Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Utálnak a férjem szülei a...

Utálnak a férjem szülei a származásom miatt, pedig nem tettem semmi rosszat. Ne menjek oda többet?

Figyelt kérdés

Az a baj, hogy nem nyíltan csinálják, általában a hátam mögött, de volt már többször, hogy meghallottam, meg célzásokat tettek, amik nagyon rosszul estek. A párom már beszélt velük erről, de persze tagadnak, hogy nem így van.


Ők egy nagyon kis faluban élnek elég régimódi körülmények között, pedig van pénzük (nem gazdagok, de nem is kell spórolniuk mindenen). Pl. a pottyantósra járnak hátra a kertbe, pedig van angol wc a házban. Heti egyszer fürdenek, nem igazán tisztálkodnak. Nincs a házban konyha, víz csak hideg van a fürdőben stb. A család egyik tagjának sincs még érettségije sem, paraszt emberek, gyári munkások. Ez mind ok, én sosem szóltam ezekért semmi rosszat, mégha furcsállok is pár dolgot, elfogadtam, hogy a párom innen jött (ő már egyáltalán nem ilyen, diplomás, tisztálkodik stb.). Már azt is rossz szemmel nézték, hogy a párom kiszakadt onnan, és nem maradt otthon segíteni, drukkoltak, hogy ne vegyék fel az egyetemre. Sikerült neki, elvégezte, Pestre jött dolgozni, ahol megismerkedtünk, összeházasodtunk, most van egy 7 hónapos babánk. Persze az élete teljesen megváltozott (már előttem is), és a szülei ezt rosszként fogják fel és engem "okolnak" miatta. Rögeszméjük, hogy a fiuk most már lenézi őket (miattam), én is lenézem őket, mert pesti lány vagyok, diplomás, értelmiségi munkával. Múltkor jöttek hozzánk és gondoltam meglepem őket egy kis újdonsággal, mert mindig ugyanazokat eszik, és főztem francia hagymalevest meg tonhalas spagettit. Erre múltkor ott voltunk, és hallom, hogy az apja fennhangon röhög, és mondja a többieknek, hogy milyen felvágós vagyok és mekkora szar volt, amit főztem, bezzeg amit ők. Vagy a legnagyobb tikkasztó melegben feküdtek a konyhakövön, és a párom mondta nekik, hogy vegyenek egy gyors hideg zuhanyt, majd attól felfrissülnek, mi is most vettünk, erre kiakadtak, hogy amióta egy pesti lánnyal él, azóta lenézi őket, és biztos az én pesti kényes orromat bántja az ő szaguk, mert ők dolgoznak és nem henyélnek egy lakásban, de ez az ő házuk és senki ne szóljon rájuk, hogy fürödjenek. Hiába mondta, hogy nem ezért szólt, hanem, hogy felfrissüljenek, tovább hajtogatták, hogy mekkora egy elkényesztetett vagyok. Hozzáteszem, sokkal rosszabb körülmények között nőttem fel, mint ahogy ők élnek, dőzsöltek mindig a húsokban, minket anyum hármunkat nevelt egyedül, de ezt sem fogják fel, csak azt látják, hogy aki pesti, az tehetős. Ezért nem is hajlandóak eljönni semmi családi összejövetelre, mert majd a családom lenézi őket.


És még sorolhatnám ezeket az atrocitásokat, beszólásokat...kezd belőle nagyon elegem lenni, semmilyen okot nem adtam rá, mindig tisztelettudó voltam és sosem bántottam őket egy szóval sem, ők viszont nem képesek leállni ezzel a kissebbségi komplexusuk miatt. Egy konkrét összezördülés volt: 2 hónapos volt a kicsi, amikor az apósom bejött az állatetetésből, meg tiszta föld volt a keze, és meg akarta fogni a babát. Megkértem, hogy mossom előtte kezet. Persze vérig sértődött, inkább nem fogta meg és ott hápogott, hogy én mit képzelek, és úri dolgomban lenézem őt azért, mert ő dolgozik becsületesen.


Bocsánat, ha hosszúra sikerült, próbáltam árnyalni a helyzetet. Így is próbálom már észrevétlenül kurtítani a látogatások számát, de egy kínszenvedés az ottlét. Ráadásul mivel messze vannak, ezért nem megyünk-jövünk, hanem maradni kell mindig pár napot. Ha a párom felhozza ezt nekik, akkor tagadnak, hogy ők ilyeneket sosem, és nagyon szeretnek engem. Mit tegyek?



