Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek mit csináljak?...

Szerintetek mit csináljak? (Lent részletesen)

Figyelt kérdés
Szóóval! Van egy egy éves, border collie szuka kutyusom. A "kedves" embereknek, igen, első kutya. Igen, tudom, hogy nem való első kutyának. Igen, tudom hogy 13 évesen fiatal vagyok hozzá. Most ennek nem ez a lényege, lehetőleg próbáljatok a kérdésre válaszolni, köszönöm! Teháát, a helyzet az, hogy ugye minden nap fél 3-kor már itthon vagyok, és akkor vacsiig semmi más dolgom nincs, csak hogy a kutyussal jtsszak, tehát időm van rá bőven. Ezt az időt mindig tartalmasan töltjük, tanulunk, játsszunk, stb. Ebben a délutáni foglalkozásban benne van egy kb. másfél órás séta, ebből kb. 30 perc kocogás. Ezt sose hagyjuk ki, én is, és Jenna is imádjuk. Azonban kb. 1 héttel ezelőtt, végzetes dolog történt, ugyanis megtámadott minket egy németjuhász, akit a gazdája engedett ki, amikor hazajött, mi meg épp a házuk előtt voltunk. Nekünk ugrott, és szabájosan "kiharapta " a kezemből a pórázt, és Jennát is meg akarta támadni. Miuán egy teljes-állkapcsos-harapást hajtott végre a karomon, természetesen elejtettem a pórázt, Jenna meg fut vagy 40-nel, eliszkolt, én meg a fájdalomtól alig látva utánabotorkáltam, és egy csomó ideig vérző kézzel keresgltem a környéken, de semmi. Akkor hazarohantam szóltam anyáéknak bekötötték a kezem, és egész éjjel kerestük a környéken. Másnap kiplakátoltuk az egész megyét, és épp a szomszédos megyébe mentünk volna, amikor felhívott minket a helyi gyepmesteri telep, hogy a chip alapján azonosították a kutyát, menjünk érte. Nagyon megörültünk, hazahoztuk, semmilyen tesi, és lelki sérülést nem szenvedett (amennyire mi meg tudtuk állapítani), de azóta nem voltunk sétálni. Ő szívesen menne, de én , őszintén szólva, nagyon félek, főleg, hogy csak arra fele lehet eljutni a parkba, amerre a német juhász lakik...Mi ilyenkor a teendő? Azért csak nem élheti le a kutya élete utolsó 14 évét séta nélkül, nem?
2013. szept. 8. 16:35
 1/10 anonim ***** válasza:
Vesztek egy doboz paprika sprét és magaddal hordod. A kutya gazdájával beszéltetek a támadásról?
2013. szept. 8. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Kettőször is elmentünk, de nem volt otthon vagy csak nem nyitott ajtót, nem tudjuk :(
2013. szept. 8. 16:45
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha megharapott a kutya gondolom voltál orvosnál, legalábbis tetanus oltás kellett volna. Ott viszont elkérik a kutya adatait, ha tudod hogy melyík harapott meg. Ügy tudom milyen estben kötelezően kimennek ellenőrízni a kutya oltási könyvét egybeket. Simán be kellett volna jelentenetek a dolgot a jegyzőnél. Egyébként a paprika spray tényleg jó ötlet, fressibe lehet kapni.
2013. szept. 8. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Aha...voltunk orvosnál
2013. szept. 8. 20:01
 5/10 anonim ***** válasza:

Szüleidet küldd át a kutyatulajdonoshoz.Ha nincs otthon,hagyjanak neki a postaládájában egy levelet azzal,hogy beszélni szeretnének vele a történtekről.Hátha meg lehet vele normálisan állapodni abban,hogy jobban vigyázzon a kutyára és fizesse vissza a költségeiteket(pl.a benzin sem volt ingyen,mikor a kutyáért mentetek).

A jegyzőnél kell kérni,hogy mivel a kutya embert mart,ráadásul gyereket,nyilvánítsák veszélyessé.Akkor a tartására speciális szabályok vonatkoznak,amit keményen ellenőriznek.Orvosi látlelettel érdemes bemenni a hivatalba.

Nincs más kutyás,aki a parkba jár és eléd tudna menni?

2013. szept. 8. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 ödi2 ***** válasza:
100%

Az 5-ös hozzászóló kiváló tanácsot adott, fogadjátok meg.

Beszélj a szüleiddel és ha van, akkor 1-2 kutyás ismerőssel és menjetek együtt pár alkalommal. Ha tudsz, akkor tegyél kerülőt és menj egy olyan helyen, ahol biztonságosnak érzed. Más park nem jöhet szóba?

EZT most Neked kell legyőznöd és tudom, hogy nem könnyű, de bízz magadban és a kutyádban. Keress meg egy képzett oktatót és kérj segítséget, hogy ilyen helyzetben mit tegyél és hogyan reagálj. Kívánom, hogy sohasem kelljen átélned hasonlókat és boldog éveitek legyenek a kutyáddal. Sok sikert és kitartást.

2013. szept. 9. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Mindenkinek köszii, kifejezetten az 5-ös válaszolónak, egészen biztosan megfogadom a tanácsát. Kztyás ismerős sajnos nincs, ugyanis itt most egy nagyváros (Miskolc) külváros / kertvárosi részéről beszélünk, és errefelé az a bevett szokás, hogy van kert, minek sétálni vinni a kutyát?? Úgyh sajnos kutyás ismerős nincs, más útvonal pedig nem létezik, vagy 2 km-es kerülőt jelentene, és mivel ezekben az utcákban ha végigmegyünk folyamatosan ugatnak a kutyák, és Jena egy kicsit fél tőlük, és én sem kifejezetten örülök neki
2013. szept. 9. 17:32
 8/10 anonim ***** válasza:
Hát ez a történet nagyon kiakasztó :-( én mindenképp bejelenteném az esetet, te egymagad nem tudsz tenni semmit, remélhetőleg jogi úton "elintézik" azt a kutyát, nehogy már te szívj éveken keresztül más vétke miatt. Ne hagyd annyiban!
2013. szept. 12. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Előző vagyok

Ebben azon kívül, hogy megsértültél mind fizikailag, mind lelkile, az a rossz, hogy valószínűleg a kutya is egy életre megjegyezte, ki tudja milyen lelki sérüléseket okozott neki is. Még be is perelhetnéd simán szerintem egy ilyen eset felér azzal mintha súlyosan megvert volna téged.

2013. szept. 12. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Öö, rendeb! Szerintem is szomorú! köszzi
2013. szept. 12. 19:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!