Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Nem fogadnak be anyósék a...

Nem fogadnak be anyósék a családba és ez elszomorít néha. Szerintetek?

Figyelt kérdés
Ott kezdődik a probléma, hogy a párom előttem elég gyakran váltogatta a barátnőit, szóval gondolom ezért kialakult bennük egy távolságtartás a barátnőivel szemben, hiszen kb hetente új volt. Engem is ehhez mérten kedvesen, viszont távolságtartóan fogadtak annak idején. Mindig is éreztem, hogy a kapcsolatunkat olyan idéglenesnek tekintik. Pl amikor összeköltöztünk a párommal, a szobáját úgy hagyták évekig, mintha várták volna, hogy mikor múlik nála el ez a hóbort és mikor megy haza. A tegeződést sem ajánlották fel soha, és lehetne mondani, hogy biztos ilyen típusok de nem, tele van a család velem egy korú nőkkel, az unokatesók feleségei, velük tegeződnek, sőt ismerik már néhány barátnőmet is, velük is minddel tegeződnek. Szóval igazából a mai napig érzem azt az iszonyatos távolságtartást a részükről, és azt mintha még mindig egy idéglenes dologként tekintenének a kapcsolatunkra. A párom egyszer szóvátette ezt nekik, amikor nem voltam ott, csak annyit mondtak rá, hogy majd ha összeházasodtunk, akkor máshogy fognak hozzám viszonyulni. Nos azóta összeházasodtunk, és 3 gyerekünk született, és már 11 éve vagyunk együtt, de semmi változás. Kívülállónak érzem magam. Tehát nem azt érzem, hogy nem szeretnek, hanem azt, hogy egy múló hóbortnak tekintenek, egy 2 hetes barátnőnek. Lehet ezzel kezdeni vmit szerintetek?
2016. jún. 1. 08:46
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
82%

Én annak vagyok a híve, hogy valaki annyi tiszteletet adjon, amennyit kapott. A szüleim is végigélték ezt a pár hetente váltogatós korszakomat, mégis mindegyik lánnyal tisztelettel és kedvesen beszélgettek, ha arra került a sor. Sosem tudhatták, ki lesz az igazi és tiszteletben tartották a választásomat.

Embere válogatja, az anyósodék ilyenek, a többi csak kifogás. Más volt itt a háttérben, valószínűleg senki sem elég jó a gyereküknek.

2016. jún. 1. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
85%

kétlem,hogy 11 év kapcsolat, házasság, gyerekek után még mindig azt hiszik,hogy a párod az a típus,aki hetente váltogatja a barátnőit..egyértelmű,hogy te vagy neki az úgymond igazi, aki megtérítette, aki miatt megállapodott.

a szülei valamiért nem fogadnak el. sajnos nem tudsz mit tenni. van akit 1-2 év után teljesen befogadnak a családba, míg mást évtizedek után sem.

2016. jún. 1. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
A tisztelettel nincsen probléma, pontosan ugyan annyira megadják a tiszteletet, mint a postásnak, vagy a közértes nőnek vagy bárki más idegennek. Pont ez az, van egy ilyen tisztelettudó, távolságtartó, hideg hozzáállásuk felém, mint egy idegenhez...
2016. jún. 1. 09:39
 4/14 anonim ***** válasza:
69%
Az nem tisztelet, csak alakoskodás.
2016. jún. 1. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
55%
ha ennyi év után nem fogadtak be, akkor már nem fog változni a helyzet. esetleg a férjed kérd meg, hogy beszéljen velük, hogy miért nem fogadnak el ennyi idő után.
2016. jún. 1. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
53%
Én mindig azt mondtam, hogy a párom szülei legalább azt a tiszteletet adják meg nekem, amit a postásnak, vagy bárki másnak. Örülj neki, hogy ezt megkapod, mert ha a családhoz akarsz tartozni az nemcsak azzal jár, hogy mindenki tök boldog és élitek a családi életet, hanem az állandó veszekedésekkel is. Ezekbe anno engem is bele akartak vonni, én úgy gondolom, hogy nekem teljesen megfelel az a 10 lépés távolság, ne szapuljuk egymást, ne akarjuk megváltoztatni a másikat, nem érdekel, hogy ők kit utálnak és akkor persze nekem is kötelezően kell utálnom az illetőt, stb. Ha nincs meg alapból egy nagyon jó összhang közöttetek, akkor ott nem lesz csodás családi idill. Nálunk sincs meg a párom szüleivel, ez van, nem foglalkozom vele, nem velük házasodtam össze, hanem a férjemmel. A tegeződést nem értem, mert azt kb 5 év után még az én ultrakonzervatív apósom és anyósom is felajánlotta.
2016. jún. 1. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
71%
Nálunk sincs tegezõdés, pedig szeretnek engem. De mással sem. Engem nem zavar. Biztos h más a bajuk veled.Viszont ne zavarjon, jobb a 2 lépés távolság, mintha belefolynának mindenbe. :D
2016. jún. 1. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
30%

Van testvére a férjednek?Az is lehet,hogy valamelyik lány tetszett nekik és nem az lett a felesége a férjednek.

Ha volt egy olyan lány,akit a szülõk rögtön elfogadnak,akkor azt egy életen át nem fogják felejteni.

2016. jún. 1. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
74%
Ez nálunk is így volt. Anyut nehezen fogadták el.. Igazából nem is. És mikor ott aludtunk nagyszülőknél mindig anyu családját szidták, és mondogatták, hogy az a család biztosan jobb hogy oda járunk többet.Igazából jobb is volt. A vége az lett, hogy anyu 4 éve nem megy hozzájuk csak karácsonykor egy délutánra.
2016. jún. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
50%
Szerintem ezen felesleges szomorkodnod. Szard le és kész. Ha meg még sem tudod leszarni akkor ne a férjed kérdezgesse őket hanem te. 11 év után àllj oda és kérdezz rá nyiltan. Beszéld meg velük.
2016. jún. 1. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!