Mit gondoltok a tereplovaglásról és arról, hogy vannak, akik életükben ki nem mozdulnak a karámból? Mennyit jártok ki terepre lovagolni? Hányan mentek? Meddig vagytok kinn? Hol jobb, benn a lovardában, vagy kinn? Hogy viselkedik kinn a lovatok?

Csak terepre járok ki, mivel a karámunk nagy része legelő, meg domborzatilag sem a legkedvezőbb, nincsen sík része.

Marad a terep, amit imádok. Általában egyedül járok ki olyan 2-4 órákra. Jó érzés bolyongni az erdőben, új utakat felfedezni, és nagyobb tisztásokon idomító munkázni is tudunk. A lovam nem fél semmitől, figyel a környezetére én meg nézem a jelzéseit mikor mit vesz észre.

Amúgy a lónak szüksége van a terepre, mert ez az ő közege és nem egy homokos zárt pálya, ami neki egy ingerszegény környezet. Szerintem aki törődik a lova mentális frissességével az minimum heti 1X kimegy vele terepre. Sokan viszont ott rontják el, hogy iszonyatosan félnek. Félnek hogy jaj mi lesz, ha felrepül egy madár, vagy nem tudják megfogni vágtában a lovukat. Ezért lenne jó, ha a lovasiskoláknak lenne 3-4 terepbiztos lovuk, akiken a lovasoknak biztonságérzete van, el tudnak lazulni, önbizalmat szerezni, hogy terepen se kell mindentől befosni.

Én imádok terepezni, de pályán dolgozni is szeretek. Próbálok kb fele-fele arányban ezt is, azt is csinálni, a lovamon is érzem h szeret terepezni :) szerencsére olyan helyen vagyunk, ahol van terep is, pálya is, terepen pálya is :)

Sajnálom azokat a lovakat, lovasokat aikik nem jutnak ki terepre, de azokat is, akik attól h 1x voltak terepen, azt hiszik h tudnak lovagolni. Szóval szerintem szükség van pályamunkára is.

Ha huzamosabb ideig csak bent dolgozok, akkor nagyon hiányzik a terep, de ugyan ez van fordítva is. Ha sokat vagyok terepen, akkor hiányzik a benti munka.

Én nagyon szeretek terepre is menni, és lovardában is tanulni. Nekem mind a kettőre szükségem van! Már kb másfél éve egyedül járok terepre, nagyon ritkán előfordul, hogy egy másik leányzóval megyek. Borzasztóan nyugodt terepen a lovacska, én hamarabb megijedtem egy fácántól, mint a ló. A paci nagyon hozzá van szokva a terephez, jobban mint én :) Karámban is megyeget, de gyakran botlatozik. Az a karám inkább legelő, mint munka pálya. (Ez egy tanyán van.)

Szerintem akinem jár terepre, az nagyon jó dologból marad ki. Én úgy vagyok fele, hogy amit pályán megtanulunk, tehát a biztos ülés, a rendezett vágta, azokat terepen kell kipróbálni. Ezt úgy értem, hogy az sokkal kevésbé ingerszegényebb környezet egy ló számára, és az ember terepen tudja hasznosítani a pályán megszerzett tudását. :)

Én gyakran járok terepre, heti rendszerességgel. Általában, hárman-négyen, ritkán öten-hatan-heten. ÁLtalában másfél óra, attól függ milyen nagyságú, hosszúságú terepre megyünk. van amikor csak egy óra, van amikor szinte egész nap lovon ülök. :) szerintem sokkal jobb terepen, mert kinem állhatom ha egy ló lusta, és állandóan hajtani kell, terepen viszont nem kell hajtani. d szeretek pályán menni, mert ott több sikerélményt szerzek pl. az ugratással kapcsolatban. a mi lovaink nagyon nyugodtak, nem ijedősek, hiszen igazi tereplovak. :)

Az ugróló és a díjló is ugyanolyan ló, mint a hobbyra tartott, és minden lónak szüksége van rá, hogy mehessen egyet terepen, mikor nem az a lényeg, hogy tökéletesen legyen állítva, mikor hogy hajlik, ugrik. Egy pályalónak milyen jó lehet már, hogy akár kilométereket mehet egyenesen vágtában és nem kell 40 m után egy szép kerekítéssel kötelezően elfordulnia.

Terepen is lehet idomító munkát végezni, persze a ló kicsit jobban figyel a környezetére és a lovas sokszor csak másodlagos, de ott ne is az legyen a lényeg, hogy most hogy adja le a fejét, vagy milyen íven hajlik.

Szóval terepre minden lónak szüksége van, kell a változatosság, mert csak így tartható fenn a ló szellemi frissessége, aki igazi lovasnak vallja magát, erre is figyel.