Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Leírnátok ide a lovas történet...

Leírnátok ide a lovas történeteitek? Hogy, hogy kezdtétek, hol tartotok most? Első esés? Valami vicces? Esetleg egy lóval a történetetek? Bármi érdekel.

Figyelt kérdés
Szeretem ezeket olvasni.:) Olyan jó érzéssel tölt el. És reményt ad.:) Szóval bármi jöhet ami lóval kapcsolatos és szívesen megosztanátok.:D
2014. márc. 19. 20:01
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Rólam mindenki letett, évekig futószáron zötyögtem, aztán csak megtanultam valahogy egyedül, akkor elkezdtem dolgozni a lovak körül, a legrosszabb időben is kimentem mindig, hétközben is, hétvégén is, nem adtam fel, pedig úgy tűnt, hogy sose fogok tudni megtanulni vágtázni, határozatlan vagyok, meg bénácska. 6 év kellett, ezalatt bejártam a fél ország lovardáit, de most ugyanott vagyok, ahol 6 éve kezdtem és mindenki letett rólam, a saját lovammal (egy gyönyörű, bár kicsit bolond kisbérivel) versenyzek, és a lovasoktatásban is részt veszek. Én azt mondom, mindenkinek van remény, aki elég elkötelezett. Én is volt, hogy fél éveket kihagytam, mert egy-egy esés után féltem, vagy egyszerűen nem volt időm, de addig csináltam, amíg elértem a célom. Most is megingok néha (eleve is félős vagyok, pláne mikor úgy esek, hogy heteket fekszek utána, és hordágyon visznek be a kórházba), de mindig arra jutok, hogy nem tudnék élni a lovak nélkül, akkor meg már fel is ülök, mert az a legszebb része... :)
2014. márc. 19. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát, 12 évesen kezdtem, előbb lovardába, megtanultam az alapokat. Aztán a szomszéd póni állandóan levágott. MEguntam, abbahagytam. Majd 2 éve egy ismerőssel kimentem, amikor belovagolta a lovait. Ahogy belovagolta, rá egy hétre ráültem. Egy jó nagy túra után, ahol persze leestem, az út mellett megijedt a ló a kamiontól. De nem lett baj, mert fogtam a szárat, nem szaladt el. Azóta járok ismerősökkel, meg én is nézegetek mostanába lovat. Helye megvan, csak ló kéne. Meg rávaló. :D
2014. márc. 20. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Első, reményt adtál :D Én is félek a vágtától, pedig lovagolok egy ideje - nem 10-20 éve, hanem csak másfél, de a legtöbben az első hónapban túl vannak a sikeres vágtán - és még nem megy. Vágtáztam már, de halálosan rettegtem. Én is úgy vagyok vele, ahogy te: kicsit határozatlan vagyok, nehezen leszek "dühös" a lóra, mert az én szememben a sporttársam nem ütöm meg, ha rosszat csinál vagy nem akar ügetni. De mindig megyek, szélben, hóban, 30 fokban, ha estem, ha nem, ha fáj, ha nem, ha el vagyok keseredve, ha mást csinálnék akkor, mert szép az idő, dolgom lenne, akkor is megyek. Egyedül ha nagyon beteg vagyok nem megyek, mert az senkinek sem jó. Az sem tántorít, hogy csak heti 1x tudok menni, ami kevés, de pénzben nem tudok többet menni és az edzőm is dolgozik teljes állásban, így ő sem tud csak hétvégén lovagoltatni. Kicsit lassabban fejlődöm főleg a félősségem miatt, de fejlődöm, legutóbb már le sem estem, mikor volt egy kis hiszti. Nekem másfél év kell vagy még több a vágtához, ez van. De ha te sem adtad fel és 6 év után sikerült, akkor nem kenődök el, mert tudom, hogy sikerülhet :D
2014. márc. 20. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Cirka 20 éve, 7 évesen kezdtem, voltizs alapokkal, pár alkalom után volt vágta, meg különféle gyakorlatok, de ha jól rémlik, egy hónapnál tovább nem jártam oda, mert kezdődött az iskola. Mivel nem volt pénzünk lovasoktatóra, addig nyaggattam az anyukámat, míg be nem könyörgött az egyik lótartóhoz, akinek a vak lován kezdtem el lovagolni tanulni. Kijártunk a határba, jó volt, mert a vak ló nem rohant el, nem vágtázott. Később felültetett az ímmel-ámmal belovagolt telivér kancájára, na az már nem ment, de hát csak 8-9 éves lehetettem.


Bekönyörgött egy másik helyre, egy ugró lovashoz, nála megtanultam szépen ülni futószáron mindhárom jármódban, azután csak terepre jártunk. Voltak bökkenők, mert az 4 éves csikóját lovagoltam, de azért túléltük mindannyian.


