Normális, hogy egy családban a kevèsbé sikeres gyereket elnyomják?
Még a sikertől függetlenül is, kiskorom óta a bátyám elnyom engem. Bánt, ver, szavam sincs mellette. Ez tökéletesen megalapozta a visszahúzódó, félénk természetemet és azt, hogy hagyjam, hogy domináljanak felettem. Az osztálytársaim ezt megérezték, ott is kirekesztett voltam. Világ életemben úgy éreztem én nem vághatok semmibe, mert nem tudom egyedül megcsinálni, mások jobbak nálam, többet érnek. Mindezek tetejében apám mindig a bátyámat sztárolta, nyomta, hirdette, büszkélkedett vele. A bátyám egy bár népszerű, de beképzelt, lelketlen alak.
Jobb tanuló is volt mint én. De nem volt okosabb. Csak másban volt jó. Én humános, ő reálos voltam. Mindegy is. De folyamatosan az árnyékában kellett élnem és hozzá viszonyítottak. Most már kezdünk felnőni. Ő 24, én 21 éves. Én lány vagyok.
Ő nem végzett egyetemet, hanem dolgozni kezdett. Sima ügyfélszolgálat egy multinál. Nem nagy szám, de a cég, a munkaköréhez képest jól megfizeti. Most ezzel az szja mentességgel 400 felett keres. Állandóan azt hallom itthon, hogy ő mennyire sikeres, mennyire sokra vitte, életrevaló stb.
Engem meg mindig bántanak, hogy semmi sem lesz belőlem. Még itthon élek. Egyetemista vagyok. És azért bántanak, mert életemben egyszer sarkamra álltam és szakot váltottam. Ősszel újrakezdzem az egyetemet. Közgazdásznak tanultam, de szenvedtem, nem szerettem és nem tudtam elképzelni benne a jövőmet. Hiába népszerű és viszonylag könnyen el lehet vele helyezkedni, úgy éreztem, hogy nem ez az utam. A kreatív dolgok, az irodalom, hasonlók érdekelnek. Magyar szakot kezdtem. Imádom a szakomat és már vannak is elképzeléseim vele.
De itthon mindenki bánt, hogy nem lesz belőlem semmi.
-hogy nem tudom eldönteni mit akarok
-hogy nincs kitartásom
-hogy nem vagyok életrevaló
-hogy 21 éves létemre sehol sem tartok
BEZZEG A BÁTYÁM.
Pedig, de, végre tudom, mit akarok. És azt hiszem úton vagyok. De nagyon beletipornak a lelkemben ezzel naponta. Na meg a bátyám is továbbra bánt napi szinten. Nemrég költözött el, de sajnos közel lakik, szinte csak aludni jár haza.... ( a lakást is a szüleimtől kapta)
Miért fontosabb az egyik gyerek, mint a másik? Miért vagyok én lenézendő, mert más úton járok? Miért nem lehet elfogadni, hogy valaki hibázik, feláll, majd folytatja?
Én személy szerint nem érném be a bátyám tevékenységével. Nem azt mondom, hogy lenézem, de számomra meg az a “semmilyen élet”.
válasza: válasza:Persze, de az alapkoncepció nem koli volt. Legalábbis, én nem úgy értettem. Hanem egy albérlet+rezsi+tartsd fenn magad+egyél+ruházkodj+szórakozz.
Egyébként, itthon jól kijövök ebből a pénzből, havi 50-100 között félre is tudok tenni, de a fent vázolt felálláshoz arra lenne elég, hogy kitöröljem a nemes testrészemet.
(Én nem hallgatókat korrepetálok, hanem egy csajszi jár hozzám, aki esti gimibe jár és szegényem a kettesre hajt angol érettségin. Meg a példa kedvéért egy általános iskolás, felsős kislány, akinek a szüleit ismerjük.)
Olyan szinten nem vagyok, hogy egyetemi diákokat korrepetáljak, főleg nem nyelvszakos diákokat.
válasza:Hé! Félreértettél!
Szerintem nem is neked válaszoltam akkor, hanem valaki másnak, aki azt írta, hogy el lehet húzni dolgozni, másik helyre lakni. Ebből a kis otromba válaszból vontam le azt, hogy kedves válaszolóm, teljes állásba küldene, saját háztartást vezetni. Teljes állás pedig lehetetlen a nappali tagozat mellett. Diákmunka mellett meg lehetetlen a saját háztartás.
