A gyöngytyúk a fajtársaihoz beszél, amikor hangot ad? Vagy esetleg a gazdájához is? Vad fajtaként ez utóbbi előfordulhat egyáltalán? Egyedül tartva is beszédes?

Az állatok egyáltalán senkihez nem "beszélnek".

Az emberi beszéd az, ha információt akarsz közölni valakivel.

Az állatoknál nincs ilyen. Bizonyos ingerek hatására kiadnak egy bizonyos hangot, amit a fajtársak tudnak értelmezni. De a "hangadók" nem azért adják ki a hangot, hogy közöljenek valamit. Egyszerűen, mert nem tudják, hogy azt a többiek tudják értelmezni, így eszükbe se jut nekik beszélni. Érthető valamennyire?

Volt erre régen egy alapkísérlet. Bevittek egy üres szobába egy seregélyt kalitkában, aztán egy idő után beengedtek egy macskát. A seregély teljesen tisztában volt vele, hogy nincs másik seregély a szobában, mégis pont ugyanúgy leadta a macskákra vonatkozó vészkiáltást, mint ha csoportban lett volna. Mivel nem a többieknek jelzett, hanem ösztönszerűen kiadott egy hangot úgy magának.

Ha téged egy másik emberrel együtt bevisznek egy szobába, aztán beengednek egy oroszlánt, akkor odaszólsz neki valamit, hogy vigyázzon, vagy valamilyen módon felhívod rá a figyelmét. Tudatosan közölni akarsz vele valamit.

De ha egyedül vagy a szobában, akkor nem kezdesz el ész nélkül kiabálni, hogy vigyázz, ott egy oroszlán, vigyázz, ott egy oroszlán. Ez a különbség.

Valamilyen módon a gyöngytyúk is ad ki hangot csak úgy magának. Viszont ha nem hallja-látja a többieket, akkor nem éri annyi inger, hogy sok hangot adjon ki.

Az embert legfeljebb apró csibe kortól kézhez szoktatva nevelve fogja fajtársnak tekintetni, hogy az ember is kiváltsa azt a hangadást, amit a fajtársak látványa szokott.

A fajtársak látványának hiánya miatt, valamint a visszajelzés (többi gyöngytyúk hangja) hiánya miatt kevesebb inger éri, így nem "beszélget" úgy magában, mint csoportban. De valami hangot fog kiadni. Ha nagyon össze van szokva a gazdájával, akkor az ő látványa is lehet, hogy elég lesz neki. Madaraknál elég könnyen megy az ösztönök átruházása kevéssé megfelelő alanyokra. Erre is volt egy kísérlet:

Hím galamb mellé a kalitkába betettek egy tojót. A hím teljes erőbedobással udvarolni kezdett neki.

Akkor kivették a tojót, beraktak egy kitömött tojót. Élő tojó hiányában, egy idő után a hím ennek is elkezdett udvarolni.

Kivették a kitömöttet, beraktak egy fából faragott, szépen kifestett galambot. A hím egy idő után ennek is udvarolt.

Ezt is kivették, és beraktak egy ugyanolyan fából faragottat, ami nem volt egyáltalán festve. Eredmény ugyanaz.

Végül egy olyan elnagyolt faragású famadarat tettek be, amit egy ember nem nevezett volna galambnak. De a hím egy idő után ennek is udvarolt.

A kísérlet lényege az volt, hogy a hímnél a megfelelő partner hiánya egyre lejjebb vitte az ingerküszöböt, ami az udvarlási viselkedés kiváltásához szükséges volt.

Ez amúgy embereknél is pont így működik, amikor pl. börtönbe zárt férfiak olyan ronda nőket nézve is felizgulnak, akiket kint meg se néztek volna. Vagy éppen azonos neműnek megengedik, hogy az kielégítse őket, annak ellenére, hogy kint undorodtak az ilyenektől. Vagy világtól elzárt helyen az emberek összejönnek olyan másik neművel, aki abszolút nem az esetük és nem illik hozzájuk, de az ingerküszöbük teljesen leesik, jobb partner híján. Vagy a gyengén faragott famadárhoz hasonló kategória, hogy mangapornóra is felizgulnak emberek, mikor egy emberhez nem nagyon hasonlító, kétdimenziós rajzfigura vált ki ingereket.