Vajon jól cselekedtem?

2014 áprilisa környékén találtam egy 6-8 hetes agár jellegű kutyát az erdőbe kidobva. Hazavittem, tanítottam, neveltem, járt velem lovagolni (nagyon jó haverokká váltak a lovammal). A munkahelyemre is tudtam magammal vinni, így amiatt nem kellett aggódnom, hogy esetleg unatkozik napközben. Aztán egyre több lett a munka, elmaradtak az esti nagy séták, játékok, lényegében csak úgy létezett mellettem, hétvégén 1-2 alkalommal mozgott normálisan, mikor mentünk lovagolni. Az agár fajtamentés segítségét kértem, kerestek neki másik gazdát, mert iszonyatos bűntudatom volt amiatt, hogy nem tudok rá annyi időt szánni, amennyit érdemelne. 2015. márciusában elköltözött tőlem. Eleinte élveztem, hogy nem tipeg körülöttem, hogy nem kell hétvégén időben felkelni és leszaladni vele, hogy nem kell állandóan takarítanom a kutyaszőrt. Aztán elkezdett hiányozni. Minden nap eszembe jut. Már több, mint egy éve nincs velem, és olyanok kérdezik meg, hogy mizu a kutyával, akikkel kb egyszer ha találkoztunk... És újra mardos a lelkiismeret. Még jobban, mint mikor nem volt időm annyit foglalkozni vele, amennyit érdemel. Sokszor eszembe jut, hogy ő is biztos átvészelte volna azt az időszakot, mint a lovam... De neki ugye ott volt a ménes, a kutyámnak meg a kutyatársakat is hiányolnia kellett, velük is csak hétvégente 1-2x találkozott...