Mikor fog ez elmúlni?

Az anya cicánk és az egész családunk is nagyon szomorú. Az éppen 1 hónapos cicáinkat elpusztította tegnap, kb ilyenkor egy szomszédból áttévedő kandúr.

Kezdetben nem túl sokat foglalkoztunk velük, kb. két hete mélyült el velük a kapcsolatunk, már épp elkezdtek egymással is és az anyacicánk előzőleg született cicájával is. (Először még féltettük, h az durván játszik velük, de mint kiderült, azért vigyázott rájuk.) Épp meghallottam, h először dorombolnak nekem (mindegyik, külön-külön). Azon a kis, krepegés-szerű hangon, nem úgy, mint a nagyok. Vagy mindig kaparászta a bokám a kis fekete, hogy vegyem fel megint.

Tegnap 10 óra felé lettem figyelmes igen vészjósló hangra, amit az anyacica adott, ki, mikor tettenérte a bakot. Vadul elkezdte kergetni, de sajnos már sehogyan sem tudtam a piciken segíteni. Hihetelen hogy meg tudja viselni az embert, egy órán keresztül potyogtak a könnyeim felettük.

Szegény anyjuk is sokkot kapott sztem, ez vad mosakodásban jelentkezett nála. Majd amit csakis ragadozó mivoltából eredően tudok megérteni, meg akarta enni az egyiket. Természetesen nem hagytam neki, megvártam a munkából anyát, h el tudjuk méltóképpen temetni őket.

Azóta mindenkinek nehéz elsámolni a lelkiismeretével. Én miért nem mentem ki hozzájuk előbb. Anya, hogy miért nyitotta ki rájuk az ajtót, mikor az anyja egy magas ablakon amúgy is ki tudna jönni (be nem lehet ugrani, csak ki). Az anyjuk is éppen elment, talán először mióta megszülettek, vadászni.

Azóta szegénykém (anyjuk) csak hívogatja őket, a házba is bejön és minden szobában, sarokban hívogatja őket. Ettől nekem is csak még rosszabb, sokszor eszembejutnak apró dolgok, milyen kis édesek voltak. Ráadásul ami legjobban aggaszt, hogy bedagadtak nagyon a cicijei is. Korábban volt már ilyen, mikor nem itthonra szülte a piciket és onnan eltűnhettek. Sajnos a nagyobb cicánkat már nem tudjuk rávenni, fél tőle, mert a terhessége alatt mindi gelkergette magától.

A legrosszabb, hogy mindez egy gazdátlan, undorító kinézetű szemtelen bakmacska miatt. Láttam, amikor kiszaladtam. Több kandúr is járkál ide, de egyik sem ilyen undorító külsejű és ennyire szemtelen. Fekete a színe, de az oldala végig vörös, a kinézete is hitvány. Mint egy hiéna. A kis, herélt kandúrunkat is próbálta már bántani, akit igyekszünk (azóta pláne) bent tartani, de amúgy is benti cicának szerettük volna, csak néha könyörög hagy menjen ki. Őt is nagyon féltjük, de bíztató, h pár napja az anyja pont tőle védte meg őt is. Nagyon harcias az anyjuk, ha védelemről van szó.

A mi állataink sosem mennek más portájára, a cicáink jól el vannak látva étellel, anno a kutyánk pedig garantáltan soha nem ment ki a kerítésen. Ennek ellenére a 10 éves, idősödő fajtiszta németjuhászunknak is ugyanilyen halála volt. Beásta magát két vérengző kutya és a végeredmény, hogy szegénykémnek ugyanígy, az agyveleje is kilátszott. A saját tágas kis óljában, vérbefagyva láttam őt utoljára, el sem tudtam tőle sem búcsúzni élve. Ennek ugyan már 8 éve, de máig nagyon fáj, da rágondolok. PErsze tudom, az élet megy tovább, ahogy a kutyusunk után is ment, de nem könnyű beletörődni. Ha pontosan egy napja kimegyek előbb hozzájuk picit, megvédhettem volna őket.

Azért jól esett mindezt kiírni magamból. Nagyon sok kiscicánk volt már, néhányat sajnos el is ütöttek nagyobb korukban és az is rossz volt, de nem ennyire. Életem pont egy nehéz időszakán vagyok túl, sajnos itthonra kényszerülök nap-mint nap egyedül, amíg a többiek haza nem érnek. A picik váltak pillanatok alatt azzá, ami megédesítette a napomat, még akkor is, ha esetleg csak messziről néztem rájuk.

Aki elolvasta és tanácsol valamit az anyacica duzzadt emlőivel kapcsolatban, azt nagyon szépen megköszönöm.