Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért csinálja ezt a németjuhá...

Miért csinálja ezt a németjuhászom ismerkedésnél? Hogy tudnám kezelni?

Figyelt kérdés

Hét éves múlt a kutyám idén, első kutya, szóval voltak gondok a nevelésénél. Szapis is, az első évben jártam vele kutyasuliba, de akkor nagyon fiatal voltam (11 éves) és aztán abba is hagytuk, mert előjött rajta valami bőrbetegség, és mivel nem tudtuk, hogy fertőz-e, azt javasolták, hogy egy ideig ne járjunk. Két évig csak a gyógyulásra koncentráltunk, nem vittük sétálni sem, a kertben játszottunk vele, tanítgattuk stb. Viszont kialakultak nála problémák. Folyamatosan ugatta a szomszédot, először csak az egyiket, majd mindkettőt, de órákig, és közben rohangált a kerítés mentén. Sétálni amikor ki akartam már végre vinni húzott, elengedni sem lehetett. Ezeket a problémákat sikerült megoldani, de egy maradt.

Ismerkedni borzasztó bunkón ismerkedik. Általában fentről közelít, ő szaglászik, de nem hagyja magát szaglászni, csak ha már fél órája együtt sétálunk valakivel. Emiatt a másik kutya megijed tőle, ő meg van, hogy nekiáll ugatni. Soha nem támadott meg senkit, ennek ellenére ha barátaim kutyáival találkoztunk, mindegyikkel kijön, imádja őket, volt hogy a border fejjel nekirohant mert csak a labdát figyelte, vagy a bulldog kigáncsolta a pórázzal, a tacskó harciaskodott vele, de ilyenkor otthagyja a szituációt.


Azért ismerkedik ilyen szörnyen, mert le akarja dominálni a kutyákat, vagy ez szocializációs hiányosság nála? Arra is gondoltam, hogy az én bizonytalanságomból adódik, mert amikor elkezdtünk más kutyákkal haverkodni, engem ez megijesztett. Viszont az elmúlt három évben mindenféle méretű, nemű és jellemű kutyával találkozott, az utcáról behozott hisztis padlócirkálóval is összehaverkodott, nem volt még olyan, hogy ha mi elmentünk sétálni valakivel, pár perc után ne higgadjon le. Viszont furán néznek ránk amikor elmondom, hogy először valószínűleg meg fogja ugatni, mert bunkó, de ne aggódjanak, ki fognak jönni.


Ilyenkor nekem hogy kellene reagálnom? Most az van, hogy ha befeszül, akkor tiltom, elhúzom, leültetem, várunk egy picit, hogy mindkét kutya lehiggadjon, aztán mehet a második kör, ami már jól végződik. A laza pórázra figyelek, magamat is nyugtatom. Szuka egyébként, ha számít, de nagyobb testű, pár centivel és kilóval kilóg a standardből. Minden választ köszönök!



2018. júl. 12. 13:47
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Mennyit sétáltatjátok? Adtok neki elegendő feladatot? A szomszédos, kerítés mentén rohangálás úgy hangzik, mintha nem lenne eléggé lefárasztva.

A fentről közelítős, nem hagyja magát szaglászni egyértelműen domináns viselkedés, le kellene tiltani róla. Egyébként az, hogy otthagyta a harcias tacskót az nagyon jó jel, azt jelenti, hogy alárendelte magát a tacskónak.

2018. júl. 12. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Minden nap van vele foglalkozva természetesen, a kerítés mellett rohangálás az egy régi probléma, már nem aktuális, mint azt írtam fent is. Ez az egyetlen problémám, hogy bunkó az ismerkedésnél, egyébként nagyon jó kutya. Jellemre, agyilag, mindenhogy.
2018. júl. 12. 15:32
 3/4 anonim ***** válasza:
80%

Nem tudom, mennyire leszek népszerű a válaszommal, de szerintem ezzel nincs olyan nagy baj. Lehet, hogy kezdetben bizalmatlan az idegen kutyával, de aztán feloldódik és nincs gond. Domináns, de nem agresszív. Sok ilyen kutyát ismerek, nincs velük semmi gond, ha kezelve/kontrollálva van a dolog.

És simán lehet, hogy el is fog múlni nála, ahogy a többi rossz szokás is, ha a jót jutalmazod.


Írod, hogy a második kör már jó szokott lenni, ha lenyugszik, tehát tudod kezelni. Szerintem próbáld ki azt is, hogy dicséred, amikor szépen ismerkedik (ha van ilyen is és nem minden esetben dominál). De nekem elég lenne, ha az ilyen kutya gazdája szól, hogy bocsi, domináns, de nem fogja bántani a másikat, csak idő míg feloldódik. A normális másik gazdi megérti, a nem normálisnak meg mindegy, mit mondasz vagy már eleve fél, félti az övét a tiédtől.


Az én kutyám elég bizalmatlan idegenekkel, de ő ezt sokszor agresszióval kezelte (még folyik a rehabilitációja), tehát lenne mitől féltenem, de ha a gazdi kommunikál, szól, mire érzékeny az övé, vagy mit várhatok tőle, akkor nincs semmi gond. Én is mindig kommunikálok, és közben meg korrigálom a kutyám.

2018. júl. 13. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Az előző válaszolóval értek egyet. Szerintem nincs baj azzal, ha a kutyának van egy védőösztöne, de ha tudod kontrollban tartani, nincs semmi probléma. Egyébként az én németjuhászom is ilyen. Ugat az idegenekre, ekkor pedig lenyugtatom, nem parázom túl a dolgot. Amúgy érdekes észrevétel, hogy mostanság már sokkal kevésbé támadó, persze észreveszi a szemben eljövő kutyákat például, de ha rászólok, már nem érdekli.
2018. júl. 19. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!