Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ez most olyan nagy bűn lenne?

Ez most olyan nagy bűn lenne?

Figyelt kérdés
Idén a párommal közösen megegyeztünk, hogy a karácsonyt kettesben töltjük. Mert minden éven csak a vita van abból, hogy hová mikor megyünk. Élnek még nekem is nagyszüleim, a páromnak is. Ők is szeretnék, ha egy napot náluk töltenénk. De a szülők is. Így nekünk a karácsony mindig kész káosz. Idén elhatároztuk, hogy kettesben töltjük a karácsonyt. 24.-27.-éig külföldön lennénk, síelni stb. Anyósom teljesen kiakadt, hogy mit képzelünk mi magunkról. Ha majd gyerekünk lesz, akkor is elmenekülünk majd a családtól. Ő ezt nem fogja engedni. Meg a 25.-ét akkor is nála fogjuk tölteni. Mondta a párom, hogy ez lehetetlen mert kettesben leszünk, és nem is leszünk az országban. Azt mondta ez őt nem érdekli. Az én szüleimhez nem fontos menni, az a mi döntésünk. De olyan nincs hogy nála nem megyünk. Én mondtam, hogy azért nem megyünk egyik rokonhoz sem, mert minden éven csak a vita van belőle. Erre megkaptam, hogy én ne szóljak bele, nekem semmi közöm nincs hozzá. Felálltam és ott hagytam. Ezek után ha nem mennénk sehová, sem mennék hozzá.
2017. nov. 16. 20:40
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
93%
Elmentek külföldre síelni, párod anyukáját meg hagyjátok morogni.
2017. nov. 16. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
87%

Így lesz a karácsonyból utálatos dolog..


Menjetek nyugodtan üdülni.

2017. nov. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
10%
vigyétek a drága jó anyukát is
2017. nov. 16. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
94%

Ez nagyon ismerős. Mi olyan 10 évvel ezelőtt untuk meg, hogy a karácsony semmi másból nem áll, csak abból, hogy csak mi ide-oda utazunk a rokonokhoz. Amikor újra dolgozni kellett, fáradtabbak voltunk mint karácsony előtt. Mi egyik évben jeleztük, hogy idén nem megyünk senkihez, jöjjenek ők hozzánk. Senki nem jött, mindenki jött ezer kifogással, a legjobb az, hogy " de már kész a karácsonyi menü" mindezt októberben..:)

Mi végül nem mentünk senkihez. Otthon édes kettesben élveztük a pihenést. Anyósom egészen a következő év karácsonyáig vérig volt sértődve. Nekem konkrétan megmondta, hogy soha ne tegyem a lábam a házába. Tiszteletben tartottam a kérését, azóta sem voltam nála. De azóta sem ünnepeljük együtt a karácsonyt. A többi rokonokhoz megyünk de csak úgy, hogy előre szólunk, hogy idén karácsonykor tudunk menni (vagy nem tudunk menni) ők meg megmondják melyik nap. De minden évben már nem megyünk.

Jó tanács: Menjetek, élvezzétek a síelést, és az ünnepeket. A rokonokkal meg nem kell foglalkozni. Lesznek akik elfogadják, hogy nem mindig lesztek ott. Anyós meg vagy megbékél, vagy nem. De neked csak könnyebb lesz a döntés később..

2017. nov. 16. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
87%
Tojd le. Pár évvel ezelőtt visszaköltöztünk a megyébe,ahol a szüleim élnek. Mivel már több éve nem laktunk ott, így kialakult szokásaink vannak, amikből lejjebb tudtunk volna adni, na de nem mindent felrúgva, mert a szülőknek úgy jó. Hozzátenném, hogy nekünk is iskolás korú gyermekeink voltak, szóval már mi is egy család voltunk, több éve. A gyerekeink, mint minden gyerek imádják a karácsonyt, és az ezernyi apró kis dolog miatt várják, mint a közös fadíszítés, az ajándékok furfangos becsempészése a fa alá,a társasjátékozás, a közös ünnepi ebéd, stb. Nos abban az évben, mikor visszaköltöztünk a megyébe, ezekből nem lett semmi, csupán egy lóti-futi karácsony, mert rohangálni kellett ide-oda. Akkor megfogadtuk, hogy soha többé. Következő évben már nyáron!!!!! jeleztem, hogy nem szaladgálunk karácsonykor. Mindenki meg lesz látogatva a 2 ünnep között. És mi is szeretettel várunk mindenkit a 2 ünnep között, vagy utána. Volt belőle sértődés rendesen, hogy mi ez már, meg hogy tönkretesszük a karácsonyt, de nem érdekelt. Több mint 10 évig nem is laktunk a közelben sem, egyetlen karácsonyon sem vettünk részt a távolság miatt, az nem volt baj.
2017. nov. 16. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
21%

Azt kérdezed, hogy ez most olyan nagy bűn lenne? Szerintem ez nem bűn kérdése, hanem teljesen másról van szó.

