Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit tegyek? A barátnőm családj...

Mit tegyek? A barátnőm családja durván ellenzi a kapcsolatunkat.

Figyelt kérdés

Kérlek szépen titeket, hogy akit érdekel, az türelmesen olvassa végig és próbáljon meg segíteni, akit pedig nem, az inkább lépjen tovább. Hosszú történet következik.


Fél éve, még tél közepén megismertem egy lányt. Mosolygós volt, kedves, aranyos, de borzalmas körülmények között élt. ő 19 éves én 22 vagyok.


Súlyos asztmája volt de az anyukája nem engedte meg nekik, hogy kitakarítsák a szobát, 3-an éltek egy szűk szobában, ahol egerek éltek az álmennyezet fölött, szitálva állt a por, rendetlenség volt, és a "rocker" nővértől nem lehetett éjjel aludni. A fürdőszobában nem volt mosdó, minden koszos volt, rendetlen, a wc büdös volt. A lány volt, hogy nem fürdött minden nap, mert félt, hogy komoly számlát okoz az anyukájának. Ő egyébként vele élt, mert az apja elhúnyt, ezért is kerültek ilyen nehéz helyzetbe, de van ott más is. A házban több nyitott helyiség is van, de az anyja azt magának tartja fent ezért nem lehet beköltözni, ezért vannak így összenyomorítva a "gyerekek".


Titkolta előlem, félve. Én nem is vettem észre rajta, amikor találkozgattunk nagyon szépen kiöltözött mindig és lélekben teljesen tiszta, normális volt. Amikor először voltam náluk kiakadtam ezen és megkértem, hogy ideiglenesen költözzön hozzám, én épp albérletben éltem, a lány bár így is kedves volt, nyitott mindenre és aranyos rohamosan elkezdett fejlődni. Teljesen megváltozott, felnőtt érett nő lett belőle. Utána visszaköltöztem a szüleimhez és ő is jött velem. Nyitottan fogadtuk, mindennel elláttuk, valamilyen szinten közös kasszán voltam vele, de ez nem volt probléma, gyönyörű helyekre mentünk el együtt. Élvezte a velem töltött időt, egyedül a belvárosi lakás nyomasztotta nagyon, ezért néha 1-2 napra meglátogattuk a nagyszüleit is.


Egyszer volt egy olyan esemény, hogy a nagyanyja közölte, hogy nem normális, hogy én a család ellen hergelem a lányt, hogy az sem, hogy nem otthon lakik és szerinte miattam nem tanul rendesen. Én folyamatosan segítettem neki felkészülni mindenben, érettségi, nyelvvizsga, a felvételiben is sokat segítettem ráadásul még orvoshoz is járkáltunk, mert a rossz otthoni körülményei miatt problémák voltak a mandulájával is.


Most hétvégén úgy döntöttünk, hogy kicsit több időre maradunk, a lány többször megkérdezte, hogy én is maradhatok-e ameddig csak akarok. Egyébként nekem az volt a célom, hogy összehozzam a nagyszülőkkel, hogy esetleg oda költözzön. A lényeg az, hogy Egy hétvége után kedd reggel, (igen szegényes ellátás mellett voltam amúgy náluk) Hallottam egy beszélgetést. Annyit vettem ki belőle, hogy "majd én kidobom" és ezzel vége lett, és kijött valaki a hátsó szobából. Tudni kell, hogy abban a házban a barátnőm két nagyszülője él. a nagyapja, aki pszichiátriai kezelés alatt áll, a nagymamája, aki mélyen konzervatív és kicsit álszent és a nagybátyja, aki bár mindent megtesz a lányért egyedül él, barátnője sincs és a szabadidejét egy kis szobában tölti, ahol elektronikai cuccokat bütyköl.


Aznap este, amikor hazajött a lány bátyja, az interneten nem lett elérhető a facebook. (az összes többi honlap működött és a facebook mobilnetről is elérhető volt) majd a nagybátyja közölte a lánnyal, aki épp az érettségi tételeket dolgozta ki a gépén, hogy beszélnünk kell. Szóltam is, hogy gondolom rólam van szó, ha kell megyek. Közölték hogy igen, jobb lenne, ha csak hétvégente lennék ott.