Kb. 13 éves koromban máshová kezdtem járni, shagya arabokat lovagoltam, mikor jött mellém egy jó ugrólovas, nagyon sokat fejlődtem, megtanultam, mik a lókiképzés alapjai, sokat idomítottunk, sokat izzadtunk, de a leghasznosabb idők voltak.


15 éves korom körül jártam Mezőhegyesre is lovagolni, sokat tanultam, sok lovon ültem.


17 éves koromban áthívtak egy másik helyre két ménesből való furioso kancára meg egy pályáról hozott telivérre, voltak nehézségek, fához nyomás, hanyattesés, de a lovak javultak, úgyhogy büszke voltam. A telivérbe szerelmes lettem.


19 évesen Pestre költöztem, így vége szakadt a potyázásnak. Voltam két lovasiskolában, de ablakon kidobott pénznek láttam mind a kettőt (egyik helyen sánta volt a ló, a másik helyen az edző nem jelent meg).


Eltelt 8 év, megvettem a saját telivérem pályáról, klasszikus alapokon nyugvó képzést végzünk.

2014. márc. 20. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Én 8 éve (5-6 éves koromban) kezdtem. Őszintén szólva, minden edző szerint ügyes voltam. 6-7 évig folyamatosan lovardában lovagoltam. Most kb. haladó szinten tartok, nem nevezném magam profinak.

Az első esésem az egyik kedvenc lovamról volt még nagyon régen. Már nagyon halványan emlékszem. Szépen nyugodtan lovagolok, és egyszer csak a földön találom magam :D Fogalmam sincs mi volt az oka.

Egyszer terepen voltunk, vágta után felrepült egy fácán a ló meg megijedt és én szépen mint egy profi "lebukfenceztem" a lóról és ültem a fűben. Az volt az első esésem terepen. Senkinek semmi baja nem lett :)Így utólag visszagondolva már csak nevetek rajta.

Meg olyan is volt hogy egy ismerősömmel lovagoltam terepen (egy elég menős lovon ültem), vágtázni kezdünk erre a ló elkezdett összevissza ugrálni. De úgy mint egy rodeón a bika. Egy ideig bírtam, de aztán elengedtem magam és puff. Farral a földre. Kellemes volt mondhatom... Hetekig fájt a farcsontom.

Egyszer a legelőről hoztam be a lovat és felültem rá. Pont mellettünk felszállt egy fácán. A ló megugrott én meg valahogy a földre kerültem :D

Most, 7 év után végre van egy saját lovam. Igaz még csak 1 éve az enyém, de nagyon szeretem. A legnagyobb álmom vált valóra vele 

Első esésem vagy inkább szaltóm róla úgy történt, hogy állt a karámban én meg ültem rajta de fordítva (szoktam ilyeneket csinálni). Megrázta a villanypásztor és elkezdett ügetni meg rugdalózni. Én meg ott csüngtem a hátán fordítva. Aztán valami nagyon fura szaltó szerű mozdulattal "leestem" róla, de talpra érkeztem. De komolyan. Mint egy macska. Aztán csak röhögtem magamon. :D

Egyszer a barátnőmmel este olyan kilenc körül kimentünk. Felültünk a lóra mindketten. Tudni kell rólam hogy eléggé félek a sötétben szóval... Szépen kényelmesen sétálgatunk erre a ló megáll és valamit nagyon elkezd nézni. Hajtottam, mindent csináltam vele, hadonásztam, pofozgattam (persze nem durván) de nem mozdult. Kiabáltam, hogy "Úristen lát valamit!!" Erre hirtelen felindulásból le akartam róla szállni. De arra nem gondoltam hogy a barátnőm mögöttem ül. Ahogy átlendítettem a lábam hogy leszálljak megakadt a barátnőmben és elkezdünk mindketten csúszni lefelé. Szép látvány lehetett: két őrült az éjszaka közepén (persze még csak 9 óra volt de nem érdekes), csüng egy lovon... Ezen azóta is rengeteget röhögünk.

