, akkor viszont nem tenném. Jó kerítés és jó nevelés kell, és máris nincs baj.

Szerintem.