Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Családfa » Anyukám már teljesen kikészít,...

Anyukám már teljesen kikészít, nem csak engem, de apukámat is. Mit tehetnék én, mint gyerek?

Figyelt kérdés

Eddig nagyon harmonikus családi életünk volt, nem volt semmi probléma. 1 édes húgom van, és, három fogadott kistesónk, mert anyuék nevelőszülők.


Anya egyszer elolvasta apa sms-eit, és az egyik kolléganője azt írta az egyiknek a végére, hogy "hiányzol". Anya erre bepipult, összeveszett apával, hogy biztosan megcsalja. Apa hárított, mert tényleg nem igaz. Ezután apa elvitt engem színházba, és amikor hazajöttünk nagyon összevesztek. Kint a hóban veszekedtek, anya el akart menni, de apa legalább egy órán keresztül küzdött, hogy ne mehessen el. Én is kiabáltam anyával, hogy azért ennyire önző és gyerekes nem lehet, hogy itt akar hagyni minket egy ilyen hülyeségért, amit ő végül is csak beképzel magának.


Már három hete ez megy, már tényleg nem bírom. Én apa pártját fogom, mert tudom, hogy anyát szereti, bár amikor találkoztam a nővel, és apa is ott volt velem, a testbeszédéből volt pár olyan jel, amiről úgy gondolom, hogy az a nő nem csak munkatársként tekint apura (a lábfeje végig apa felé mutatott, még akkor is, amikor én beszéltem, amikor kezet fogtunk, apát nézte, végig mosolygott rá, kicsit hozzáért a kezéhez, tudjátok az a tipikus ,,Jaj, nem mondod komolyan" mellé vett mozdulat), de tudom, hogy apa nem szereti őt.


Anya ennek ellenére nem száll le a témáról, és én, mint legnagyobb gyerek akarok tenni valamit annak érdekében, hogy ennek legyen már vége.


13/L


2011. jan. 3. 18:31
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
69%
Kedves kislány te homokba dugod a fejed,apuci meg azért kűzdőtt mert kényelmes neki anyuka melett...
2011. jan. 3. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
10%
747-es magnum
2011. jan. 3. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos ki kell ábrándítsalak. Csak azért mert apukád előtted valószínűleg nem fogja lesmárolni azt a csajt, biztos hogy anyukádnak van igaza. Nekem szinte csak fiú haverjaim vannak, sőt barátaim, és egyiknek sem szoktam azt írogatni hogy hiányzol... még ha a párom ismeri is őket, és soha nem értené félre, akkor se. 20/L
2011. jan. 3. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Ebbe sajnos te nem sokat tudsz beleszólni. Ezt a felnőtteknek kell rendezniük.

De ez a 3. jól bekavart nektek. Mi a francnak hiányzik neki egy nős vagy kapcsolatban élő férfi? Elhiszem, hogy anyud kiakadt. Apukádnak kellene teljesen leállítani azt a nőt, és távol tartani magát tőle. Hogy ne is érezhessen ilyet, hogy hiányzik. Azért ez elgondolkoztató.

Én megértem anyudat, de apudnak kell lépni. Nagyon nehéz helyzetben van, hogy ebből kilábaljon. Ha szereti anyudat, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy rendezze mindkét kapcsolatát. Még akkor is, ha nem volt köztük semmi. Az is elképzelhető, hogy ráakaszkodott az a 3. , és szeretne többet apudtól. Ez nagy ocsmányság, de a nők mindenre képesek. Még arra is, hogy feldúljanak egy családot. Apudat biztasd arra, hogy valamivel bizonyítsa be, az a másik nő számára nem jelent semmit. (Remélhetőleg így is van). És ezt anyudnak el kellene hinnie. Ez egy jó hosszú folyamat, de végig kell csinálni.


Remélem segítettem. Szurkolok neked!

2011. jan. 3. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
65%

Aranyos kislány vagy, aki szereti az apukáját. Én is apás voltam. DE: Sajnos apud félrekefél. :(


Inkább anyudat vigasztald!

2011. jan. 3. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim válasza:
65%

apu félrekefél:( anyu nem elég neki...

lehet baj van a szexuális életükkel...

2011. jan. 3. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Igen, attól, hogy nem szerelmes a nőbe, még félreléphet. Én is kiakadnék, ha valaki ezt írná a páromnak, és nem biztos, hogy elhinném, hogy a nő az elmebeteg zaklató...
2011. jan. 3. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Naív vagy te még nagyon. Miből gondolod, hogy nem apád szeretője a csaj? Csak mert szereti anyát? És ? Attól még lehet szeretője. ÉS talán anyukádnak van igaza. Abban segíthetsz, ha pártatlan maradsz, mert ha kiderül,hogy igaz, nagyon pofára esel picúr.
2011. jan. 3. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
54%

Szia


figylej én is gyerek vagyok de anyám is eszt csinálták velem mondj egy imát pédául:jó istenem bocsás meg bűneimért szeretném anyámat meg békiteni hogy ne báncsa a lelkemet nagyon köszönöm drága uram az atya fiú szentélek nevében ámen és keresztet rakol magadra. nekem ez be jött sok szerencsét szia.

2011. jan. 4. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
65%

Az utolsó válaszoló, a kis béna valentina ezt írta nekem privátban:


HÉ te annak a kis lánynak aki aszt irta kérdésnek hogy az anyja ki

késztije és az apját is te még egy kicsi kis lánynak irtál ojat hogy

az apja fére kefélt neked nem kel neki meg mondanod valami szépet mert

erre fel háborodok isten hivő vagyok fejezd be mert pokol lesz a vége

:@ szépen és lasan montam el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! orditva

irtam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! előre is fejezd beeeeeeeeeeeeeee.



Kicsi lány, ha ennyire istenfélő vagy, akkor az iskolában csücsülnél és megtanulnál helyesen írni. Nem mi tehetünk arról, hogy az apja félrekefél, mi csak megmondtuk az igazságot. Pusszantalak. Egy felnőtt nő.


(Aki mellesleg hisz Istenben)

2011. jan. 4. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!