Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mi a helyes ebben az esetben?

Mi a helyes ebben az esetben?

Figyelt kérdés
Van egy 10 éves francia bulldogom, aki egész 1 héttel ezelőttig kiváló egészségnek örvendett. 1 hete viszont pokol az életünk, ugyanis drága kis kedvencünk egy korábbi kezelt fulgyulladása ráhúzódott az agyának arra a területére, ami az egyensúlyért felel. Az egész úgy kezdődött, hogy egyre lassult a mozgása, egyensúlyát nehezen tudta megtartani, szétcsúsztak a lábai, elesett, félre tartotta a fejét, és körkörösen mozgott. A doki vesztibularis szindrómát diagnosztizált nála, és szteroiddal és antibiotikummal is kezelni kezdte, ezeken kívül pedig 4 napon át minden nap még egy infúziot is bekötött neki, ami ilyen agyi illetve idegrendszeri betegségeknél szokás. A kutyuskánk tünetei kezdetben rosszabbodtak, aztán valami keveset javultak, de már nem kaphat többet sem a szteroidból sem az infúzióból. Szegénykém, olyan mint egy zombi, csak kószál, neki-neki megy a falnak, széknek, liheg, nehezen tud csak enni és inni. Nem vagyok benne biztos, hogy megismer minket. Nem igazán reagál a parancs szavakra, a szombatisztaságot pedig elfelejtette. Ma kapta meg az utolsó adag szteroidot, de a doki szerint már sokkal többet kellet volna javulnia ettől a kezelésétől ennyi idő alatt. Nem tudom, hogy ez így milyen lehet neki, látszólag nincsenek fájdalmai, de úgy tűnik nem is nagyon érzékeli a külvilágot. Egy másik doki azt mondta, hogy mivel idős kutyus, nála még több időt vehet igénybe a gyógyulás, de sajnos nem tudtak megmondani, hogy meg fog-e gyógyulni egyáltalán. Sajnos az is benne van a pakliban, hogy így marad. A doki nagyon finoman felvetette az altatást én pedig most ezen vívódom. Imádom őt és nagyon szurkolok neki, illetve megteszek mindent, amit csak tudok érte, de ugyan akkor bevallom, nagyon nehéz lelkileg. Egy részt így látni, másrészt a folyamatos takarítás, na meg most ugye fokozottabb figyelmet igényel, nehogy kárt tegyen magában. Mindenféle véleményt, érvet, ellenérvet, tanácsot, tapasztalatot szívesen fogadok. Aki volt már hasonló helyzetben segítsen kérem. Köszi előre is.

2016. nov. 11. 20:44
 1/5 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem először várjatok egy kicsit,hogy valóban hat-e a gyógyszer.Én adnék még neki egy esélyt.Nekem van egy 11 éves bichon havanesém és teljesen egészséges,csak már nem tud sokat sétálni,és fáj a lába.Jobbulást a kutyusnakMajd mindenképp írd meg mi lett a sorsa.Szurkolok. :)
2016. nov. 11. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Biztosan megtett érte mindent az állatorvosotok, de én "több szem többet lát" alapon elvinném még egy orvoshoz. (Nekem egészen más problémára a harmadik állatorvos jött rá egy perc alatt)

Esetleg valami roboráló vitaminkészítmény jó lenne, hogy a szervezete jobban tudjon küzdeni.

Én azt hiszem, hogy megpróbálnék mindent megtenni annak érdekében, hogy nyerjek még egy kis időt, ha várható valami javulás. Ha viszont visszafordíthatatlan a károsodás, akkor sajnos fel kell készülnöd, hogy elengedd. Én egy orvos véleménye alapján nem hoznék meg egy ilyen döntést. Akkor sem, ha megbízom benne, mert jó orvos.

2016. nov. 11. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Elaludt. :,(
2016. nov. 12. 13:30
 4/5 Anita1818 ***** válasza:
100%
Részvétem!
2016. nov. 12. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Őszinte részvétem!Nagyon sajnálom.
2016. nov. 15. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!