Várom a tapasztalatokat olyan szülőktől, akiknek gyermeke egy másik társadalmi rétegből választott párt magának. Nehéz kijönnötök a vej/meny jelölttel és a családjukkal?

Nekem az első barátom 17 évesen roma volt. Szakközépbe járt én gimibe, anyumék értelmiségiek az ő szülei munkanélküliek vagy alkalmi munkások voltak.

Anyum nagyon lenézte a srácot utálta, ha átjött és amikor elment feltűnően végignézte a tárgyakat a lakásban, hogy nem- e tűnt el valami. Apum jófej volt vele. Az ő szülei nekem sokszor beszóltak, hogy "okostojás" vagy ilyesmi. Nem volt hosszú életű kapcsolat a sráccal, de nem is bántam meg. Tapasztalatnak jó volt.

Attól függ, milyenek a szülők.

Én nem vagyok szülő még viszont köztem és a párom között hasonló a felállás. 25 éves nő vagyok, a vőlegényem 34 éves. Én egyetemet végeztem, a páromnak szakmája van, autószerelő. Én gazdag családból jövök, a szüleimnek vállalkozásuk van, tanult emberek. Az ő szülei is szakmát tanultak anno. A szüleim mindig elfogadták a párjaimat, míg otthon laktam és 17-18 éves voltam, volt olyan exem aki szakács volt, volt aki gyárban dolgozott stb. A szüleimnek 2 dolog számít: 1. boldog legyek

2. a párom ne egy munkakerülő legyen, hanem akarjon dolgozni, és törekedni a jobbra

Teljes mértékben elfogadják a vőlegényemet, mert attól, hogy szakmát tanult és kétkezi munkás, egy értelmes, jószívű, szerethető ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Nagyon jókat beszélget apukámmal, nagyon bírják egymást, pedig ha megnézzük apukám cégvezető, ő pedig autószerelő. És?

Viszont, a szülők egymással elbeszélgetnek általános dolgokról, de közös téma nagyon nincs. Mondjuk a párom szülei ráadásul régimódiak is, amolyan "mindenbe bele kell törődni és jó az úgy ahogy van" típusúak, és nem igen ismerik a világ dolgait stb. De ennek ellenére nincs feszültség, vagy vita, ritkán találkoznak, elbeszélgetnek, de ennyi.

Nem tudom konkrétan mire vagy kíváncsi én az egyke leánygyermek szemszögéből tudom leírni!

Édesanyám ugyan érettségizett, de gyárban dolgozott, aztán saját üzletet nyitott. Anyagilag nem panaszkodhattunk. Én egyetemre jártam a párom fizikai munkás. a párom szülei fizikai munkások anyagilag rosszabb helyzetben (voltak jóban is de akkor még nem ismertük egymást).

Édesanyám első perctől elfogadta a párom, én soha nem éreztettem vele hogy én több vagyok/ő kevesebb.

Látszatra a szülei is elfogadtak. Látszatra! Mert mint utólag kiderült végig le akarták beszélni a kapcsolatunkról (végig amíg együtt jártunk) hiszen nekem majd úgyis egy magas végzettségű valaki kell majd (orvos, ügyvéd stb.). Meglátásuk szerint én lenézem őket. (Más okokból kifolyólag nem tartjuk velük a kapcsolatot egyébként.)

Édesanyám már mondta hogy volt olyan aki a fejéhez vágta hogy hogy engedhetett hozzámenni egy ilyen fiúhoz, de erre csak annyit mond: rendes dolgos tisztességes szereti a lányom stb. mi kell még?

illetve saját kis falunkban tapasztaltam: kevésbé iskolázott szülők gyereke főiskolára megy. nehogy már egy közönséges földmunkással/"két kezi" munkából élővel járjon! ez előfordul egyébként főiskolai végzettségű emberek esetén is (p.: pedagógus azért ezt írom mert konkrét ilyen példát tudok)

Én ebben a cipőben járok. Én tanyán nőttem fel, 14 éves koromig még fürdőszobánk sem volt, a vizet is csapról hordtuk, autónk sosem volt. Érettségim van. A férjem gazdagabb családból származik, diplomás. Sokat nyaraltak külföldön, én a férjemmel voltam először. A balatonon 18 éves koromban jutottam el, pedig 80 km re élünk tőle.

Férjemnek háza volt, autója és pénze. Hozzá költöztem egy bőrönd ruhával. 10 éve vagyunk együtt. Született egy kislányunk. Persze a kapcsolatunk elejétől kezdve folyamatosan dolgoztam én is.

A gyermek megszületéséig semmi gond nem volt. Utána kezdtem érezni, sőt meg is mondták, hogy én őket nem érdeklem, csak a gyerek. meg hogy ő örököl mindent :)

Ami persze engem is megnyugtat. Szerettem volna házassági szerződsét kötni, de a férjem nem ment bele. Azóta is egy gyönyörű házban élek jó anyagi körülmények között, boldogan!

Az anyósék véleménye: "megtalálta a számítását" én válaszoltam rá, hogy "de meg ám" !

A férjemmel más a helyzet, tudja hogy nem ezért vagyok vele.

De nem szoktam panaszkodni. Van autóm, bár nincs a nevemen, költőpénzem, de nem szórom a pénzt,nem igy neveltek. Sok mindent megtehetnék, de megmaradt a spórolós gondolkodásom. A szülei szerintem ezt az egyet becsülik bennem anyagi téren. Na meg, hogy a fiúk boldog mellettem. De próbálnak nyitott szemmel lenni :)

Most az a helyzet,hogy az unokát megnézhetik, eljöhetnek,de szinte nem is beszélek egyikkel sem. Köszönünk egymásnak, kérdeznek a gyerekről, mesélek nekik róla, pl sztorikat.De nem sétálunk együtt, vagy nem megyek el hozzájuk.

Ha pl nyaralást tervezünk, abban mindig nagyon benne vannak, hogy persze, menjetek érezzétek jól magatokat! Érdekes helyzet egyébként!