Kezdőoldal » Állatok » Madarak » Kis dolmányos varjú nem akar...

Kis dolmányos varjú nem akar enni! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Ma délelőtt találtam a kapunkon, úgy néz ki, a szülei elhagyták. Betettem egy ketrecünkbe, adtam neki összevágott húst, gilisztát, csontkukacot, de egyiket sem ette meg. Próbáltam kézből, csipesszel, tálkából, de semmi. Az egyetlen ami működött, az az volt hogy kiskanálba tettem vizet, és bele búzamagokat, úgy evett néhányat, meg ugyanígy áztatott kenyeret (de nagyon keveset).


Nem fióka már, nagyjából 30 centi hosszú, és nincs megsérülve sem. Nagyon érdeklődő, az emberektől nem fél, ma délután vagy negyed óráig mászkált rajtam, simogatni is hagyja magát. Repülni még csak 1-2 métert tud, de a magasságot nem tudja tartani, mindig a földön végzi.


Egyszer-kétszer majdnem sikerült a szájába tenni a gilisztát, mikor kitátotta a csőrét (szinte azonnal be is csukta), de nem tudom hogy mitől tátotta ki. Próbáltam hogy az ujjammal a csőréhez érek, vagy hozzáérintem az ételt, de ez sem váltja ki azt hogy kitátsa a csőrét és úgy is hagyja.



2013. máj. 22. 20:35
 1/5 anonim ***** válasza:
43%

Ha te is lepottyannál az égből és az egyik legfőbb ellenséged venne a karjaidba és zárna ketrecbe te sem az evésre fókuszálnál.

Becsülendő, hogy megszeretnéd menteni. Valószínűleg kényszeretetést kell alkalmaznod. Vedd majd ölbe úgy, hogy ne tudjon kiszabadulni. Fogj egy csipeszt amivel felveszed a gilisztát. A másik kezeddel pedig próbáld szétfeszíteni a csőrét. Lehet segít, ha a csőre két zugát (tehát ahol a csőr nő ki a koponyából) megnyomod. Ettől elvileg ki kéne nyitnia a csőrét. Na ekkor tarts nyitva és tuszkold neki a falatokat.

2013. máj. 22. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ, reggel megpróbálom.
2013. máj. 22. 22:01
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Giliszta helyett, inkább csirkehúst vagy főtt tojást adj neki.


Áztatott kenyeret ne adj neki, mert az meg megsavanyodik a begyében!

2013. máj. 22. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 béla2222333445566784 válasza:
Mázlista!!!mindig akrtam egy fiókát, neked meg egyszercsak ott van a kaoudban. Megvan még?
2014. ápr. 29. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Varjaknak nincs begye, illetve a csontkukac rosszabb annál a kenyérnél, de amúgy korrekt.
2017. jún. 5. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!