Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jól gondolom, hogy ezt nem...

Jól gondolom, hogy ezt nem lehet elmondani úgy, hogy ne legyen sértődés?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A sógornőm (férjem nővére) átjött hétvégén a gyerekével látogatóba (5 éves a gyerek).

Kezdődött azzal, hogy el kellett zárnom a macskákat, mert folyamatosan kergette őket egy hangos pisztollyal és hiába szóltam (az anyja is), egyeszerűen nem hagyta abba.


Aztán dobálta a tévé távirányítóját, majd amikor elvettem tőle, szó szerint elküldött a p.csába. Akkor a férjem is rászólt, de ez sem használt. Az étkezőasztalnál köpködte ki a rizst a szőnyegre, majd elkezdte az anyját dobálni sültkrumplival és direkt kinyomta a ketchupot az asztalra. Akkor is szóltam, hogy ezt rohadtul nem kéne, mert bele lesz taposva és semmi kedvem négykézláb vakarni a szőnyegből a kaját.


Ebéd után ki akart menni a kertbe, de hamar bezavartam, mert folyamatosan a kutya felé hadonászott és rúgott, direkt fejberúgta a focilabdával. Akkor már elgurult a gyógyszerem és ráordítottam. Az anyja mondta, hogy ezt az óvodában látja, mert amúgy nem ilyen. Ő is rászólt, de semmit nem ért. Aztán elkezdett csípkedni meg ütögetni minket.


Nem vagyok ehhez hozzászokva, az öcsémnek 2 gyereke van és bár ők is elevenek, nem rosszak, nem rosszindulatúak, elég nekik 1x elmondani valamit és felfogják. Nem akarnak direkt fájdalmat okozni másoknak és nem csinálják direkt az ellenkezőjét annak, amit mondok. Elég volt 1x elmondani, hogy finoman nyúljanak a macskákhoz és érdekes módon amikor ők jönnek semmit nem kell elzárni vagy elrakni, pedig a nagyobbik 4 éves, a kisebbik 2.


Telefonált a férjem testvére, hogy szombaton erre járnának és beugranának egy kávéra, mert a kisfiú amúgy is szeretne megint jönni. Én mondtam a férjemnek, hogy nem szeretném ha jönnének, pláne nem ilyen sűrűn, pláne nem úgy, hogy a gyerek elviselhetetlen.

Azt mondta, hogy ő megmondja a nővérének kerek perec, hogy amíg a gyerek nem tud viselkedni, addig ne hozza.


Én nem akarom megbántani, nem akarok sértődést sem, de a férjem azt mondta, hogy úgyis megsértődik ha finoman közöljük, szóval jobb túlesni rajta.


Szerintetek hogy lehetne ezt úgy megoldani, hogy ne bántsuk meg? Azt mégsem mondhatom meg, hogy jöjjön nyugodtan, de gyerek nélkül. Meg azt sem akarom, hogy emiatt köztük megromoljon a viszony...

A ti családotokban hogy oldottátok ezt meg?


2022. jan. 17. 10:01
1 2 3 4 5
 31/50 anonim ***** válasza:
98%
Az azért hihetetlen, hogy anyukának semmi szégyenérzete nincs, és simán beugrana újra a gyerekével egy közös kávéra. Ha az én gyerekem viselkedne így, az életben nem mernék a másik szeme elé kerülni. Már az is rossz lenne, ha másnak kéne leszidnia helyettem, mert én nem venném, vagy nem akarnám észrevenni, mit csinál. Döbbenet, mik vannak. Én is kíváncsi vagyok a fejleményekre, de ne érezd rosszul magad, ha megsértődik, szerintem mindannyian jobban járnátok vele.
2022. jan. 17. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/50 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem teljesen igaza van a férjednek. Ha a nővére megsértődik, holott az ő hibája, hogy a gyereke neveletlen és kontrollálhatatlan (meg persze a gyerek apjáé), akkor a sértődése egyrészt nem jogos, másrészt így járt. Jobb esetben talán elgondolkodik azon, hogy a nevelési módszerei - melyek létezése amúgy erősen kétséges - fabatkát sem érnek.

Amúgy ha egy gyerek bántaná az állataimat, akkor nem viselném el órákon keresztül, én már az első alkalommal megmondtam volna a kedves szülőjének, hogy itt a vége a vendégségnek.

