Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jól gondolom, hogy ezt nem...

Jól gondolom, hogy ezt nem lehet elmondani úgy, hogy ne legyen sértődés?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A sógornőm (férjem nővére) átjött hétvégén a gyerekével látogatóba (5 éves a gyerek).

Kezdődött azzal, hogy el kellett zárnom a macskákat, mert folyamatosan kergette őket egy hangos pisztollyal és hiába szóltam (az anyja is), egyeszerűen nem hagyta abba.


Aztán dobálta a tévé távirányítóját, majd amikor elvettem tőle, szó szerint elküldött a p.csába. Akkor a férjem is rászólt, de ez sem használt. Az étkezőasztalnál köpködte ki a rizst a szőnyegre, majd elkezdte az anyját dobálni sültkrumplival és direkt kinyomta a ketchupot az asztalra. Akkor is szóltam, hogy ezt rohadtul nem kéne, mert bele lesz taposva és semmi kedvem négykézláb vakarni a szőnyegből a kaját.


Ebéd után ki akart menni a kertbe, de hamar bezavartam, mert folyamatosan a kutya felé hadonászott és rúgott, direkt fejberúgta a focilabdával. Akkor már elgurult a gyógyszerem és ráordítottam. Az anyja mondta, hogy ezt az óvodában látja, mert amúgy nem ilyen. Ő is rászólt, de semmit nem ért. Aztán elkezdett csípkedni meg ütögetni minket.


Nem vagyok ehhez hozzászokva, az öcsémnek 2 gyereke van és bár ők is elevenek, nem rosszak, nem rosszindulatúak, elég nekik 1x elmondani valamit és felfogják. Nem akarnak direkt fájdalmat okozni másoknak és nem csinálják direkt az ellenkezőjét annak, amit mondok. Elég volt 1x elmondani, hogy finoman nyúljanak a macskákhoz és érdekes módon amikor ők jönnek semmit nem kell elzárni vagy elrakni, pedig a nagyobbik 4 éves, a kisebbik 2.


Telefonált a férjem testvére, hogy szombaton erre járnának és beugranának egy kávéra, mert a kisfiú amúgy is szeretne megint jönni. Én mondtam a férjemnek, hogy nem szeretném ha jönnének, pláne nem ilyen sűrűn, pláne nem úgy, hogy a gyerek elviselhetetlen.

Azt mondta, hogy ő megmondja a nővérének kerek perec, hogy amíg a gyerek nem tud viselkedni, addig ne hozza.


Én nem akarom megbántani, nem akarok sértődést sem, de a férjem azt mondta, hogy úgyis megsértődik ha finoman közöljük, szóval jobb túlesni rajta.


Szerintetek hogy lehetne ezt úgy megoldani, hogy ne bántsuk meg? Azt mégsem mondhatom meg, hogy jöjjön nyugodtan, de gyerek nélkül. Meg azt sem akarom, hogy emiatt köztük megromoljon a viszony...

A ti családotokban hogy oldottátok ezt meg?


2022. jan. 17. 10:01
1 2 3 4 5
 11/50 anonim ***** válasza:
100%
Én is így gondolom utolsó. Jellemző kifogás.
2022. jan. 17. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/50 anonim ***** válasza:
98%
Majd ha egyre több helyről ki lesznek utálva, akkor lehet, hogy a gyerek anyja elkezd gondolkozni azon, hogy nevelni is kellene.
2022. jan. 17. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/50 anonim ***** válasza:
96%
Teljesen igaza van a férjednek, bízd rá. Én kidobtam volna a lakásból a nőt is, meg a neveletlen kölykét is.
2022. jan. 17. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/50 kovpet ***** válasza:
85%
Én úgy oldanám meg, hogy megmondanám, hogy a kis pszichopata ugyan be nem teszi ide a lábát, mert úgy bszom ki, hogy a lába nem éri a földet és az is megy utána, akinek esetleg ez nem tetszik.
2022. jan. 17. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/50 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem ha értelmes nő, akkor függetlenül attól, hogy a gyerekéről van szó, megfogja érteni, és észre veszi magát. Ha pedig nem, akkor tényleg mindegy hogyan közlöd. Majd megbékél idővel, vagy ha nem, az sem a ti szegénységi bizonyítványotok.
2022. jan. 17. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/50 anonim ***** válasza:
15%
Én családomban nincsenek ilyen paraszt kölykök.
2022. jan. 17. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/50 anonim ***** válasza:
83%
Biztos nem az oviban látja, hogy pl. fejbe kell rúgni labdával a kutyát. De mindegy is. Itt a következetesség elve nincs betartva. Azzal a gyerekkel nincs foglalkozva és nincs hozzá szeretettel szólva, állandóan csak utasítva van és rászólva. Ne csodálkozzatok, ha ilyen. Le kell vele ülni sokat játszani. Nyilván nehéz elviselni az ilyen gyereket, de nem őt kell okolni. Férjednek el kéne beszélgetni a testvérével a nevelésről. Bárhogy is tálalja, mindenképp sértődés lesz.
2022. jan. 17. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/50 A kérdező kommentje:

Az igaz, hogy baromi neveletlen. Emellett tényleg rosszindulatú és gonosz is, konkrétan elviselhetetlen. Az anyját is 2x lehülyézte. Én mondjuk nem szeretek beleszólni más nevelésébe, a saját unokaöcsémre rászólok ha olyan van, meg tesóm mondta is nekem, hogy amit otthon nem szabad azt nálunk sem, szóval ne engedjek olyat ami engem zavar vagy amit ők se engednének.


Így meg mégnagyobb a kontraszt, hogy bár az én tesóm gyerekei is szoktak rosszalkodni, de ők nem ilyenek.

2022. jan. 17. 11:57
 19/50 anonim ***** válasza:
97%

Teljesen igaza van a férjednek, meg az előző válaszolóknak.


egyébként ha beszéltetek a férjed testvérével, írd már le légyszi hogy reagált

2022. jan. 17. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/50 A kérdező kommentje:
Ráhagyom akkor a férjemre, szerintem ma úgyis telefonálni fog és akkor megírom.
2022. jan. 17. 12:05
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!