Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányom apja egy megbízhatatl...

A lányom apja egy megbízhatatlan kétszínű ember. Hogyan oldjam meg a problémát közöttünk?

Figyelt kérdés

2012ben össze jöttem egy 3 gyerekes apukával. Ő már akkor egyedül élt. A gyerekeivel jó volt a kapcsolata (látszólag). Mindig is anyagias volt, nem szívesen költött a gyerekekre. Bár a gyerektartást mindig szépen oda adta az exnek. Viszont annyira elvakított minden, hogy azt hittem ő a tőkéletes mintaapa, mert a gyerekek attól még jöttek hozzá szívesen és el voltak vele. Ahogy teltek a hónapok, teherbe estem. Védekeztünk amúgy. Össze költöztünk, minden szép volt. Aztán egyre jobban kiismertem. Nagy hiba volt vele bármilyen kapcsolatot létesíteni. Megcsalt, csajozott, hazudott, kamuzott, ígérgetett. Szép lassan rá jöttem, elhagytam. 1 éves volt kb a gyerkőc mikor végleg előttem. Mivel nem akartam, hogy a gyereknek legyen rossz, így nagyon sokat "engedtem", hogy jöjjön. Az elején minden hétvégén és hétköznap is 1x eljött a kislányhoz. Mint kiderült ez is, miattam jött, mert reménykedett, hogy kibékülünk. Ez kb egy évig ment így. Utána engedtem hozzá a gyereket. Nagyon szeretet ott lenni. Imádja az apját. Meg a féltesókat. Egy gyökér tuskó amúgy, de a gyerek előtt sosem szidom és beszélek rola csúnyán. Aztán egyre kevesebbet kereste a gyereket. A kislány meg sírva hiányolta apját. Olyankor a szívem ketté szakadt. Volt, hogy zokogva hívtam az apját, hogy lemondok a gyerektartásról, csak foglalkozzon a gyerekkel, mert igényli. Ő nagy bölcsen akkor, hogy a gytartás az jár, hogy mondhatok ilyet...fogja hívni. Ez tartott 1-2 hónapig, majd megint semmi. Pénzt elején 15ezret adott, aztán kértem 20at, mert több lett a kiadása, külön óra, stb. Emelett soha semmit nem vett neki. A fogkrémtől kezdve zsepiig, tusfürdő...mindent pakoltam a gyereknek ha ment apához. Kértem, hogy legalább bugyikat vegyen neki (nyár volt), hogy legyen ott váltó. Meg papucsot (télen), hogy ne zokniba rohangáljon. Semmi :( mindenből dupla adag, hogy vigyen oda. Nem igénytelen vahy ilyesmi, mert fürdeti, eteti rendesen ha ott vam, háztartást vezetett egyedül. Csak éppen szart bele sok mindenbe és persze tudta, hogy én úgyis megteszek, megveszek mindent. Volt hogy a szülinapjára nem vett semmit, azt hazudta, hogy megrendelte, majd jön. Azóta is jön...persze többször volt ilyen, így én vettem apróságot, hogy apa küldi...ezt utólag belátom, hogy hülyeség volt. Most karácsonyra kérdezte, hogy mit vegyen neki. Mondom tabletet. De nem kell semmi extra legyen, de az online suli miatt jól jött volna. Kinézetem egy 20ezresért, elküldtem neki, mondta rendben. Így én nem vettem, mert bíztam benne. Erre kapott 3 1. osztályos füzetet karácsonyra!!!! A gyerek mai napig kincsként kezeli azokat a nyamvadt füzeteket. És még mindig becsületesen küldöm az apjának atlz infókat a gyerekről, a jegyeket, friss fotókat...most ott tartunk, hogy 7 éves lesz, gytartás 20ezer,azt hogy mikor adja az mindig kérdőjel, mert minden hónapba akkor adja ide, ha érte megyek a pénzemért, vagy ha 3-4 hetente elviszi, ide adja.

A lányom mindig azzal jött, hogy szeretné ha apa otthon a szobájába játszana vele. El is jött, én elmentem, kulcsot oda adtam neki, hogy ha elmennek, zárják be au ajtót. Erre állítólag elhagyta a lakás pótkulcsát.

Most lett egy barátnője. Reméltem, hogy most jó apának akar látszani, és többször viszk majd a gyereket. Hát nem :( egyre jobban nem kell neki. Elviszi péntek este, szombaton ebéd után már itthon a gyerek. Később sírva meséli, hogy apa mondta, hogy haza kell jönnie. És ez minden alkalommal így van :( nagyon szereti apa bnőjét, szeret ott lenni. De már most hívni se hívja még annyit sem amennyit idáig. Hetente 1x de meg ritkábban hívta. És akkor is csak a néma csend sokáig. 2 percnél nem tart tovább.

