Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Meg lehet műteni?

Meg lehet műteni?

Figyelt kérdés

Kb. másfél hónapja befogadtunk 3 éves cicánk mellé egy utcán talált, kb 2-4 hónapos cicát. Eddig semmi baja nem volt, most ezen a héten 4-szer (mint ma megtudtam a nevét) végbélelőesése volt, de csak ma tudtam elvinni dokihoz. Ma reggel volt a 4. Elvittem a dokihoz, mondta, hogy végbél előesése van. Azt mondta még: hogy amilyen kicsi dolognak látszik, olyan nagy dolog. Ha leműti neki a kilógó részt, attól még semmi sem akadályozza meg, hogy a bél következő része kijöjjön. Mondott valamit valami műtétről, de csak alig említette meg. Azt mondta róla, hogy nagyon bonyolult és komplikált, látszott rajta, hogy nem szeretné megműteni. Elbódította egy picit, hogy addig se erőlködjön. Mondta, hogy adjunk neki valamijen nem keményet, pl. húsleves leve. Lehet hogy magától meggyógyul. Kedden vissza kell vinni, és addig megfigyelni. Ha nem javul, el kell altatni. Ezt így pontosan nem mondta, de én ezt vettem le a mondandójából, meg szerintem célzott is rá.

Na most: én a neten mindenhol láttam, hogy van műtét, és sehol se írták, hogy nagyon kockázatos lenne. Huszonvalamennyi ezerért láttam valahol. Ha ennyibe kerül nekem nem lenne probléma, kifizetném a ballagásos pénzemből, anya is ki tudná bővíteni ha nem elég az én pénzem, ő is nagyon szereti. Egyébként sokat volt hasmenése amióta nálunk van, mert szerintem érzékeny a gyomra. Pár hete vettünk neki prémium tápot, attól nincs hasmenése, azóta próbálunk neki csak olyat adni, de van, hogy véletlen beleeszik a nagycica tápjába, attól viszont fosik. Ha nem kicsi a kockázata a műtétnek akkor mindenképp azt szeretném, de mennyi az esélye hogy meggyógyul tőle? taVagy hogy túléli? (tudom, hogy a legkisebb műtétnek is van valamennyi kockáza) Mennyibe kerül? Szegedi vagyok. Előre is köszönöm a válaszokat!



2014. júl. 19. 13:22
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Nem az a baj a műtéttel, hogy nagyon kockázatos lenne, hanem hogy nem olyan egyszerű elvégezni (ez alatt értsd, hogy egy állatorvos, aki nem gyakorlott a különféle sebészeti eljárásokban, nem fogja megcsinálni). Bár ez is attól függ, milyen stádiumban van a bél (ki kell-e metszeni egy elhalt béldarabot, vagy sem, milyen súlyos az előesés, mennyire kell feltárni a beleket stb). Az ár is ettől függ, hogy pontosan mit kell elvégezni rajta. Ha csak egy egyszerű varratot kell behelyezni, az mondjuk 10 ezer forint. Ha fel kell tárni, akkor szerintem 20-30 ezer forint is lehet, attól függ, hol végzik el a műtétet.


A kiváltó okot viszont meg kell szüntetni. Ha nem szűnik meg, és továbbra is hasmenése lesz a macskádnak, akkor fölösleges elvégezni a műtétet.


A műtéti kockázatot itt az állat fiatal kora jelentheti egyébként.


Elaltatni nem kell a macskát, műthető, csak pénz és hozzáértő állatorvos kérdése. Meg viszonylag gyorsan kellene lépni, nem kellene heteket várni a műtétre.

2014. júl. 19. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Ismerek ilyen cicát, ő is rengeteget szenvedett pici korában ettől, megfelelő táplálkozással szépen el lehetett érni, hogy már csak nagyon ritkán csúszik aki a végbele. Folyamatosan kezelték Reparon kenőccsel, pici korában csak a Royal Canin Gastrointestinal kajáját tudta enni, most ha jól tudom magas hústartalmú premium tápot, nyers csirkehúst és a Fressnapf-ban kapható FitFun alutálcás junior kaját eszi. Persze lehet, hogy nála is műtét lesz a dolog vége. Ki kell tapasztalni, hogy melyik kaja jó neki és csak azt kaphat, meg kell oldani, hogy másik kajába ne tudjon beleenni. Plusz a lényeg, hogy találj egy tapasztalt, jó állatorvost. Vedd fel a kapcsolatot a szegedi cicamentőkkel, hátha tudnak ajánlani valakit.
2014. júl. 19. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! További válaszokat még ha tudtok, azért írjatok kérlek! Akkor most nem szükséges az altatás?
2014. júl. 19. 18:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!