Egy szóval sem írtam, hogy nekem ezek szükségeltetnek. Szerintem a beszélgetés egy részénél elbeszéltünk egymás mellett. Hisz írtam is, hogy szívesen lennék kolis.
Sajnos, tudom, hogy milyen a közös szoba. Fiú testvérem van, de gimis koromig vele kellett élnem. Ezerszer inkább élnék 2-3 lánnyal, mint vele!
válasza:#37 Ja, akkor tényleg félreértettük egymást. Én nem támogatom a diákmunkát sem, nemhogy a teljes állást egyetem mellett. Én mérnök vagyok, minket még szakmai munkára is próbáltak csábítani főleg MSc alatt, megjegyzem, NEVETSÉGES órabérért, abban bízva, hogy nem vagyunk tisztában a piaci viszonyokkal. Sokan nem is voltak, meg is szívták, ki is lettek szipolyozva.
Nekem szüleim már közoktatásban is mindig azt mondták, hogy a diáknak az a dolga, hogy tanuljon, ahogy az apám szerelőként nem ad ki sz*rt a kezeiből, nekem a színötös a "munkám". Nyáron meg az, hogy pihenjek. Persze ebben ott volt az a szándék is, hogy amikor fát kell vágni, pakolni, disznóvágás, búzazsákolás stb. tehát családi munkák, akkor legyek elérhető, ne legyen az, hogy nem érek rá, mert a nyári munkahelyemen vagyok. De igazából ezért a hozzáállásért hálás is vagyok a szüleimnek, meg azért is, mert akármennyire harmadrangú polgárnak éreztem/érzem magam a közelükben, ha nem lettek volna baromi jó ösztöndíjaim, akkor is támogattak volna az első diplomámig. Tehát nem, nem értek egyet azzal, hogy el kéne menned dolgozni. De tényleg nem bántásból mondtam ezeket a felnőtt dolgokat, mert tényleg, az szerintem drasztikus és amúgy nem is igazi megoldás, hogy megszakítja az ember a kapcsolatot a családjával, de az sem normális, ha felnőtt, szinte önálló emberként, de mindenesetre önálló egyéniségként befolyásol téged az, hogy a szüleid hogyan szólogatnak be. Le kell sz*rni. Nekem ahogy kialakult a szüleimmel a kb. egészséges felnőtt viszon, az egyik testvérem lett az, aki folyton meg akar ingatni abban, hogy milyen ember vagyok és mennyi értelmem van. Lepereg.
Valamiért gondoltam, hogy mérnök vagy. Bocsi. :D
Mármint, tök jó és tényleg egy életképes szakma, csak a hozzászólásaid alapján gondoltam, hogy nem sok tapasztalatod van btk közegben. Nem bántásként, inkább meglátásként írom.
Most is próbálják szakmai munkára csábítani a mérnököket. Szintén nevetséges bérért. Viszont, annyi előnye van, hogy munkatapasztalattal fognak kiesni a nagyvilágba. Bármennyire is hihetetlen, nekünk is lesz szakmai munkánk, a magyar szakon.
Nem azzal van a baj, ha egy szülő dolgoztatni akarja a gyerekét. Sem azzal, ha rövid száron fogja azt a bizonyos pórázt. Szerintem a problémák ott kezdődnek, ha az alapvető emberi tisztelet nincs megadva egy gyerek, pontosabban felnőtt gyerek számára. A testvérek versenyeztetésétől pedig kilel a hideg. Mindezek ellenére, abban nem vagyok biztos, hogy én, majd a jövőben, egyenlően tudnám-e kezelni a gyerkőceimet. Ezért akarok majd csak egyet. Tudom, ez még odébb van. Csak leírtam.
Persze, le kell szarni, de kell ahhoz egy bizonyos mentális állapot, hogy ezt le tudd szarni. Nem megy egyről a kettőre. Nem olyan ez, hogy így, hajnali órában eldöntöm ezt és holnaptól másként fogok viszonyulni az engem ért támadásokhoz.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!