Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogyan tudnám leszoktatni a...

Hogyan tudnám leszoktatni a kutyámat arról, hogy elszökjön?

Figyelt kérdés

Van egy 9 hónapos németjuhász-golden retriever keverék kan kutyusunk. Fél éve van velünk. Nagyon okos, gyorsan tanul, az alapvető parancsokat tudja, 1-2 nap alatt megtanulta jutalomfalat nélkül. Viszont vannak gondok a viselkedésével amivel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni.

1 hónapja beteg lett, nem evett, alig mozgott, kedvetlen volt. Az orvos adott neki 3 injekciót, de közben majdnem megharapta, akkor először volt agresszív, előtte soha. Utána helyre is jött, de azóta folyamatosan szökik, átmászik a kerítésen a szomszédokhoz, 3-4 szomszéd udvarán keresztül rohan végig kerítéseken átmászva, mire nagy nehezen elkapjuk és hazahozzuk. Amint elkezd mászni a kerítésen, egyszerűen nem hallgat senkire, csak megy a feje után, hiába hívjuk. Kénytelenek voltunk megkötni, mert az egyik szomszéd megmondta, ha még egyszer meglátja az udvarában agyonüti. De nem egyszer szétrágta már a láncot is, elengedi saját magát.

Az agresszívitása miatt is aggódunk, nem egyszer ránk is morog, odakap a kezünkhöz. A macskát is egyszer elkapta, úgy rázta mint egy rongyot... Voltak tyúkjaink, azokat is mindet szét tépte. Van egy másik kutya is, tibeti spániel, néha kiengedjük az udvarra, akkor meg egymásnak mennek. Attól tartunk, hogy egyik szökésénél majd egy embert fog megharapni.

Rendszeresen játszunk vele, foglalkozunk vele, tanítjuk. Amióta kötve van visszük sétálni, elengedjük az udvarban is, de pár perc után, amint hall valamit (kutyát, kiabálást az utcáról) egyből mászik is át a kerítésen...

Nem tudjuk mi tévők legyünk, kötve tartani nem akarjuk, ez nem élet neki, de amíg szökik nem lehet felügyelet nélkül hagyni szabadon. Sajnos kutyaiskola környéken nincs, az a lehetőség számunkra kiesik...



2017. febr. 11. 08:49
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Azóta viszitek sétálni, mióta meg van kötve? Minden nap kellene vinni, ahol rendesen elfáradhat, és játszhat más kutyákkal. Gondolom ivarérett lett, ezért akar szökni, meg gondolom nincs rendesen lefárasztva.

Elsősorban ivartalanítást javaslok, majd egy kutyasulit, először is az agressziót kell orvosolni, ha ez megvan, akkor már nem lesz gond a sétáltatás sem.

A kerítést pedig szökésbiztosra kell megcsinálni, egyébként tilos már kutyát láncon tartani.

2017. febr. 11. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Már elkezdtük pórázhoz szoktatni, csak nagyon nehezen akarta szokni, leült, visszahúzta magát, nem akart jönni. Pár nap után szétrágta a nyakörvét, kapott újat, utána meg szétrágta a pórázt...mire újra beszereztünk mindent amit kell, addigra már elkezdett szökni. Tudjuk, hogy tilos, nem is tennénk, ha tudnánk, hogy nem szökne, de az agressziója miatt nem merjük szabadon hagyni, nehogy valakit megharapjon. Sok kutyánk volt, de egyik se volt ilyen szökős. A kerítés 1,5 méter magas, nincs rajta rés sehol, de nem tartja vissza, egyszerűen megmássza... Meg sajnos itt sokan szeretik mérgezni a számukra nem szimpatikus kutyát...legutóbb is ezért volt beteg, csak szerencséje volt, ő túlélte, de 5 másik kutya nem.
2017. febr. 11. 09:34
 3/7 anonim ***** válasza:

Az első válaszolónak igaza van. Ivartalaníttatni kellene, ez volna az alap. Csökkene a frusztációja és nem érdekelnék a tüzelő szukák.

Még arra gondoltam, hogy amikor beteg volt, nem lehet, hogy sajnáltátok és babusgattátok és többet engedtetek meg neki, mint máskor? Lehet, hogy ő érzi magát "falkavezérnek". Ti pedig, aki a falkájához tartoztok, korlátozzátok őt. Persze, hogy frusztrált. (Lehet, hogy nem így van, ez csak egy elmélet)

Kutyát megkötve tartani nem jó és törvénybe is ütközik. Kutyát agyonütni is egyébként.

