Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy viszonyulnátok ahhoz,...

Hogy viszonyulnátok ahhoz, hogy a gyereketek egyik leendő iskolatársa leszbikus szülők gyereke?

Figyelt kérdés
Ugye áprilisban volt a beiratkozás, akkor a kislánynak csak a biológia anyja jött el. Aztán a leendő tanítónővel beszélgettem és nagyon meglepődtem, mert említette, hogy a gyereket 2 nő neveli és hogy reméli, nem lesznek ebből majd problémák az osztályközösségben. Múlthéten pedig egy ismerősöm, akinek a gyereke szintén oda fog járni, szervezett egy programot, hogy néhány kisgyerek az osztályból megismerkedjen egymással stb. Elhívták a kislányt is és az anyja vitte, az anyja élettársa meg ment érte. Ez számomra annyira felfoghatatlan, mert nem értem, hogy lehetnek ilyen felelőtlen emberek, majd kíváncsi leszek, hogy fogja a kislány elmagyarázni, hogy ki az apja, mikor ilyen téma lesz a suliban, meg egyáltalán. Az anyja egy topmodellnek kinéző valaki, a gyerek másik anyja vagy hogy nevezzem meg kb egy 30-as évei elején járó kamasznak kinéző nő. Én nem tudom ezt tolerálni és mélységesen ledöbbent, hogy pont az én kisfiamnak kell majd látnia, ahogy a 2 nő megy a kislányért, meg szerintem ez eleve rossz példa az osztálynak. Nagyon gonosz vagyok emiatt vagy ti is így viszonyulnátok ehhez? Mert én nagyon fel vagyok háborodva, legalább íratnák be valami magániskolába, ne egy rendesbe.
2010. aug. 4. 16:46
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/135 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy a gyerekvállalás témába kellett volna tennem, elnézést
2010. aug. 4. 16:47
 2/135 anonim ***** válasza:
86%

Nagyon gonosz vagy,mindenki úgy éli a magánéletét,ahogy akarja.

Nyilván nem a gyerekek előtt fognak csókolózni,ez innentől kezdve nem szorul magyarázatra.

Ha te ilyen korlátolt gondolkodású vagy,vidd másik oviba a kicsidet.

2010. aug. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/135 anonim ***** válasza:
93%
magániskola?? Szerintem nem látod jól a dolgokat, manapság ennek már nem kéne meglepnie az embereket, hiszen lassan mondhatjuk, h "természetes". Engem is feszélyezne, egy kicsit, de a gyerek nem tehet semmiről, ő menjen magánsuliba azért, mert a szülő leszbikus...ez szerintem igazságtalanság lenne
2010. aug. 4. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/135 anonim ***** válasza:
80%
Nem mindegy,miért jobb lenne ha képmutató heteró családból jönne,ahol ordítás gyülölködés van és ebbe élnek a picik születésüktől amig elnem tudnak menekülni,az se jobb ám,nem kénye fényezni a szép heteró családokat.Amugy 2010 van tul kéne már jtnu azon h leszbi,homoszex,zsidó,cigány,emberek akik egyenlőek,csak sajnos a magyar a legrasszistább toleranciát nem ismerő ami más az szarnak itélő népség sajnos én is az vagyok,de ha külföldön járok portugália,hollandia stb szégyenlem.
2010. aug. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/135 anonim ***** válasza:
85%

ha nem itt, akkor máshol fog ezzel a jelenséggel találkozni


valószínűleg a kislánynak lesz sokkal nehezebb, kínosabb a szituáció, hiszen a gyerekek tényleg apában és anyában gondolkoznak

s a tanítónéniket sem irigylem

2010. aug. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/135 anonim ***** válasza:
87%
Miért kell ezt elítélni? Gondolom a gyerek előtt nem fognak csókolozni... Ki tudja? Lehet hogy a gyerek nagyon is boldog !
2010. aug. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/135 A kérdező kommentje:
Én nem tudom, teljesen le vagyok döbbenve, hogy ilyen felelőtlen emberek vannak.
2010. aug. 4. 16:53
 8/135 anonim ***** válasza:
87%
Ja, nincs sok közöd az életükhöz, felháborodni sem érdemes. Ha mindenki ilyenfajta igényeire tekintettel kéne lenniük, elég sok korlátba ütköznének.
2010. aug. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/135 anonim ***** válasza:
88%
Mi itt a felelőtlenség? Nem vették figyelembe az általuk nem is ismert elutasító érzelmeidet?
2010. aug. 4. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/135 anonim ***** válasza:
91%
És az nem felelőtlen, aki már sorra a 6. gyerekét pottyantja ki a csóróságba?
2010. aug. 4. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!