Szerintetek szükség van e ma az ősiséget tökéletesen magukban hordozó, kőkemény pásztorkutyákra?

Úgy vettem észre, hogy ez a téma egy állandó vita tárgya nemcsak a gyakorikerdesek.hu-n, hanem úgy általában a kutyás fórumokon és oldalakon is. Itt is nagyon felkapott volt a téma, bár nemrégóta vagyok az oldal regisztrált tagja, nagyon gyakran láttam a kiemelt kérdések között ilyen kérdéseket. Ezért is szeretnék előre megkérni mindenkit, hogy ne engem maceráljon azzal, hogy "már olyan unalmas ez a téma", mert nem én írogattam az olyan kérdéseket, hogy "miért jó a show vonalú kutyák tenyésztése", és a "pitbull vagy a kaukázusi juhászkutya az erősebb" típusúakat sem én írogattam. Tehát szeretnék megkérni mindenkit, hogyha nagyon unja már a pásztorkutyás-összehasonlítós kérdéseket (én is unom, mert többre is válaszoltam már), akkor inkább ne írjon.

A kérdésem tehát az, hogy napjaink urbanizálódott világában, a panelrengetegekben, a legmodernebb riasztóberendezések mellett van e még szükség azokra a pásztorkutyákra, akik az ősi mivoltukat mindmáig megőrizték, megmaradtak kőkemény, rendíthetetlen, bátor kutyáknak?

#Idézet a www.dog-web.info oldalról, ami azzal a céllal jött létre, hogy "munkaképes" pásztorkutyákat keressen, felmérje ezen fajták jelenkori helyzetét:

"Gyakran hangoztatott vélemény, hogy ilyen kutyákra a mai európai életkörülmények között már nincs szükség. Ezért ezekből a fajtákból az olyan tulajdonságok, mint a nagy mozgásigény, a saját terület rettenthetetlen védelme, az ismeretlen emberekkel szembeni mély bizalmatlanság, vagy éppen az idegen kutyák iránt tanúsított domináns magatartás, mint veszélyes vagy haszontalan kiküszöbölendő. Hogy a legtöbb vagyon és személyőri feladat műszaki eszközökkel hosszútávon hatékonyabb és kifizetődőbb. Gyakran hangoztatott, meglehetősen népszerű, de nem igazán kutatott vélemény. A kutatás és gondolkodás fáradságos művelet, egyszerűbb könnyen venni, és elfogadni, amit elfogult és igazából tájékozatlan, de annál magabiztosabb megélhetési ember- és állatvédők sulykolnak nagy erőkkel, és betiltani ezeket a fajtákat, mint veszélyeseket. Ahogy azt nyugat Európa több államában is teszik éppen. Ebben az ügyben nagyon jól egymásra találnak az állatvédők demagóg csoportjai és a politikusok par excellence demagóg csoportjai. "Tegyünk valamit ami látszólag a polgárok érdekeit és biztonságát védi, azonnal népszerűek leszünk." És jól fizetettek.

Persze vannak nagy formátumú, tudós állatvédők is, mint szabályerősítő kivételek, de ők az ilyen "mindegy, csak védjünk, vagy tiltsunk valamit, mert meg lehet belőle élni" típusú kétes és pitiáner ügyekhez nem adják nevüket.

A kérdésnek van azonban egy másik oldala is, ahonnan sokkal könnyebb vitatni ezt a véleményt. A régi, még pergamenre kézzel írt könyvek restaurálására és állagmegóvására például a világ múzeumaiban rengeteg pénzt és energiát fordítanak. Pedig szövegeik már jó ideje számítógépen vannak tárolva, lapjaik mikró filmre vannak fényképezve, sőt korlátozott példányszámban, kutatók számára modern, papírkönyvformában is hozzáférhetőek. Miért dolgoznak velük mégis megszállottan évtizedes tanulmányokat folytatott neves szakemberek, ahelyett hogy valami hasznosabbra pazarolnák tehetségüket? Egyszerűen csak azért, mert ami értékes, az nem feltétlenül hasznos a szó köznapi értelmében. Aki ilyen régi könyvet vesz a kezében, és nem teljesen érzéketlen szellemi dolgok iránt, azt megérinti a régmúltnak a levegője, ami más megvilágításba helyezi a jelent, ami miatt aztán ez a jelen valamivel mélyebben megérthető. (Aki elveszíti az emlékezetét, az az önismeretét is elveszíti.)