2013. júl. 12. 09:37
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
100%

Begyöpösödött egy népség :)

Amúgy nem kell menni egy ideig, és akkor észbekapnak (talán)%

2013. júl. 12. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%

Ez tényleg nagyon furcsa, hogy egy olyan emberek, mint ők azt gondolják a városi emberekről, hogy el vannak kényeztetve, csak, mert olyan házban laknak, ahol be lehet kapcsolni a meleg vizet, betartják a higiéniát, és még sorolnám. Hozzájuk képest a férjed nagyon jó ember! Örülök, hogy melletted van.

De azon is csodálkoztam, hogy nem akarták, hogy férjed egyetemre járjon, tanult ember váljon belőle.


Szerintem az ilyen embereket nagyon nehéz meggyőzni, ha már ősidők óta ezt csinálják.

2013. júl. 12. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 A kérdező kommentje:
Kedves kérdező, akkor jó! A kérdésedből ez nem derült ki, csak egy elkényeztetett gyerek sopánkodása, hogy a gimis barátai nem buliznak vele, mert dolgoznak. Ha tényleg így van, ahogy írod, akkor végezd el szépen lassan az egyetemet, aztán legyél orvos. Amúgy hanyad éves vagy?
2013. júl. 12. 10:04
 4/26 A kérdező kommentje:
hát bocsánat, de ez máshova ment volna...
2013. júl. 12. 10:05
 5/26 A kérdező kommentje:
Amúgy azt nem írtam, hogy egyáltalán nem idősek. Fiatal szülők voltak ők is, mi is azok vagyunk.
2013. júl. 12. 10:06
 6/26 anonim ***** válasza:
84%

Megváltoztatni nem tudod. Csökkentsd a látogatásokat, mérsékeld ÉVI kettőre. Ennyi. Hidd el távoli rokonokkal más se találkozik ennyit. Ha akarják látni az unokát, jöjjenek el (kiemelve, hogy igenis tisztálkodjanak meg) és akkor annyit fogdossák, amennyit nem szégyellnek. Ennyi.


Amúgy ha az apukája a párodat is így fogta meg ganajos kézzel, de látod semmi baja nem lett, ennyitől lehet tényleg nem lenne baja. De amúgy teljesen egyet értek.

2013. júl. 12. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
100%
Elég egyértelmű: ők nézik le saját magukat, ezt a frusztrációt vetítik ki rád. Ezzel semmit nem tudsz kezdeni, az ő fejükben rossz a kábelezés.
2013. júl. 12. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
85%

Az ilyen sajnos nem fog változni!


Ismerős a sztori!


Párom apja az ezermester,aki mindenhez ért!

Na nálunk elromlott a bojler,nem fűtött!

Az édesapám ért hozzá,nálunk tényleg mindent ő csinált anno,villanyszerelő 15 éve!

de a lényeg átjött após,és kijelentette h ide nem kell semmilyen szerelő,babrálta,babrálta,majd már világítani sem világított!


eljött apum,nem akarok hazudni,5 perc alatt megcsinálta.....erre após"na!akkor nagy baja lehetett"


de anyósom is ilyen! (sajnos bár ne lenne)

2013. júl. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
16%

Bocs de nem értem konkrétan hogy mi a kérdés, mert igazából nem látom hogy bajuk lenne konkrétan veled.

Az hogy pontyantósra járnak? Bocs de az a természetes, és nem az hogy más ember orra alá tolják a "székletüket".

Meg szerintem a két hónapos gyerkőcnek se lett volna semmi baja ha egy kis föld hozzáér, bármilyen furcsa is lehet ez egy egyetemet végzett embernek.

Szerintem itt nem ellenszenv van hanem egy más szemlélet, és igen nekik több szempontból is nehezebb helyzetük van mint egy pesti embernek. De ezt el kell ismerni. Amúgy egyszer is kimentél segíteni mondjuk trágyázni?

És most ezt én se bántásból írtam, hanem ötletnek, lehet hogy ha látnák hogy nem büdös neked a munka akkor máshogy állnának hozzád, mert az hogy valaki megtanul puskázni, meg okos telefont használni vizsgán (tisztelet a kivételnek) és ezért diplomát kap, nem feltétlenül biztos hogy kiérdemli az ő tiszteletüket, akik a tényleges végét fogják meg a munkának. Amúgy nem mindig az az okos és az a jó aki "túl előre haladott". Szerintem amikor ott vagytok, mutassátok meg a pároddal együtt hogy mire vagytok képesek, mert egyetem ide vagy oda, de ha parasztok nem lennének akkor ugye elég sok gyomor megkordúlna az éhségtől a magukat értelmiségi rétegnek tartó emberek közt. Vagy te nem így látod???

2013. júl. 12. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
24%

Az előző vagyok, ha van kérdésed még akkor írj privit.

Ja és nem begyöpösödött paraszt vagyok mielőtt azt képzelnéd:)

30/F

2013. júl. 12. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!