Te egy megerősítést keresel az itteni hozzászólóktól, abban , hogy jól döntöttél. Az én véleményem , hogy a Karácsony az ne a síelésről szóljon ! A Karácsony az egy évben a szentestét is beleszámítva 3 nap. Síelni, ellehet menni az ünnepek után is. Szerintem a családi békére kellene koncentrálni , mert nincs szebb annál mint amikor az egész család (famillia)békében és szeretetben együtt tud lenni és örülni egymásnak.

2017. nov. 16. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
29%
Talán egy kicsit tényleg túlzás teljesen kivonni magatokat a karácsony alól. Nálunk is hisztizett az anyós mert a szentestét magának akarta. Akkor kijelentettük, hogy 24-e csak a miénk, akkor senkihez nem megyünk. Néha én is inkább menekülnék, mert már inkább kötelező pofavizit, mint meghitt családi együttlét. De inkább letudjuk és utána úgy üdülünk, hogy nem jut eszünkbe az anyós és a hisztije. Hidd el békésebb úgy kettesben lenni a pároddal, hogy nincs a gondolataid legmélyebb bugyraiban sem az anyósod.
2017. nov. 16. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
75%

Ha tehetném én is ezerszer inkább mennék síelni, mint utazni 13 órát haza, hogy 5 napig a családunk okosságait hallgassuk, főleg, hogy általában 3-4 óra után már nincs téma, csak ülünk vagy az elkövetkező napokban tévézünk.


Teljesen felesleges ezért kiadni egy csomó pénzt, meg egy rakat energia.


Mert ugye őket hiába hívjuk - állnánk a jegyüket, az a 200 frank nekünk nem összeg -, se párom, se az én családom "nem ér rá".

Ja, karácsonykor sem. Nekem már most elegem van az egészből.

2017. nov. 17. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
26%

Nalunk Szenteste en szuleimnel vagyunk, 25-en anyoseknal. Este meg otthon mindharom nap. Szoval aki okos, az szepen beosztja es belatja, hogy kettesben Karacsonyozas is baromira belefer 3 napba!

De nekunk konnyu, mert mi szeretjuk a csaladi egyuttletet, a kettesben simike-romantika-vacsija-dugika meg nem a Karacsony hanem az ev osszes tobbi napjabol barmelyik!

2017. nov. 17. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
81%
Mióta összeköltöztünk a most már férjemmel, azóta a 24.-e csak a miénk, (eleinte anyósnak ez nem tetszett, hogy mi az hogy a fia nem vacsorázik velük aznap este ahogy minden évben, de aztán mondtam a férjemnek, hogy ennyi erőből az én szüleimhez is mehetnénk, tehát nem megyünk senkihez sem és nincs sértődés) 25 egyikőnk családjàhoz megyünk, 26 másikunk családjához. Úgy alakult, hogy az én szüleim vacsorára hívnak minket, férjem szülei ebédre szoktak, îgy azokon a napokon is van kettesben esténk, meg délutánunk is. Két ünnep között pedig testvérekhez szoktunk átmenni, vagy ők jönnek hozzánk, mikor hogy.:) ebből sosem volt vita nálunk mióta lefektettük a szabályokat és mindenki elfogadta. Szerintem ha Ti síelni szeretnétek menni, akkor menjetek és ne a párod anyukája döntse el, hogy mikor mit csináltok vagy hova mentek. Innen is látszik, hogy a Karácsony mennyire pofavizitről és látszatról szól egyeseknél, kötelező dolgokról. Nàlunk pèldàul évek óta nincs ajándèkozás sem, jelképesen csokit, bort adunk egymásnak, kivéve a gyerekek kapnak tényleges ajándèkot, mert fontosabb hogy együtt legyünk!
2017. nov. 17. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!