Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » SOS! A kutya hirtelen lesátnult?

SOS! A kutya hirtelen lesátnult?

Figyelt kérdés

Ma vittem ki tréningezni (BH) és amikor leült mellém a szájába dobtam a labdát, de nem figyelt, így a fejére esett, ő pedig hátraugrott egyet, de úgy, hogy közben ülő helyzetben maradt, szóval elég érdekes mozdulat volt. Sokszor csinálta ezt már, mindenféle gond nélkül. Most viszont elkezdte a hátsó lábát nyalogatni, de azonnal abba is hagyta és felkapta a labdát, elszaladt vele, de kicsivel később hirtelen elköpte és megint nyalogatni kezdte a hátsó lábát, ott már tudtam, hogy gond van, hívtam magamgoz, hogy ne szaladgáljon, jött oda, de már nem használta azt a lábát, nagyon magasan tartotta. Elkezdett dörgölőzni hozzám, de úgy, hogy látszott, hogy ez a fájdalom jele, hogy segítsek már neki. Odabújt, lefeküdt, teljesen elhagyta magát,-lehajtotta a fejét és csak feküdt, még így sem rakta le a lábát, nagyon durván elkezdett lihegni. Hát nagyon megijedtem. Megtapogattam neki, nyomásra nem volt érzékeny, a talppárnái egy kicsit, de annyira nem, hogy nyüszítsen, csak elkezdte a kezem alatt nyalogatni, hagytam is neki. Felnyaláboltam a kutyát (vigyázva a lábára) és behoztam, lefektettem a helyére. Itt is csak feküdt, már le rakta a lábát, de még néha feltartotta, aztán megint lerakta. A kedve nagyon rossz volt, nem reagált hívásra. Meg akartam nézni, hogy elfogadja-e a kaját, amint elővettem pár szem tápot felpattant és rendesen használta a lábát, de most megint visszafeküdt és rángatja a lábát fekvés közben, plusz nyalogatja a talpát.

Mozgattam neki, kinyújtottam, behajlítottam, nem reagált rá, szóval a mozgás az nem fáj neki.

Nyomogatásra sem érzékeny. Egy perce kimentem a szobából, visszajöttem és már az ágyon volt, szóval oda is fel tudott ugrani, de még mindig rángatja és nyalogatja a lábát.

Most így hirtelen a méhcsípés jutott eszembe, szerintetek? Ha egy órán belül nem javul, akkor dokihoz megyünk.


2019. máj. 29. 16:05
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem vidd orvoshoz. A kutyák fájdalomküszöbe óriási, ha kimutatja, hogy fáj neki, akkor tényleg erősen szenved szegénykém. A méhcsípés felduzzadt volna, és amúgy sem fáj ennyire, az én kutyám letört körömmel, vérző manccsal is tovább szaladgált volna... tényleg segíts rajta mielőbb, vidd orvoshoz.
2019. máj. 29. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
nem lehet,hogy a hirtelen mozdulattól becsípődött a lába, vagy iyesmi?
2019. máj. 29. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom elképzelni azt a mozdulatot, de szalagszakadás nem jöhet szóba? Mi anno ugyanígy jártunk, hogy nem reagált semmire, akárhogy tapogattuk, nyomogattuk a lábát és kiderült, hogy szalagszakadása volt. Elvileg van rá valami teszt is, amivel egyértelműen megállapítható, de hirtelen nem találok róla videót/képet.


"Ha egy órán belül nem javul, akkor dokihoz megyünk."

Helyes, végre egy felelős kutyatartó. :)

2019. máj. 29. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Gondoltam én is rándulásra, vagy ficamra, de akkor nem hagyná, hogy mozgassam. Ki tudom húzni, behajlítani, nyomkodni, az egyáltalán nem fáj neki.


Egyébként elég hisztis kutya, ezért sosem lehet nála tudni, hogy mi komoly és mi nem,mert vam amit túl dramatizál, van amit meg ki sem mutat.


Most mintha jobb lenne, sokkal éberebb és nem rángatja annyit.

2019. máj. 29. 16:25
 5/7 A kérdező kommentje:
Az a mozdulat olyan, mintha ülne és hátratolná magát a két mellső lábával, miközben a fenekével ugrik egy picit. Tényleg fura. Ha erre a mozdulatra gondoltál.
2019. máj. 29. 16:27
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem vidd orvoshoz ne találgassunk!
2019. máj. 29. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek!

Voltunk dokinál, oda is a saját lábán ment már be, rendesen terhelte.

Az orvos megnézte, a komolyabb dolgokat kizárta, mert használta már szépen a lábát, szerinte vagy megcsípte a méh, vagy valami megszúrta. Feldagadni nem dagadt fel neki. Azért figyelnünk kell, hogy ha esetleg megint előjönne ilyen véletlenszerűen, akkor alaposabb kivizsgálást kap (röntgen) .

2019. máj. 29. 20:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!