Én meg engedem amikor akar mehet(ne). Szünetbe sose viszi el, tavaly nyáron sírtam neki, könyörögtem, hogy segítsen mert nem tudok annyi szabit kivenni, nem tudom kire hagyni. Meg a gyerek is szeretne menni...egy hetet sikerült a 11ből kikönyörögnöm. 4. nap már hozta haza, mert neki dolgoznia kell. Állandóan dolgozok állítólag. Közben látjuk fbon, hogy itt kirándul, ott kirándul. Nincs pénze venni semmit a gyereknek, mert a nagy most költözik, a középső most vizsgázik, stb. Közben motorjogsit csinált, motort vett, hetente új tetkó...

Nem érdekel a magánéletét, de akkor ne hazudjon :(

Tehát én igyekszem még mindig teljes mértékben nyitott lenni (csak a gyerek miatt). De nem él vele. Sőt!!! Közös ismerősök mondják, hogy állítólag én nem engedem, hogy vigye meg felhívja... Ezt tudja mindenki, hogy nem így van.

Szerencsére egyre kevesebbet emlegeti az apját, sőt ha hivja apa, akkor csak napokkal később hívja vissza, mert nem hiányolja (szerencsére). Viszont tudom, hohy hiányzik neki, mert olyan szeretettel beszél apukájáról.

Tidom, ha nagyobb lesz rá jön magától, már most mondja 7 évesen, hogy apa sose tartja be amit mond. Meg apa ugyse veszi meg, mert nincs pénze...

Nem tudom ÉN mit tegyek. Próbálom szeretni, elterelni a figyelmét apukájáról.

Most is iszonyat pénzhiányba vagyok és azt a nyamvadt 20ezret nem adja ide. Írtam neki messengeren, meg se nézi. Ha a pénzről vam szó, olvasás nélkül kitörli. Már írtam egy szövegbe valamit a gyerekről, közepébe a pénzről, végén megint a gyerek. Sose jött rá válasz. Valahogy mindig át ugorja a pénzt.

Nekem kell könyörögnöm.

Hívni nem hívom, mert annyira fel húz. Ígérget és kamuzik, én meg felcseszem az agyam.

Már gondolkoztam bíróságon, de annyira nincs erőm erre a herce hurcához. Beszéltem vele erről már többször. Tojik a fejemre.

És tudja, hogy megteheti, mert tudja, hogy a gyerek rajong érte én meg úgyis megoldok mindent.

Tanácsot kérek....


2021. márc. 13. 21:32
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
15%
Érdekes lenne meghallgatni a másik felet is, akkor lehetne látni mi az igazság. Nagyon gyanús ez így.
2021. márc. 13. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

Talan a konyorges es siras helyett ha cselekedtel volna, mar reg jutottatok volna valamire.

Megbizhatatlan, hisztikezhetsz neki, le fogja szarni, ahogy eddig is. Irany a birosag, hajra.

2021. márc. 13. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Engem is az érdekel, miért nem számláról vonják a pénzt? Hogyhogy kézből kézbe átadás van, az meg bizonytalan, tartod a markod, de nem biztos, hogy odaadja a havit? Van valami oka, hogy ezt nem lehet számláról utalásos módszerre változtatni? 6 éve, ugye?
2021. márc. 13. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
40%

kamu..

az ilyen hosszú regények kamuk nincs az az isten aki ilyen hosszú szövegben magyarázna ki a problémáját..

tltr..

2021. márc. 13. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
93%

Van egy hitvány ember, aki ott hagyja 3 gyerekét az anyjukra.

Mégis mi a náthás lofaszt vártál, mikor felcsináltattad vele magad?

Az emberek nem változnak.

2021. márc. 13. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
95%

14# szerintem itt nem is volt a mai napig gyerekelhelyezés és gyerektartás megállapítás bíróságon, szóban megegyeztek és annyi

Kérdező, a jelen helyzetből kell kihozni a legjobbat. Azonnal kérd a gyt-t bírósági úton+azt, hogy a nagyobb kiadásokat felezzétek.

Tudom, hogy nehéz, végigcsináltam 3 gyerekkel két apától, akikkel egykor szerettük egymást, évek múlva meg hasonlóan viselkedtek. Az egyiket konkrétan 10 éve nem láttuk. Muszáj keménynek lenned a lányod érdekében.

2021. márc. 13. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
10%

Jesszus megint egy esti regény :O...

Valaki röviden összefoglalná mi a lényeg?

Mert biztos nem olvasom el mind...

2021. márc. 13. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Itt nem az a fo baj hogy rossz emberrel csinaltal gyereket hisz tevedni emberi dolog.. itt az a baj hogy mar reges reg felismerted hogy tevedtel, es meg mindig nem allsz a sarkadra. Ilyet nem tehetsz egy kisgyerek mellett. Neked kell erosnek lenni, mert o fogja meginni a levet a teszetoszasagodnak.
2021. márc. 17. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!