Hogy lehet egy igazi lovas a lóverseny (galopp) iránt elkötelezett?

Én nagyon szeretem a galoppot (nem járunk sokat a Kincsem Parkba, de amikor ott vagyunk, mindig lenyűgöz), sokat olvasok róla, amíg nem lettem 180 centi, meggyőződésem volt, hogy zsoké leszek, nagyon szeretek a száguldani egy gyors ló hátán.

Ehhez képest most van egy tömzsi pónim, aki legelni és állni szeret a legjobban. Nem kényszerítem vágtára, tökéletes az a tempó, ami neki kényelmes. A lovardában van a barátnőm lova is (aki körülbelül kétszer ült rajta, aztán elment egyetemre, és két éve nem látta a lovát), egy pályáról hozott, most tízéves telivér herélt. Gyönyörűen dolgozik bent, szeret ugrani, kedves és barátságos, nyugodt, a 3 éves kishúgom is ült már rajta futószáron. De nagyon szeret futni, ha engedik. Néha terepen meg-megengedem, és látszik rajta, hogy élvezi, ha gyorsulhat, még akkor is, ha egyedül vagyunk kint, és nincs kit legyőznie. Mikor versenyzünk (az edzőm lova egy kis arab, ő is elég gyors, néha kettesben kimegyünk terepre), akkor belead mindent, és tényleg küzd. Olyankor is a társam, és örülök, hogy nem futtatták évekig, és nem csináltak belőle gépet. Ennek ellenére szeretem a galoppot, a kis herélt féltestvére most 18 éves, szintén futott ló (onnan tudom, mert a heréltet, ahonnan hoztuk, találkoztunk az apjával), az égvilágon semmi baja nincs, hetente néhányszor lovagolnak rajta, és állítólag még mindig szeret futni.