Hogy kezeled a bűntudatot, ha sosem érsz rá a családra?

A párom elég sokat dolgozik, ráadásul a szabadidejét sem tudja jól beosztani, folyton el van csúszva mindennel. Mivel otthonról dolgozik, a család úgy kezeli, mintha mindig ráérne, holott kb semmi szabadideje nincs.

Az én szüleim is, meg az ő szülei és testvére is képesek csak úgy random megkeresni minket, hogy menjünk el elük ide-oda fél-egynapos programokra. Mi kb sosem érünk rá ezekre, általában 3-5 napra előre fullon van az időbeosztásunk.

Nekem már nagyon bűntudatom van ez miatt. Ma is megkerestek az én szüleim, hogy nem megyünk-e el velük valahova kirándulni, mi pedig nem érünk rá, megint a párom munkája miatt.

Az ő családja már nem is keres minket, teljesen leépült velük a kapcsolat.

Rendszeresen az utolsó pillanatban jelentkeznek be hozzánk/nálunk, hogy ide jönnének hozzánk vagy hogy menjünk el együtt ide-oda, és mi 100-ból 98-szor nem érünk rá, csak ha napokkal előtte szólnak. Viszont hiába kérjük, szóljanak előre, így is folyamatosan csak az autóból hívnak, mikor már úton vannak, hogy mi ugorjunk egyszerre mindenkinek.

Mi vagyunk a túl kényesek, amiért előre be vagyunk mindig táblázva és mindent előre akarunk tervezni, vagy ők a bunkók, amiért folyton az utolsó pillanatban találnak ki nekünk mindent? Miért én érezzem magam rosszul? Mikor ők azzal hívnak "Hé, a városban vagyunk, nem jöttök el velünk moziba/meglátogatni a rokonokat/enni valamit? 1 óra múlva legyetek készen", pedig mi nem tudunk elmenni, le kell ráznom az illetőt, hogy nem érünk rá... majd többet ő nem keres. Miért nekem van bűntudatom, mert ők ilyen hirtelenkedők, mi meg a heti 60 óra munka + építkezés mellett nem tudunk csettintésre ugrani?