Mennyit sétál naponta? (Csak példának említem, hogy az én "kerti" kutyáim egész nap rohangálnak a kertben, együtt játszanak, este pedig kb. 1,5 órát sétálnak, olyankor találkoznak más kutyákkal, tanulunk is közben és még így sem fáradnak el mindig. De egyik sem szökik, akkor sem, ha nyitva hagyom a kaput)

-ivartalanítás

-a kutya és a köztetek lévő rangsor helyreállítása

-ha nem boldogultok egyedül, akkor mindenképpen kellene kiképző segítsége

2017. febr. 11. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Amikor beteg volt, ki se jött az ólból, esélyünk se volt babusgatni, még ha akartuk is volna, nem hagyta, de alapból se szoktuk. Babusgatás annyi csak, hogy amikor játszunk, tanítunk neki valamit, ha azt teszi amit kérünk, illetve jól csinál valamit akkor megdicsérjük, de nem kényeztetjük el.

Az a baj, hogy falun lakunk, itt nincs park vagy tér ahol más kutyákkal játszhatna, meg 1 emberről tudok aki sétáltatja a kutyáját, itt sajnos nem szokás a sétáltatás, pedig alapvető dolog egy kutyánál.

Napi 1 órát szoktuk sétáltatni, kivisszük olyankor a falu határába egy mezőig, majd vissza.

Az ivartalanítással csak annyi probléma van, hogy a legközelebbi állatorvosi rendelő 30 km-re van, kocsink meg sajnos nincs és így nem igazán tudjuk megoldani a szállítását.

Azért lenne jó, ha valami nevelési módszer lenne rá, hogy ne szökjön vagy legalább kevésbé legyen domináns. Alapvetően szót fogad, de inkább csak akkor, ha kedve van hozzá. Ha kicsit erélyesebbek vagyunk vele, pl. a pórázon rántunk akkor meg egyből morog és odakap a kezünkhöz...

Azt még hozzá kell tennem, hogy amikor az orvosnak is odakapott amikor beadta neki az injekciót, fejbe verte, hogy neki ne morogjon, mert a saját kutyájának se engedi meg ezt, aztán a következőnél megint oda akart kapni, akkor kétszer is pofán vágta. Nem lehetséges, hogy ez váltotta ki az agresszióját? Mert igazság szerint azóta lett velünk is agresszívebb...

2017. febr. 11. 19:23
 5/7 anonim ***** válasza:

nem, az állatorvos csak megmutatta neki, hogy hol a határ. nektek is meg kellett volna már tenni rég.

mielőtt sokan lemarnának: egyáltalán nem arra gondolok,hogy egy kutyát ütni-verni kell, mert az olyanok kezét én is eltörném. de ha szép szóval nem megy, bizony nem árt egy-egy nevelő szándékú pofon. mert ha mindent ráhagyunk a kutyára, akkor azt is fogja gondolni, hogy neki mindent szabad.

én konkrétan azt csináltam mikor még azt hitte a harapdálás jó buli mindenkinek, hogy 2-3x "földre vittem", vagyis oldalára fektetve földre nyomtam míg le nem csillapodott és rászóltam, hogy nem. azóta nem tartozik a harapás a játékok közé

2017. febr. 12. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Vagyis a kutyát soha nem neveltétek, soha nem foglalkoztatok vele? Így mégis mit is vártok tőle? A kutyátok pont olyan, amilyenné tettétek. Igazából nincs gazdája, akkor miért is hallgatna rátok?


Vagy azonnal keressetek fel kutyaiskolát és drasztikusan változtassatok a saját hozzáállásotokon, életmódotokon a kutyával szemben, vagy keressetek neki egy rendes gazdát, aki törődik is vele, nem csak kiveri a kert végébe, és mikor már kezd kamaszodni megköti.

2017. febr. 13. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Nos... Kipróbáltunk egy új módszert, ami úgy tűnik beválik. Csináltunk neki egy elkerített részt, átmenetileg, ahonnan nem tudott kiszökni. 5 napig nem foglalkoztunk vele, nem játszottunk vele, nem dédelgettük, levegőnek néztük, csak enni-inni adtunk neki. Tegnapelőtt rátettük a pórázt és szépen jött mellettünk, nem húzott, nem ugrált, nem rágta a pórázt, sétált, mint aki egész életében ezt csinálta. Tegnap ismét rátettük a pórázt, szépen, szófogadóan végrehajtotta a korábban már megtanított parancsokat is, gond nélkül sétált megint csak. Még azon kell dolgoznunk, hogy ha meglát egy embert/kutyát ne akarjon egyből odarohanni hozzá, de azt is kezdi megtanulni.

Egy fórumon olvastam ezt a levegőnek nézős módszert és úgy tűnik bejött. Nem agresszív, mint ahogy korábban, ugrálni se akar ránk, ahogy szokott, mint akit kicseréltek. Egy kevésbé domináns kutyával van már dolgunk, szóval alakul.

2017. febr. 27. 06:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!