A lány tudta mi következik, ezért elkezdett bőgni, 19 éves lányról van szó.... megbeszéltem vele, hogy szedje össze a tanulnivalóit, a cuccait és este gyorsan lépjünk le. Bár reggelre terveztem, ráadásul én már vasárnap mondtam, hogy hétfő reggel jobb lenne ha mennénk.


A nagymamája ordítva berontott a szobába, hogy a lány nem megy sehova, a nagyapja is jött, közénk álltak és mint a fába szorult féreg üvöltött velem. A barátnőm sokkot kapott, üvöltve sírt, a nagybátyja pedig fogta a táskámat, kidobta a házból és közölte, hogy takarodjak és többet meg ne lásson. A lány jönni akart velem de bezárták, és ahogy tudtam az internetről is letiltották.


Mit tehettem? Kihívtam a rendőrséget, hogy fogva tartják akarata ellenére. érzelmes, érzékeny lány a barátnőm, kinézem belőle, hogy felvágja az ereit, vagy valami. A rendőrök beszéltek a családdal, majd a barátnőm kijött és eljött velem. A család még elnézést kért. Most hazavitte a cuccait az anyjához, mert szerintem a rossz körülmények is jobbak annál, minthogy tudatlanul beleszóljanak az életébe. Egyenlőre azt próbálom elérni, hogy a másik nagymamájához költözhessen akin láttam, hogy teljesen normális.


Most át kell mennie a nagyszüleihez mert elvették a cuccait, de megmondtam, hogy ne maradjon nagyon ott.

Ha nem változik a helyzet nálunk fog maradni, de nem tudom mit kezdjek a helyzettel.


Higyjék el, hogy teljesen korrekt partner vagyok, eddig csak segítettem a lányon és hogy borzalmas körülmények uralkodnak mind a nagyszüleinél, mind otthon.


Mit tegyek? Tönkre fogja tenni a család a kapcsolatunkat? Hiba volt rendőrt hívni?



2013. jún. 12. 13:53
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

bocsi, öt percenként csak egy választ írhatok:


azért akartam "visszaköltöztetni" mert ha esetleg vidéki levegőre, vagy egy kis egyedüllétre vágyik, vagy vágyunk örültem volna, ha van egy ottani "bázis" is, mert a város azért tényleg durva nekem is, és neki is.


A másik, hogy nem tud érzelmileg elszakadni a rokonoktól mert a lehető legaljasabb módszerekkel próbálják lekenyerezni, ezért nem tud rájuk haragudni. Bár nem értem miért megbocsájtható számára az, hogy bántottak.


A másik, hogy vakon bízom benne, hogy az anyja idővel rájön, hogy az ott náluk nem állapot, és megkapja a házban az egyik "üres" helyiséget, amit én segítenék építészetileg is berendezni (zuhanyfülke, kis mosdó, wc, stb) tehát abban a "putriban" is saját és az ő (anyagi) erejéből létrehozható lenne egy kis élhető környezet. Voltunk már olyan balatoni nyaralóban ahol egy 25 négyzetméteres szobában megvolt minden, ami kell. wc, fürdő, konyha. ugyanezt akartuk ott náluk.


A nagymamájánál pedig abban bíznék, hogy teljes jogú használtra és menedékként megkapná a "szobáját" amiben amúgy az öregek tévéznek és az ő cuccaikkal van tele. De nem. Helyette elzavartak. Ez van. Csak ezért próbálkoztam és nem, nem én akartam oda költözni, neki akartam segíteni.

