Ha nem szereted az anyósodat, akkor is megjátszod, hogy jó barátnők vagytok?

Én nem játszom meg magam. Kimutatom, h mennyire tisztelem azért, amiért egy ilyen nagyszerű embert nevelt fel a fiából,de nem barátnősködünk. Amúgy sem vagyok az a nagyon barátkozós tipus.Meg, mondjuk én nem haragszom rá, mert tudom, hogy amit mond,azt csak azért teszi, mert úgy érzi, hogy segit ezzel, még akkor is, ha a falra tudnék mászni az ötleteitől meg attól, hogy mindenbe beleszól.

Összegezve: sztem jobb egy egyszerű, tiszteleten alapuló, kicsit távolság tartó viszony, mint, hogy puszibarátnők legyünk, aztán kibeszéljük egymást meg az első adandó alkalomnál egymás nyakának ugorjunk...

Semmiféleképpen nem játszanám meg a barátnő szerepét, mert nem az a szerepünk. Mint ahogy a jóban lévő anyóssal sem játszottuk ezt el.

A férjeddel legyél őszinte, hogy ne hagyjon titeket sokáig együtt, mert te még nem vagy túl ezen a dolgon, és próbálkozol, de idő kell.

Megjátszani nem kell semmit, csak legyél tisztelettudó, illedelmesen normális és kész.

Általában, mikor megbántanak akkor az ember azt várja hogy az aki megbántott egy kicsit kapkodja a lábait.

Igyekezzen hogy elfeledtesse velem ezt a hibáját.

Te lehordtad az anyósod, elmondtad a férjednek is hogy utálod, ne is lásd. Most az anyós szegény igyekszik neked a kedvedben járni csak hogy a viszony megmaradjon és megbékélj. Ráadásul az hogy igy igyekszik egyenes értékü azzal hogy belátta ő hibázott.

Te meg csak rugdalod ahogy nekem ez itt most lejön.

Nem, nem kötelező kedvelni az anyóst. De megbocsátani meg lehet.

Nem szeretem az anyósomat, és nem is játszom meg magam. Eszemben sincs. Sok alkalommal vagyunk úgy, hogy családi összejövetel van, és ilyenkor általában a mi kocsinkba kell utaztatni őket, mert hát.........végül is együtt megyünk, együtt jövünk, de úgy ahogy én akarom, akkor amikor én akarom. Szeret mások előtt kritizálni, de ilyenkor én is támadok, és visszaszólok úgy, hogy totál beégetem. Szerencsére van olyan nagy szám mint neki, úgyhogy nem szoktam hagyni magam.

A férjem tisztában van ezzel, tudja milyen az anyja, tudja milyen vagyok én, ezért nem is mer minket sokáig együtt hagyni, sőt, ha rákezdi a kedves mama, akkor a férjem egy-kettő leállítja. Soha nem játszanám meg, hogy szeretem, és ezt ő is tudja. Nem kötelező szeretni, nem hozzá mentél feleségül, nem neki kell megfelelned. Ha a férjed meg van elégedve veled mint feleséggel, társsal, akkor elmehet a kedves mama a fenébe.

Nem kötelező. :) Főleg, ha hárpia.

Viszont igyekeznék én ajtót nyitni neki, és még ott elállni az útját, hogy már megint mi hordta oda talán a szél...talán egy kicsit leszokik a fene nagy látogatósdiról.

Ha megbántott akkor tessék a rokonság előtt nyilvánosan vezekelni és bocsánatot kérni.

Ha szimplán utálod (megesik) akkor pedig az együtt töltött időt minimálisra (muszáj ünnepek) korlátozni. S még ott is bőven elég a köszönés és kész.

Én az én anyósomhoz így állok hozzá, de aki nem ismeri mit követett el ellenem (és a gyerekem ellen!!!) az ne is piros kezezzen lelkesen.