Még sok sztori van, de már így is hosszú szóval ennyi elég lesz. :)

Mivel még csak 1 éve van meg a lovam, nem olyan sok dolog történt. De hát ki tudja mit hoz a jövő :)

2014. márc. 20. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Mielőtt elvittek az első "lovaglásomra" nagyon sokat könyörögtem a szüleimnek.Azt hitték, csak fellángolás, majd elmúlik. De nem így lett... így 2008-ban, 11 évesen elvittek egy emberkéhez lovagolni.(Kisvárosban lakunk, messze akármilyen lovardától, tehát ilyenre nem is számítottam.) Sajnos ezen a helyen nem csináltam sok mindent, felültem a lóra, elzötyögtünk terepen 0 tudással (2 lóval, engem a másik lóról száron vezetve), leszálltam és hazamentem. Itt kb. 4-5 alkalommal voltam, aztán találtunk egy normális helyet, oktatóval, aki saját lován kezdett oktatni. 1 évet voltam nála, karámban lefektettük az alapokat. A legvégén kezdtem a vágtát, amit nem is bánok, mert jó, stabil ülésem lett az 1 év alatt, vágta nélkül is. Aztán ezt a helyet sajnos ott kellett hagynom. Kerestünk egy másik emberkét, akinél 3 évet voltam. Ott sem volt más, mint felültem, kimentünk terepre, hazajöttem és ennyi. Magyar nyeregben kezdtem, majd később állandóan szőrén mentem. Aztán itt nagyjából fél évet kihagytam, semmi esélyt se lássak arra, hogy a közeljövőben lovagolni, vagy csak egyáltalán lovak közelébe lehetek majd. Aztán apunak eszébe jutott egy régi ismerős, akinek van egy tanyája, ahol 2 lovat tart. Mivel szüleim is látták rajtam, hogy mennyire nem megy ez így, lovak nélkül nekem, elmentünk, megkérdeztük hogy néhanapján kijárhatnék e lovagolni, vagy csak akár besegíteni. Egyből rábólintott, de figyelmeztetett, hogy a lovakkal régen nem volt foglalkozva, ezért nekem kell majd előrről kezdenem mindent. Ez volt 2012. augusztusában. Mikor először kimentem, nem hittem a szememnek... 2 gyönyörű shagya arab volt a karámban, ahogy megláttak minket, menekültek. A tulaj segítségével 2-3 szor megfogtuk őket, aztán már egyedül jártam ki. Most ott tartunk, hogy várnak, nyerítenek ha meghallják az autót, hogy jövök. Nagyon sok munkám van bennük.. Ahhoz hogy felüljek rájuk, szinte egy nyarat végig földimunkáztam velük, hogy egyáltalán bízzanak bennem. Nagyon megérte, a fiatalabbal foglalkozom többet, az idősebbet annyira már nem akarom nyaggatni, de természetesen vele is törődöm. Szóval a fiatalabbal annyira jó lett a kapcsolatunk, hogy akár nyakmadzaggal is felülök minden félelem nélkül. Ők a fogadott lovaim, nem tudom mi lenne velem, ha azt mondanák, hogy ennyi volt... Egyszerűen imádom őket. Most sajnos suli időben hetente max. 2szer látom őket, 50 km-re vagyunk egymástól..



Bocsi, lehet hosszú lett, de jól esett leírni a történetemet :) nem szabad feladni, semmit sem! Ha feladom, ma nem lennék ott, ahol... lehet, ha nem vagyok ilyen makacs, nem is látok többet lovat.. szóval nem szabad feladni, ha esésről, vagy bármiről van is szó!

2014. márc. 20. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Írjatok nyugodtan!:) Sokat! És pont ez a jó, hogy hosszúak.:) Nagyon szívesen olvasom őket és tudom, hogy általában az embereknek is jó érzés ezeket leírni.:) És nem esésről van szó, nem félek a lovaglástól csak nem tudom olyan szinten csinálni ahogy szeretném.. Vagyis szüleim nem igazán támogatnak, pedig megtehetnék. De úgy érzem most talán változás lesz, és ha ezeket olvasom mindig úgy érzem erőt merítek belőlük.:)
2014. márc. 20. 21:33
 8/14 x) ***** válasza:
100%

Nálunk a családban mindig volt ló, keresztapám több mint 25 éve lovakkal foglalkozik. Így nyilván én is úgymond lovak között nőttem föl, mivel keresztapámmal mindig is nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Lovagolni először az ő lovain kezdtem olyan 8-9 éves koromban. Megtanultam nála az alapokat, utána rendes lovardába jártam, mert családi problémák (csúnya válás,stb) miatt keresztapámnak nem volt ideje velem komolyabban foglalkozni (illetve nem is kértem volna tőle a helyzetét ismerve). Az első lovamat tőle kaptam olyan 13 éves korom körül. Előtte már kinéztem magamnak a lovat, kb fél évig lovagoltam is mielőtt nekem adta. Most májusban lesz 10 éve, hogy az enyém. Mivel nagyon nyugodt, kisebb gyerekeket lovagoltatunk rajta. Pár éve már kialakulóban vagy egy kisebb lovardaféle olyan családi vállalkozásként. Mindig is nagy álom volt ez, talán most sikerülhet összehozni.

