Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Elképzelhető, hogy egy kutya...

Elképzelhető, hogy egy kutya nagyon megválogatja, kivel barátkozik, holott egyébként kezdeményező?

Figyelt kérdés

Van egy hat éves németjuhászom. Bevallom, nem a legjobb nevelést kapta, mert amikor hozzám került, még csak tíz éves voltam, és a fajtát is azért választottam, mert szép és jó híre van. Szerencsére annyi eszem volt, hogy miután meglettek az oltásai, kutyasuliba kezdtünk járni (itt nem volt külön ovi, esetleg egy alkalmon belül külön foglalkoztak a három egyidős kölyökkel, akik épp voltak). Tíz hónapos koráig jártunk, aztán atkás lett. Orvosi tanácsra abbahagytuk, és nem vittük kutyák közé. Itt jön a probléma, ugyanis két évig tartott, mire sikerült belőle teljesen felgyógyulnia, és ezidő alatt nem igazán találkozott más kutyákkal. Sőt, mondhatni el is lett hanyagolva, azon kívül, hogy kezeltem a bőrét, és a kertben játszottunk, tanítgattam. Ezt persze mostanra mélységesen bánom, mert három éves volt, amikor újra meg kellett tanulnia pórázon sétálni, a behívásra hallgatni, és úgy amblokk engedelmeskedni nekem.


Mostanra azt tudom mondani, hogy jó kutya. Nem a legjobb, de elsőnek szerintem jó. Viszont egy elég nagy problémám van vele.

Azok közül a kutyák közül, akikkel találkozik, csak nagyon kevéssel találja meg a közös hangot. Példának okáért ma egy teljesen megadó goldennel kerültünk összetűzésbe, aki szaglászásnál egyből lefeküdt, és megadta magát. Múltkor ennek pont az ellenkezője történt, egy kis keverék jött velünk szembe, pár méterre megállt tőlünk, lefeküdt, ugatott, majd jött volna ismerkedni, de ő nagyon határozott volt.


Ennek ellenére nem mondhatom, hogy nem jön ki más kutyákkal, mert a legjobb haverja egy yorkie, és egyaránt vannak nagyobb és kisebb barátai, keverékek, fajtatiszták, szukák és kanok. Olyan is van, aki a gazdája szerint kevés kutyával tudott úgy feloldódni, mint az enyémmel. És mégis, ha összetalálkozunk valakivel, 80% hogy nem fognak kijönni, pedig az enyém kezdeményező, és nagyon szívesen odamegy bárkihez.


A kérdésem az lenne, hogy ő ilyen, és fogadjam el, idegen kutyákkal pedig vigyázzak? Vagy ezen tudok változtatni? Ha igen, hogy? Érdemes lenne visszamenni a kutyaiskolába, és ott tanácsot kérni? Én hogy viselkedjek, ha balhézik? Előre is köszönöm a válaszokat!



2017. máj. 15. 18:01
 1/7 anonim ***** válasza:
Minden kutyának/macskának saját egyénisége van. Ezen nem tudsz változtatni. Csak annyi lehet belenevelni hogy ne támadjon idegen kutyákra, de azt hogy kivel barátkozzon azt nem. Azt ő dönti el.
2017. máj. 15. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Valószínűleg ilyen a természete. A mi tacsi-pincsi mixünk pl. ha nyugodt kutyával találkozik, környékezi, dörgölőzik mint egy macska, de ha fiatal kutya jön, vagy olyan, amelyik be van pörögve, kb. lesújtó pillantást vet rá, és elvonul.


A múltkor egy másik tacsi már lefeküdt mögé, és nyüszögött, hogy játszanak már, a miénk meg csak ránézett és felszegett fejjel elsétált. :D Engem ez zavart egy ideig, de már megszoktam, azon szoktunk röhögni, hogy egy jégkirálynő. :)


Ne aggódj emiatt, ilyen a természete valószínűleg. Sok kutya mellesleg sajnos elég tolakodó, a gazdik nem figyelnek arra, hogy elhívják, ha a másik kutyának már sok, erre fontos figyelni. Figyeld a barátokozást, és ha bármi jelét látod valamelyik részéről, hogy nem kellemes neki a helyzet (ennek nagyon sok jele van, keress rá akár), vedd ki a kutyádat a szituációból (ha kell, rakj rá pórázt és vidd arrébb).

2017. máj. 15. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Nos, igen... Amiért ilyen, nem igazán merem elengedni szabadon, póráz nélkül ismerkedni, mert itt a környéken egyrészt nincs rá lehetőség, másrészt ha összekapnak, még csak elrántani se tudom.

A tolakodásról annyit, hogy pontosan azt veszem észre, hogy tolakodó. A goldennél is valószínűleg ez lehetett a probléma, ugyanis teljesen fölé állt. Viszont van az egyik barátnőmnek egy igen fiatal, és neveletlen angol bulldogja, aki rajta is túltesz, és akkor meg látom, hogy befeszül és kényelmetlenül érzi magát. Egyébként vele is elvannak, bár néha a kicsi képébe ugat, ha éppen játékból el akarja kapni a fülét.


A másik, hogy azt veszem észre, hogy egyirányúan ismerkedik. Ő nagyon barátságosan szagolgat, de ha a másik kutya is meg szeretné szagolni hátul, akkor szintén befeszül. Elképzelhető, hogy azért, mert régebben rendszeresen ki kellett nyomni a bűzmirigyét, és ez rossz élményként maradt meg benne?

2017. máj. 15. 20:25
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

A legtöbb kutya válogat, kevesebb az olyan, aki mindenkivel kijön. És ez nem a megadáson múlik, hanem a stíluson, kisugárzáson. Az öregem pl. igazi kaméleon volt, mindenkinek felvette a stílusát, mindenkivel kiválóan eljátszott, a pitem meg egy egoista állat, ő nagyon válogat, akinek nem százas a kisugárzása, azt nem kedveli. Nem is kell erőltetni, nem lehet kötelezővé tenni neki, hogy mindenkit szeressen.

Ha viszont balhézni akar, azt meg le kell tiltani. Az is lehet amúgy, hogy te nem látod rajta, hogy ő nem közelít normálisan a másikhoz, és azért van balhé, akkor meg azon kell dolgozni. Szóval én megnézetném szakemberrel.

2017. máj. 15. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Általában úgy közelít, hogy ha meglát valakit, felemeli a fejét, meredten ránéz, majd lehajtja a fejét, kinyúlik előre és addig nézi, amíg oda nem mehet. Ha megbököm, akkor egy pillanatra kizökken, rám néz és csóválni kezd. Békítőjeleket abszolút nem alkalmaz, szerintem ez se teszi túl szimpivé a többi kutya szemében.
2017. máj. 15. 20:32
 6/7 anonim ***** válasza:
Hát akkor ráférne némi szocializáció. Egy jóindulatú kutya felszabadultan, lazán közelít, nem így.
2017. máj. 15. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Kutyaiskolában mit tudnak kezdeni azzal, ha odamegyek egy hat éves, szocializálatlan kutyával? És ha az ottani kutyákkal normálisan viselkedik?

A kutyasuliba, ahová jártunk, javarészt csak hozzá hasonló német juhászok voltak.

2017. máj. 18. 20:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!