Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Megzavarta a költözés vagy...

Megzavarta a költözés vagy kamaszodik?

Figyelt kérdés

6 hónapos cavalier szuka kutyusunk van, ivartalanítás jövő héten megtörténik. Eddig lakásban laktunk, de most átmenetileg kertesbe költöztünk anyósomékhoz, amíg az új lakásunk el nem készül. Soha nem volt vele különösebb gondunk, nem pusztít, otthon egyedül elvan szépen, szobatiszta, már az éjszakákat is átaludta kb. két hónapja.

A költözés óta fura szokásokat vett fel a kutya: egyre nehezebb a játékaival lekötni, inkább azt keresi, hogy mit lophatna el( kárt nem tesz bennük, csak elvisz a papucsokat, kiteregetett ruhákat stb.). Ezen kívül újabban éjszaka jön rá, hogy pisilni-kakilni kéne, pedig lefekvés előtt is mindig viszem ki, ahogy eddig is. Este jól lefárasztjuk, sokat játszunk vele, sétáltatjuk is, ennek ellenére éjszakánként felkel és kaparja a játékos dobozát, hogy akkor most játszana. Elég nehéz így másnap munkába menni, hogy éjjel vele járőrözünk :( Korábban nagyon szépen kialakult napi rutinja volt, szinte órát lehetett volna állítani hozzá, hogy mikor kel-fekszik-játszik.

Igyekszünk mindenben ugyanúgy tartani a napirendjét, mint a lakásban, ugyanakkor eszik, sétál, játszik, mégis meghülyült :D


2017. márc. 19. 11:03
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nagyban szerepet játszik a költözés és a környezetváltozás, nem találja a helyét és kiesett a napi rutinból. Az én kutyám most kilenc hónapos, és nála egyenes arányosságban alakult ki a napi rutin és a rend, ahogy nőtt, nem volt benne ilyen törés. Az is nagy változás lehet hogy eddig csak panelben lakott, most pedig rendelkezésére áll az udvar is így kint gondolom többet mozog és hamarabb lefárad mint ha lakásban lenne, így felborult az előzőleg kialakult rend.


De az is elképzelhető hogy kissé kamaszodik, az enyém is ilyen idős korban kezdte feszegetni a határokat mit szabad és mit nem. Ilyen esetben következetes neveléssel és visszajelzéssel hamar megtaníttattunk vele, meddig mehet el.

2017. márc. 19. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is cavalierjeim vannak kertesben. Ők is kelnek éjjel neha pisilni. Viszont nincs randalirozas.


Tanítás meg nekik az "alvás van" vezenyszot. Az enyemek ha neki allnak randalirozni hajnalban mindig mondom nekik. " nem-nem, meg alvás van"! És akkor visszakullognak meg a helyükre.


Egyébként lehet a kamaszkortol is mert kevesebbet alszanak már mint kicsinek. Lehet meg több mozgás kene neki.

2017. márc. 19. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindkettőtöknek:) Szerencsére, nagy rosszaságokat nem csinál(egyelőre), csak ahhoz képest, amilyen kis angyal volt kicsinek, változott. Igyekszünk neki állandósàgot adni, sajnos, ez most így alakul, "túl hamar" el tudtuk adni a régi lakásunkat, az új meg még készül :) Az elalvással nincs gond, sőt, általában úgy dől el, mint egy krumplis zsák, csak eddig reggelig így is maradt, most meg bulizna éjjel :D Azt megfigyeltük, hogy többet iszik, itt melegebb van, mint a panelban, talán ezért jár ki éjjel többet :) Tudom, hogy nem könnyű szegénykémnek, de azért is tartottuk meg a napi sétákat, ahogy volt, mert még egyszer fogunk költözni és az megint lakás lesz.
2017. márc. 20. 05:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!