2013. jún. 12. 14:33
 12/22 anonim ***** válasza:
88%
De hogy lehetsz ilyen naiv? Láttad milyen az anyja, a családja meg milyen körülmények vannak, nem? Akkor mégis miből gondoltad, hogy majd nyugalmas meg szép élete lesz velük? Ezt nem gondolhatod komolyan! Meg ráköltenétek, hogy "építészetileg" kialakítsatok neki valamit? Hát olyan helyre, ha rá vagy kényszerülve, hogy ott laksz, akkor is maximum mozdítható dolgot szabad venni..
2013. jún. 12. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:
Nem tudom, azt gondoltam talán behozhatok egy kis változást a levegőbe... de azok után, hogy az édesanyja azt sem engedte meg, hogy elmosogassak, vagy új konyhabútort építsek a földön fekvő tányér és vödörhalmok helyett, nem lepődöm meg semmin.
2013. jún. 12. 14:42
 14/22 anonim ***** válasza:
88%

Nekem nem világos még mindig, hogy mi a fenéért kell visszaköltöztetni egy putriba. Hiába alakítanátok ki neki "építészetileg" a saját részleget attól még ugyanúgy egy lepukkant, koszos, büdös házban lenne, és hidd el a felújítás után az anyja ugyanúgy visszafoglalná a rezidenciáját.


Ha nem akarsz vele lakni, hanem távoli szexpajtásnak tartanád akkor most gondold át a dolgokat szüksége van-e ennek a lánynak még egy tönkre tevőre. Ha meg szereted, és vele akarsz lenni, keressetek egy olcsó garzont, amit "rendbe hozhattok építészetileg" és éljetek közösen.


Mi a fenének emelted ki a mocsokból, hogy utána visszataszítsd? Mi a fenének álltok szóba a szüleivel ha olyan gonoszak?


Miért nem lehet megérteni, hogy nem egy életre kell berendezkedni a szülői házba, hanem ideiglenesen?


Ha kialakítotok egy saját kis helyiséget mit vársz? Hogy 40 éves koráig otthon legyen? Lassan a kirepülésre kell félre tenni pénzt, nem pedig egy kis részleg kialakítására a pudvás szülői házban.


Lehet lepontozni!

2013. jún. 12. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
utolsó, tökéletesen egyetértek veled amúgy, én voltam a naív....
2013. jún. 12. 14:54
 16/22 anonim ***** válasza:
90%

14:48: igazad van


Én sem értem,hogy minek visszaköltöztetni,vagy a nagyszülőkhöz.

De a te szüleidhez is minek mentetek,mikor már kettesben éltetek egy albiban?

Suli mellett ő is tud dolgozni,te is,van szociális ösztöndij is,miért nem volt jó kettesben?

2013. jún. 12. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
93%

Akkor miért nem mész érte és hozod el???

Most,ma.

2013. jún. 12. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
100%

Jaj hálistennek, már azt hittem te is az a fajta ismerősöm vagy aki csak azt tudja mondani, hogy "de, nem jó" "de nem lehetséges" "de ez nem ilyen egyszerű".

Vele szoktam hatalmasakat veszekedni, mert annyira túlkomplikál mindent és annyi akadály állít maga elé...


Na szóval a lényeg, hogy légy férfi, állj a sarkadra, segíts utoljára szegény lányon, és ne rontsd el a dolgokat azzal, hogy visszapakolod a nőt a sz@r környezetbe. Ha szereted, akkor vedd magad mellé, és segíts neki onnan elszakadni. Rokonokkal csak látogatóba találkozzatok, bőven elég az.


Azt lehet zsarolni érzelmileg aki hagyja magát! Ennyi idősen bőven elköltözhet ha el akar, a szülők semmit se róhatnak fel neki.

2013. jún. 12. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:
Köszi a segítséget, bevallom élt bennem egy olyan verzió is, hogy tényleg lehet, hogy rossz sorsba húzom a lányt és még mindig jobb a rossz körülmény a nyagyszüleinél, mert legalább "eltartják" és addig törődhet mással. De nem.... nem engedem vissza.
2013. jún. 12. 15:22
 20/22 A kérdező kommentje:
Nem akartam vele menni, nehogy verekedés legyen a vége, vagy valami. De megmondtam neki, hogy ha bezárják, vagy valami azonnal hívjon fel, ha nem jelentkezik akkor is elmegyek erte, rendorrel.
2013. jún. 12. 15:28
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!