Nekem a lovaglás mindig is olyan menekülésféle volt, elég sok problémám volt abban az időben amikor a lovamat kaptam. Sokszor előfordult, hogy szökdöstem otthonról, ki keresztapámhoz lovagolni, hogy kicsit elszakadjak mindentől és mindenkitől. És mindig mielőtt valami hülyeséget csináltam volna eszembe jutott, hogy ott van a lovam, akiért felelős vagyok és akinek rajtam kívül nincs senkije, szüksége van rám. Ez mindig erőt adott, néha végiggondolom, hogy ha akkor nincs ott a lovam, most talán én sem lennék itt. Bár azért megszenvedtem érte, rengeteg szörnyűséges lovardát jártam végig egoista, bunkó emberek között, rengeteg helyen dolgoztam, hogy el tudjam tartani a lovamat.

Az első esésem kb akkor volt amikor olyan fél éve lovagoltam már. Keresztapám az arab lovak szerelmese, és hát ezek a lovak nem éppen a nyugodt vérmérsékletükről híresek. Nem tudom milyen meggondolásból, de felültetett az ő arab ménjének a hátára és kivitt egy nagy füves részre. A ló ezt egy kellemes ágaskodással díjazta, az elsőt még talán ki is ültem, de a másodiknál már repültem egy szépet. (Hozzá kell tenni, hogy sose szerette a női lovasokat, azóta is én vagyok kb az egyetlen nő akit megtűr a hátán mert csikókora óta ismerem). Utána keresztapám eldöntötte, hogy megtanít esni. Ez abból állt, hogy felülsz a lóra, leveted magad és ha már nem fáj, akkor kialakult a technikád és minden tökéletes...

Ma már ott tartunk, hogy az 1 éves kisfiamat szoktatom a lovakhoz, remélem a lovak iránti szeretet nála is öröklődik, ahogy ez eddig is ment a családban. :)

2014. márc. 20. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
6-os vagyok, nem is azért írtam, hogy estél vagy ilyesmi, csak akármi van, nem szabad feladni! :))
2014. márc. 21. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

4-5 éves koromban kezdtem el voltizsálni, az volt az első komoly lépés a vásári pónik után. Nem pónikon, hanem 'lovakon' tanultam meg az alapokat, de négy és fél évesen majdnem derékba is tört a lovas karrierem, amikor a pálya egyik végéből a másikba estem (legalábbis az elbeszélések szerint), mivel a ló, akin ültem, mégsem volt annyira megbízható, mint állították. Apu látta az esést, ő volt velem, de nem volt beleszólása a dolgokba, visszaültem azonnal (erre határozottan emlékszem:)), de anyu otthon nagyon nem akart visszaengedni.

Ez már tizenhárom éve volt, azóta élek és virulok. Kilenc évesen kaptam egy lovat (tudom, hiba volt), vele öt évig alkottunk egy csapatot, bakolt, ágaskodott, de nagyon szerettem, rajta tanultam meg mindenféle helyzetben fenn maradni a lovon. Miközben dúlt a szerelem azzal a kancával, egy pónit is lovagoltam, az egyik barátnőm póniját, aki heti (napi) rendszerességgel vágott a földhöz, de 120 centis marmagassága ellenére 1 métert ugrottunk, vele ugrottam majdhogynem először.

A kancámat el kellett adnunk néhány személyes indok miatt, mikor 13 éves voltam. Akkor kezdtem el komolyabban venni a lovaglást, újból edzőhöz kezdtem járni, és ez alatt a négy év alatt nagyon-nagyon sokat fejlődtem, most készülünk letenni a rajtengedélyvizsgát a pónimmal, akit tavaly februárban kaptam, mindenki megdöbbenésére - merthogy addig egy angol telivér volt a kedvencem, akivel száguldottunk, ugrottunk, és egyáltalán nem hasonlít a mostani lovamhoz, aki kicsi, zömök, lusta, de ő jelent nekem mindent.:) Várom már a nyarat és a versenyeket nagyon! :) Eddig nyaranta egy istállóban dolgoztam, amolyan lovászként, szerintem ez idén sem lesz másként.

Az első esésem leírtam, valami vicces.. hát, nem tudom, ha az viccesnek számít, egyszer terepen leestem arról a póniról, akiről az elején írtam, aki időközben elsétált a lovardához (a barátnőm otthon tartotta, de nagyon közel volt a lovasiskola), és befedezett egy kancát csak úgy, a délelőtti órákban, amikor a többiek terepen voltak, és nem akadt senki, aki figyelte volna a lovakat.

2014. márc. 25. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2021, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!