Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Döntéshozatal, első ló?

Döntéshozatal, első ló?

Figyelt kérdés

Fél éve megkaptam/vettem életem első lovát, egy csődör kiscsikót. Nagyon megszerettem és gyönyörű éves csikó vált belőle, tudom, hogy mire eléri a felnőtt kort még háromszor ilyen gyönyörű, egészséges, jófejű ló lesz belőle.

Viszont, ami teljesen normális, hogy a lovam elkezdett kamaszodni és szemtelenkedni. Egy ideig volt mellette felnőtt ló, de jelenleg nincs, ami tudom, hogy jó nagy negatívum. Sajnos 2 lovat nem tudok eltartani, szóval ez elég rossz dolog.

Másik problémám az az, hogy ahogy a lovam nő, az udvarom szinte megy össze, sokkal nagyobb helyre lenne szüksége, de ezt megint nem tudom neki megadni.

És hát mint lószerető ember elgondolkoztam, hogy mi lenne a legjobb?

Eladjam, vagy adjam bértartásba?

Eladás melletti érv, hogy új állásba lépek és kevesebb időm jut rá, félek nem tudnám kellőképpen nevelni. Itt azért kihangsúlyoznám, hogy az eltartása/etetése stb nem jelent sem anyagi, sem más problémát.

Bértartásba adás melletti érv, hogy megtarthatnám és lenne egy gyönyörű lovam. (Tudom önzőség.)

De kevesebbet látnám és lehet teljesen "elfelejtene".

Szóval ez az én dilemmám. Úgy gondolom családtagot nem adunk el, viszont lehet jobb helyet találnék számára, ahol tudnák családtagként szeretni, lenne ló társa is és akár fogathajtásban karriert is futhatna be. ( Más helyre nem is adnám el.) De az eladástól meg tartok, nem akarom a lovamat sem kolbászként sem valamilyen kupecnél leélve látni. Viszont a bértartásban bizonyára "elhidegülnénk". :/

Szeretném a legjobbat cselekedni, de félek, hogy rosszul döntök és mind a ketten megjárjuk, kérlek írjátok meg a véleményeteket, hogy mit tennétek a helyemben.

Bocsi a hosszúság miatt. 25L



2016. ápr. 20. 12:02
1 2
 1/12 anonim válasza:

Szia! Hát én a helyedben valószínűleg eladnám, természetesen csak előre ellenőrzött, szerető helyre, ahol van idelyüjük foglalkozni vele és van elegendő nagyságű területe. Mert hát lássuk be, egy csikó rengeteg energiát, odafigyelést, tanítást és szeretet igényel,na meg nagy a mozgásigénye és amint mondtad, te ezt nem tudod neki hiánytalanul megadni. Afelől persze nincs kétségem, hogy a szeretetet nem kapja meg. Ha bértartásba adod, azzal szerintem nem oldasz meg semmit. Tényleg lesz egy lovacskád, de egy másik helyen fog "kallódani" ha nincs ideje senkinek vele foglalkozni.

Ez az én véleményem. Örülök, ha segíthettem! :)

2016. ápr. 20. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim válasza:
Idejük* nagyságú* affelől*
2016. ápr. 20. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm válaszod! :)
2016. ápr. 20. 12:29
 4/12 piriiiii ***** válasza:
100%
Semmiképp ne hozz elhamarkodott döntést. Úgy értem, várj egy kicsit. Próbáld ki, milyen lesz munka mellett tartani. Ha nem megy és tényleg kevés az időd rá, add bértartásba, de a lehetőségeidhez mérten látogasd gyakran. Ha ez se megy, akkor add el... A lóvásárlás/lóeladás tényleg nagy döntés szerintem. Inkább várj egy kicsit ezzel, próbálj ki minden helyzetet. Ami nem megy, egyikőtöknek sem jó, hagyd.
2016. ápr. 20. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 piriiiii ***** válasza:
Én legalábbis ezt tenném.
2016. ápr. 20. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Ha nem tudsz neki biztosítani egy társlovat akárcsak egy pónit is akkor legjobb ha el vagy bértartásba adod ez biztos. Egy lónak társ kell és ha nem tudsz vele eleget foglalkozni és ló sincs mellette akkor mindenképp jobb így. Bértartás vagy eladás hát nem is tudom... Attól függ hogy a későbbiekben lesz-e elég időd rá. 2 év múlva be kell lovagolni legalábbis elkell kezdeni a képzését. Ha később se lesz időd inkább add el. Persze csak jó helyre! A csikónevelés naaagyon költséges + kiképezni is kell szóval ha csak egy szép lóra vágysz akkor vehetsz egy felnőtt lovat amivel még lovagolni is tudsz ha ezt az egészet úgyis csak hobby szinten csinálod :)
2016. ápr. 20. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Csődörcsikót amúgyis öngyilkosság otthon egyedül nevelni! A csikókiképzéséhez amúgyis nagy szakértelem kell az is biztos!
2016. ápr. 20. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Halogató taktika lehet a csikóménes, ahol kirandalírozhatja magát, és neked is lesz két éved dönteni. Nyilván lesz rajta egy-két karcolás, de nagy területen, társaságban lesz.
2016. ápr. 21. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat!

Valószínű kipróbáljuk a bértartást, 2 csikóval lenne egy nagy legelőn, nyáron pedig becsatlakozhatnának a felnőtt ménesbe még nagyobb legelőre.

Ha így sem fog menni, akkor válok csak meg tőle.

Köszönöm még egyszer!

2016. ápr. 22. 09:45
 10/12 anonim ***** válasza:
Bértartás. Nem fog elfelejteni nyugi. Viszont a méncsikókat nem szeretik, mert sok velük a gond, de ha repülnek a golyók, akkor bárhová viheted.
2016. ápr. 23. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!