Úgy gondolom, hogy aki elkezd ráérezni mit is tudhat(ott) egy igazi pásztorkutya, - akár több kutyából is összerakva a részleteket, - azt megérinti a nomád pásztor és kutyájának tízezer éves múltja, ami más megvilágításba helyezi a jelen kutyáit, sokkal jobban megértve ezáltal az ember és kutya ősrégi szövetségét. Ahogy az ember mint faj, egy határozottan magasabb kulturális fokra lépett a vadászó-gyűjtögető életformáról áttérve az állattenyésztő-növénytermesztő életformára, úgy a kutyához való viszonya is lényegesen elmélyült, összetettebb és bensőségesebb lett.

Ezért nem a tökéletes védelem adja az ilyen kutyák értékét, sokkal inkább az eleven emléke valaminek, aminek döntő része volt abban, hogy ma azok vagyunk, akik vagyunk. Megőrizni valamit eredeti állapotában és gazdagságában, ami ma talán már nem olyan fontos, de egykor sokkal fontosabb volt mint ma az autóink és tömegközlekedési eszközeink. (Gyakran hallani anekdotákat keletebbről, hogy egy jó kutyát nem adtak oda egy jó autóért.)

A betöréseket csak kis százalékban követik el vérprofi, mindenre elszánt, mindennel fölszerelt bűnözők. A legtöbb betörés viszonylag amatőr munka, alkalmi eset, hirtelen felindulás, egy nagyon kínálkozó alkalom kihasználása, ami aszerint választ, hogy hol a legkönnyebb. Ahol az udvaron egy-két nagyon komoly pásztorkutya vár egy kis akcióra, az messze nem a legkönnyebb eset. Akkor már inkább a másik utca, ahol egy golden retriver fogad farok csóválva. Bár a kutyákat le lehet altatni, mérgezni - két pásztorkutyával már ezt is nehezebb megtenni - általánosan jellemző tapasztalat: ahol komoly kutya jelenik meg az udvaron, ott még a szűkebb környéken is visszaesik a besurranásos tolvajlások, betörések száma.

Még egy harmadik oldalról is védhető az eredeti képességeik teljes birtokában lévő pásztorkutyák iránti vágyakozás - bár ez még nehezebben kommunikálható.

Egy szép és kedves kutyát nagyon lehet szeretni. Nem sok kellemesebb dolog van a világon, mint társként tudni a szépséget, na meg újra és újra besöpörni az elismeréseket, hiszen a szépség mindig és azonnal látszik illetve hat. A kedvesség pedig nagyban megkönnyíti az életet egy ilyen kutyával, azonfelül, hogy még ki is emeli a szépséget

A nyers erő, a kirobbanó temperamentum, egy önmagát joggal sokra tartó kutya büszkesége, saját erejét tudó keménysége nem tud megnyilvánulni hétköznapi helyzetekben, ezért nem tud tetszést kelteni, különösen, ha nem társul szép és divatos formákkal. Az élet sem éppen könnyű egy ilyen kutyával, mert folyton ütközésbe kerül egy a kényelmet és biztonságot mindenek fölé helyező civilizációval. De amikor végre megmutatkozhat, pontosabban robbanhat, akkor lenyűgöz, örökre "megfertőz" és függővé tesz. Gyógyulás nincs. Az ilyen ember továbbra is szívesen megcsodálja a szépet, de már nem csak szeretni akarja a kutyáját, hanem tisztelni is. Mert tisztelni csak a teljesítményt lehet."