2022. jan. 17. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/50 anonim ***** válasza:
100%

Megsértődni nektek lenne jogotok. A sógornő helyében égne a pofám és mélyen hallgatnék, örülhet, hogy nem lett haza zavarva a búsba. Ő is hibás, így viselkedik a gyereke, de ő még ott ül beszélgetni miközben a kölyke szétveri a házat?


Igaza is van a ferjednek, ha erélyes stílusban teszi majd szóvá, az ilyen bamba embereknek az kell hogy valaki kőkeményen a szemükbe mondja az igazságot, különben csak megy a hárítás, mint pl itt is “jaj a Pistik nem ilyen ám, a többi gyerek rontja el az oviban”. Na persze…

2022. jan. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/50 anonim ***** válasza:
97%
Ha a nő képes lenne megint odamenni, ráadásul a gyerekre hivatkozva, akkor jó hülye és meg is érdemli, hogy valaki eligazítsa.
2022. jan. 17. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/50 A kérdező kommentje:

Beszélt közben vele a férjem. Ahogy sejteni lehetett megsértődött és még neki állt feljebb, szóval jól összevesztek.


Arra hivatkozott, hogy ők sem voltak jobbak gyerekkorukban (bár a férjem máshogy emlékszik) és a gyerek csak eleven, tele van energiával.


Valahogy sejtettem, hogy nem tudja majd kiragadni a lényeget és levonni a következtetést. Nem azt mondta, hogy a gyerek neveletlen, hanem mi kapjuk be. :D

2022. jan. 17. 15:26
 36/50 anonim ***** válasza:
100%

Aki nem látja (nem akarja látni) az eleven gyerek és az elviselhetetlen kis ördögdióka gyerek között a különbséget, azzal kár is beszélgetni.

Majd kávézik máshol. 😀

2022. jan. 17. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/50 anonim ***** válasza:
100%

35# "Arra hivatkozott, hogy ők sem voltak jobbak gyerekkorukban"


Az apró tény, hogy a szüleiknél kapták szét a lakást és egy rokon nem köteles ezt tűrni, gondolom kimaradt a sógornőnél.


Ez letudva, nyugalomba vannak a macskák, kutya és ti is. Mindenkinek púp a hátán, pedig csak az anyjának kell ezt elviselnie. Kávézik majd az automatánál, az ilyenért nem kár :(

2022. jan. 17. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/50 anonim ***** válasza:
100%
"Az azért hihetetlen, hogy anyukának semmi szégyenérzete nincs, és simán beugrana újra a gyerekével egy közös kávéra. " Pedig mennyi ilyen van.. sőt jócskán van olyan is, hogy nekiáll üvölteni ha más rászól a neveletlen kölykére.
2022. jan. 17. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/50 anonim ***** válasza:
94%

35: "Arra hivatkozott, hogy ők sem voltak jobbak gyerekkorukban (bár a férjem máshogy emlékszik) és a gyerek csak eleven, tele van energiával."


Az a baj, hogy lépéshátrányban vagytok: gondolom, nektek még nincs gyereketek. A saját gyerekkorára meg mindenki úgy emlékszik, ahogyan akar.

Ha ui. lenne nektek is, akkor élből lehetne mondani, hogy ne magyarázzon, nektek is van gyereketek, aki fényévekre van ettől a viselkedéstől. Nekem pl. van kettő, az egyik már elmúlt 5 éves, a másik most lesz, úgyhogy abszolút magabiztosan vágtam volna ki a gyereket az anyjával együtt az ajtón, amikor elküld a p..ába.

De tudom magamról, hogy amikor még nem volt, sokkal bizonytalanabb voltam abban, mi fér bele és mi nem (bár amit te leírtál, az minden határon túlmegy).


Úgyhogy mindenképpen jól tetted, hogy kiírtad ide a kérdést, mert itt valószínűleg nagyrészt olyanok válaszoltak, akik nevelnek gyereket, tehát saját tapasztalatból beszélnek.

2022. jan. 17. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/50 anonim ***** válasza:
97%
Volt szerencsém hasonlóan bamba anyukához, ott is a bölcsis gyerekektől kezdve mindenki hibás volt, csak anyuci nem.
2022. jan. 17. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!