Van itt köztetek olyan aki besült első lóvásárlásával és meg kellett váljon első lovától?

az első lovammal nagyon átvertek. eleve "belekényszerítettek" a lóvásárlásba (ezt most nem részletezem) és ugye az első lónál már szinte mindegy, csak legyen már meg! vettem egy sütetlen 5 éves heréltet 450.000 ft-ért, azt mondták milliomos kocsis (ami engem nem érint) és nagyon szelíd hátas, öregasszonyok járnak vele szüretibe. Csak egy nagyon pici karámban lehetett kipróbálni, ahol nem volt probléma, földről pedig nagyon bújós volt, sovány, szomorú szemű. Megsajnáltam, megvettem. Rögtön kiderült, hogy ez egy kocsiló, belovagoltsági szintje nulla, beton szájú és terepen úgy visz, mint a budipapírt, az első ilyennél kb 1 km múlva tudtam megfogni, ilyet még nem éltem korábban (erdőben, nem lehetett kiskörre venni). Iszonyú küzdelmes volt, úgy ahogy van elment a kedven a lótartástól. Ja, és lépni nem tudott, lépésben csak cepedlizett, amitől hosszútávon nagyon hányingere lesz az embernek. Aztán kb 1 hónap múlva egyre jobb lett, kezdtünk összeszokni és a végén már 2 dekára működött. 2 hónappal a vétel utána a ló "rosszul lett" a hátulja össze-össze csuklott, kiderült, hogy van egy születési rendellenessége, valami idegbecsípődés féle, lovaglásra alkalmatlan csak kocsizni lehet.

Bőgtem mint állat, de "még csak" 2 hónapja volt meg. Eladni így nem lehetett, (állatorvos és lovas emberek együttes rábeszélésre) kupeccel cseréltem el, viszont később megtaláltam és tök jó helyre került, gondolom közben elmúlt a rozogaság, mert a mai napig kisebb fogatversenyeken indulnak vele.

Amire elcseréltem lovamat szerettem imádtam, sajnos már nincs meg, de jó csere volt!

Én első lónak egy idősebb heréltet kaptam. Hatalmas élmény volt, imádtam, vele tanultam meg mindent, 11 éves létemre sohasem estem, pedig már ugrottunk, utána annyi versenyen vitt végig, amennyit csak el tudtam képzelni. Ő volt a megtestesült tökéletesség. Első lovam hatalmas siker volt, megtanultam rajta mindent. Közben született egy csikó, akibe anyukámmal beleszerettünk. 4 éves volt, mikor nekiálltak belovagolni, úgy tűnt, egész jó, néha még én is felülhettem rá (16 éves voltam), tényleg imádtuk. Belovaglás után nem sokkal meg is vettük, mivel öreg lovacskámat lassan nyugdíjazni kellett. A csikó meg szépen kierősödött, jöttek a gondok. Nem bírtam vele, visszatértünk oda, hogy először lefutószárazom, csak utána ülhetek rá, terepen egy bika volt, tépett, ráharapott a zablára, rúgott, ágaskodott... Aztán a problémák lassan pályán is jelentkeztek, elvitt, akadályoknak mentünk neki, konkrétan az volt, amit ő akart. Én testalkatomból is adódóan nem vagyok egy vasgyúró, ha olyan ember ült rá, aki erősebb, akkor mindjárt tudta, hol a helye. Anya mondta, hogy adjuk el, veszünk másikat, én viszont ragaszkodtam hozzá, mégiscsak 6 éve simerem, csikó korától fogva, majd lesz ő jobb is, csak meg kell várni. Egyszer csak történt egy nagyon csúnya baleset, betonon földhöz vágott meg utána meg is taposott. Betörött a fejem, agyrázkódás, 3 bordám törött, a jobb sipcsontom eltörött, a könyökömben a porc elmozdult, a vállam kiugrott. Eszméletlen állapotban, csurom véresen, ripityára törve vitt a mentő kórházba, ráadásul nyár volt, csak toppot vettem fel, így felül sok bőr sem maradt rajtam. Ez volt az utolsó alkalom, hogy felültem rá, ezt követően eladtuk. Nagynéném egyik ismerőse vette meg a fiának, aki most 24 éves. A kissrác kötőfékkel és vezetőszárat lógatva lovagol vele ki terepre, egy rossz mozdulata nincs a lónak, 3 éve vannak együtt, már versenyeznek, nem is rosszul, azóta egy borulásos balesetük volt, azon kívül semmi.

Szerettem azt a lovat, kitartó is akartam lenni, de már az életemmel játszottam. Szerintem igenis van olyan, hogy egy ló és lovasa nem találják meg a közös hangot. Nem szégyen ilyenkor azt mondani, hogy nem akarod tovább csinálni. A lovaglás egyébként is egy elég veszélyes sport, ha a lovaddal nem vagytok összhangban, akkor a baleset esélye hatványozódik, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz.

Azóta van egy új lovam, 3 éve dolgozunk együtt, megtaláltam benne az első lovam lelkét (aki azóta is a legelőn tölti nyugdíjas éveit), kiscsikómnak pedig sikerült megtalálnunk a megfelelő lovast. Én tanultam az esetemből, mostmár mondjuk van egy kisbabánk is, már csak miatta sem kockáztatok, de ha nem lenne, akkor sem akarnám kockára tenni az életem. Én "csak" hobbi lovas vagyok, nekem az a lényeg, hogy a ló és én is élvezzük, amit csinálunk, a csikóval viszont csak szenvedés volt mindkettőnknek.