Depressziós lehetett a kutyám?

Egy hétre nyaralni mentünk a párommal, ahová a 10 éves törpe snacinkat nem vihettük magunkkal. Egyébként folyton velünk van, bent a lakásban, fent a kanapén, jön velünk boltba, családlátogatni stb... Szinte együtt élünk vele. Most erre a hétre családtagra bíztuk, őnála töltötte a hetet. Mikor hazajöttünk, a kutyus a kanapé alatt feküdt elbújva és nem akart előjönni, hiába hívogattuk. Aztán lehajoltunk a kanapé alá hozzá és úgy szólongattuk. Akkor végre elindult felénk, és nagyon örült, csóválta a farkát, felugrált, de fele olyan intenzitással sem tette ezt, mint azelőtt. A szeme mintha mély szomorúságot tükrözött volna. Hazavittük, teljesen meg voltunk ijedve, de szerencsére az otthoni környezetben és közöttünk másnap reggelre már újra a régi volt a kutyus. Aki vigyázott rá, azt mesélte, hogy első pár napban folyton a bejárati ajtóban állt a kutyus, aztán egyre inkább magába fordult és végül utolsó nap már nem is akart kijönni a kanapé alól neki sem. Ő egyébként nagyon jól vigyázott rá, sétáltatta, játszott vele, amennyit tudott, etette, gondját viselte. Korábban volt, hogy 3 hétig is vigyázott rá más a családból, viszont akkor saját környezetben maradt a kutyus, nem a családtagnál élt azon idő alatt.

Ez a depresszió abból adódhatott, hogy ki lett szakítva a környezetéből a kutyus és hogy azt hihette elveszített minket?