Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Az elmúlt félévben két kutyáma...

Az elmúlt félévben két kutyámat is elvesztettem, hogy dolgozzam fel hogy egyik napról a másikra nincsenek?

Figyelt kérdés

Az egyik kutyám májusban aludt el.Emlődaganata volt, de amikor észrevettük már azt mondták késő műteni, és már idős is volt.Őt nem altattuk el, magától aludt el. Viszont akkor családon belül megbeszéltük hogy még egy kutyát nem fogunk hagyni szenvedni. Akkor még nem is gondolt rá senki hogy ilyen hamar eljön egy újabb rossz. A másik kutyánk pár évvel fiatalabb nála, vagyis már csak volt. Egyik napról a másikra minden elromlott, és hetek alatt teljesen leépült. Gennyes méhgyulladása volt, de az ultrahang alapján és a korára hivatkozva már nem vállalták műtétet. Másfél hete még elém szaladt a kapuban, felváltva hozta a játékait játszani, alig egy hete kapta meg az új kutyaházát, még várt rá egy csomag teniszlabda mert az a kedvence. Előtte teljesen tünetmentes volt. Annyira rossz volt nézni a szenvedését, nem volt ereje felállni vizet inni, ha sikerült neki összecsuklott, napok óta nem evett, és csak feküdt erőtlenül mint egy darab fa és nézett maga elé, ha odamentem hozzá felnézett rám, de a fejét már nem emelte meg, csak egy kis farkcsóválással jelezte hogy örül nekem, ha én emeltem meg a fejét mintha keservesebben vette volna a levegőt, amit amúgyis nehezebben vett mint egy átlagos kutya.Amikor még nem gondoltam hogy ilyen komoly a baj megígértem neki hogy hazajön még játszani, és következő találkozásunk során együtt szaladunk a labdák után.

Jól döntöttünk hogy az altatást választottuk, és nem hagytuk tovább ilyen állapotban? A doktornő szerint a kezelésnek sem lett volna értelme mert nem használtak volna a gyógyszerek, csak hetekkel meghosszabbíthattuk volna ezt az állapotot. Annyira nehéz felfogni hogy nincs, a májusban meghalt kutyámon sem léptem túl igazán, sokszor gondoltam rá és sírtam el magam, csak mivel itt volt ő is, aki örök vidám örökgyerek természettel volt megáldva enyhített a fájdalmon. És most? Nincs többé, hiába keresem, és hiába hallgatom, nem hallom ugatni és üdvözölni.

Bűntudatom van hogy nem tudtam rá jobban vigyázni és hosszabb ideig segíteni őt a földi úton.


2016. nov. 4. 15:39
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
Utolsó! Ha az orvos valóban menthetetlennek gondolja a kutyát, nem engedi haza szenvedni, hanem azonnali altatást javasol. A felelős gazda pedig nem viszi haza szenvedni, hanem beleegyezik az altatásba.
2016. nov. 4. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

11 éves volt, valamivel kisebb mint egy németjuhász. Az orvos azt mondta 7 éves korig van esélye ilyen esetekben a műtétnek, mert már nem bírná a szervezete. A hetek alatti leépülés valójában 1 hetet takar, az azt megelőző héten előfordult hogy elutasította az ételt, de valószínűleg már akkor rosszul érezhette magát, aztán napokig evett rendesen. A következő héten volt nála kint állatorvos mert kötőhártyás volt a szeme, kapott rá kétszer antibiotikumos szurit. Ez volt az a hét amikor rosszabbul lett. Nem pedig hetekig feküdt magatehetetlenül!!

Én nem vagyok orvos, sem okoskodó hozzászóló aki kioszt bárkit mintha neki hatalmas tapasztalata lenne az élet minden területén, és legalább ennyi diplomája is. Amióta az eszemet tudom mindig volt kutyánk, egyik sem volt ivartalanítva és soha nem volt egészségügyi bajuk. Naivak voltunk, és azt hittük hogy továbbra sem lesz gond. Sosem akartam ok nélkül megműttetni egy állaltot sem. Tévedtem! Ember vagyok, néha azokkal kapcsolatban hozzuk meg a legrosszabb döntéseket akiket a legjobban szeretünk.

Azoknak akik segítőszándékkal írták a kommenteket, azoknak köszönöm.

2016. nov. 4. 19:08
 13/16 A kérdező kommentje:
Azoknak a hozzászólóknak akik okoskodó megjegyzéseket tesznek anélkül hogy pontosan tudnának mindenről ajánlom hogy végezzék el az állatorvosit! Talán én sem egy "olyannál" kötöttem volna ki, hanem lehet a ti nagy szaktudású rendelőtökben.
2016. nov. 4. 19:14
 14/16 anonim ***** válasza:
60%

#11: Sehol nem irja, hogy az orvos mit javasolt, de persze TE okoska ezt is biztos tudod, mert hat szaki vagy itt a GYKn nem? Annyit irt, elment a kutyaja el kellett altatni, mert gennyes mehgyulladasa lett.


Az orvos velhetoen megnezte a kutyat es bizzunk benne, hogy a legjobb tudasa szerint javasolt "megoldasokat" es lehetosegeket a kutya erdekeit szem elott tartva. Lehet elnyujthatta volna a szenvedeset meg 2 hetig, de nem latta ertelmet, ha a kutya mar amugy is a veget jarta.


Amikor a kutya halal szelen tancol, nem biztos, hogy van idod es lehetoseged 3-4 orvoshoz elvinni megnezetni, ha mar szegeny para amugy is az utolsokat rugja, akkor a lehetosegekhez kepest szerintem meg kell neki adni a nyugalmat, a szeretet vagy barmit amire szuksege lehet.

2016. nov. 4. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
56%
"Az orvos azt mondta 7 éves korig van esélye ilyen esetekben a műtétnek, mert már nem bírná a szervezete. " - ez biztos, hogy nem igaz. Esélye mindig van, maximum kevés. Azt javaslom, válts orvost, ha majd ismét lesz kutyád.
2016. nov. 4. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Ne legyen bűntudatod biztosan jo gazdi voltál és a kutyusoknak is nagyon jo élete volt veled. Nekem is pár éve meghalt a kutyám, vese és majelegtelensegben, de mar nagyon öreg volt, viszont boldog élete volt, csak az utolsó egy hete volt, amit betegen töltött. Nekem egy kutya halála okozta sebet csak egy új kutya tudja begyogyitani. Persze nem azonnal veszek új kutyát, csak mondjuk fél, vagy egy évvel utána.
2016. nov. 5. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!