#Saját véleményem

Én a fentiidézetben írt nézetek közül egyikkel sem tudok teljesen azonosulni. Szerintem meg kell találni az egyensúlyt a pásztorkutyák múltja és a jelen között. Ezekenek a kutyáknak is tudni kell pórázon láb mellett sétálni, kúltúráltan viselkedni idegenek és más kutyák társaságában, el kell viselniük a forgalmat, tudniuk kell kocsiban utazni, stb... tehát minden olyat, amit egy "átlagos városi kutyának" tudnia kell. Be kell illeszkedniük a XXI. század követelményrendszerébe. Szerintem nem kell és nem is szabad teljesen olyannak maradniuk, amilyenek voltak akárcsak 100 évvel ezelőtt. A modern kor olyan követelményeket támaszt a kutyával szemben, aminek meg kell, hogy feleljen, mert külömben kihal, de legalábbis nem lesz túl népszerű. Ezzel együtt jár az is, hogy ősi tulajdonságaik némiképpen háttérbe szorulnak, vagy egyes jellemvonások el is vesznek. Pl: ma már szeintem a pásztorkutyákat jellemző, idegenekkel szembeni mély bizalmatlanság, ill. a megközelíthetetlenség az emberek számára, egyáltalán nem kívánatos. Gondoljunk csak bele, ha egy ilyen kutya 5 méternél senkit nem enged közelebb magához, hogy lehet vele pl. a parkban sétálni? Az ilyen kutya tanyára való, vagy a pusztára. De hol vannak ma már a végtelen puszták, ahol marhacsordákat és juhnyájakat legeltetnek, és akiknek védelmét a pásztorkutyák látják el? Előfordul ilyen is. De nagyon ritka. És leginkább csak az elmaradottabb országokban. Tehát szerintem a pásztorkutyáknak is haladni kell a korral, nem ragadhatunk le ott, hogy "csak teljesítményszelekció". Elég, ha a kutya bátor, ugat, ha jön a postás, a betörőt megfogja, tehát házőrző, és szükség esetén védelmezően a gazdája elé áll. Tehát azért meg kell őrzni a belső értékeiket, de ma nem az a legfőbb követelmény (szerintem), hogy a franciabundás teszten habozás nélkül fogjon és harapjon, hanem az, hogy pl. a családhoz tartozó gyerekeket ne tépje szét. Egyébként sem tartom mérvadónak a franciabundás tesztet, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül... Az embereknek sem egyértelműek az elvárásaik a kutyákkal szemben. Mást várnak tőle a tanyán, mást várnak el egy kertvárosi ház udavrában, szintén mást a sportpályán, vagy a kutyasuliban, és megint mást a kiállításokon. Szerintem egy kutya nem lehet egyszerre a kiállítások sztárja, jól szocializált társ és kőkemény területőrző. Ezek túl nagy elvárások egy kutyától, ráadásul teljesen ellentétesek.

#Végére, hogy miért is írtam ki a kérdést?

Mint ahogy azt már említettem, mostanában nagyon sok pásztorkutyákkal kapcsolatos kérédst olvastam itt, és máshol is komoly viták tárgya a pásztorkutyák munkára való alkalmasság kérdése. Szándékosan nem azt kérdeztem, hogy ez és ez a pásztorkutya alkalmas e még arra, amire kitenyésztették évszázadokkal ezelőtt, mert én ezt hülye kérdésnek tartom. Az ilyenekre nem is nagyon válaszoltam, mert erre nincs megfelelő válasz. De a "melyik fajta az erősebb" típusú kérdéseknek sincs túl sok értelme, szerintem. Ezt a kérdést azért írtam ki, mert "tiszta vizet akartam/akarok önteni a pohárba". Kiváncsi vagyok, ki mit gondol erről, és úgy gondolom, egy ilyen kérdésből sokat lehet tanulni. Többek között ezért írtam ki.

Kérlek szépen titeket, hogy osszátok meg velem véleményeteket erről a témáról, mert nagyon érdekelne. A válaszokat köszönöm szépen már most előre is.

UI.: Ne haragudjatok, ha hosszúra sikerült a kiegészítés, de mindent szerettem volna leírni. Engem tényleg érdekel, mit válaszoltok majd, nem csak úgy kiírom a kérdést, aztán lesz ami lesz. Biztosan vannak akik így állnak hozzá, én nem tudom. Tehát reménykedve várom a válaszokat!!! ;)