Szoktatok a családdal társasjátékozni/programozni? Csak szerintem gáz, ha nem?

Ez biztos nem vigasztal, de az én családom is olyan, mint a tiéd. Én 33 éves vagyok, és most tapasztaltam meg a párom által, hogy milyen egy igazán összetartó, szeretetteljes család. Ők is rendszeresen társasjátékoznak mai napig, beszélgetnek, igénylik a közös programokat, de a szülők a gyerekeik párjait is teljes mértékben befogadják (engem is). Viszont ennek hatására iszonyúan fáj, hogy az én szüleim sosem voltak ilyenek. Illetve apukám próbálkozik az utóbbi években közös programokkal, de úgy érzem, így is hiányzik a gyerekkori törődés.

Az én anyámmal sem lehet megbeszélni egyáltalán. Ugyanezt mondja, hogy hagyjam a hülyeséggel. Illetve próbálja a dolgokat úgy beállítani, mintha mindenki más hibás lenne, csak ő nem. Gyerekként csak a házzal volt elfoglalva, és a sorozataival. Se kedve, se türelme nem volt hozzánk. Egyébként neki a mai napig nincs kedve velünk semmilyen közöset csinálni, mert semmihez nincs kedve. Viszont ő meg elvárja, hogy felnőttként úgy törődjünk vele, mintha mi lennénk a szülei, és azt adjuk neki, amiket neki kellett volna adnia nekünk, csak lusta volt.

Az ilyen szülőt hiába kérdezed, kifogásokat fog keresni. Nem akarom bántani az első kommentelőt, de ezer kifogást írt le, hogy miért nem csinál a gyerekkel programokat, persze a gyerek a hibás... Anyám is a fejemhez vágta, hogy gyerekként nekem sosem lehetett venni semmit, mert mindig hisztiztem, hogy a másé kell. De arra nem emlékszik, hogy egész gyerekkoromban minden újat a nővérem kapott, én meg csak a használt dolgait..illetve állandóan hasonlítgatott anyám a testvéreimhez és osztálytársaimhoz. Jó, hogy már ekkor kialakul a gyerekben, hogy ha máshoz hasonlítanak, akkor biztos a másik holmija a jobb, ezért én is ezt akarom. Valamint SOHA nem kérdezték meg, hogy én mit akarok. Nyilván óvodás korban még nem nagyon tudja ezt az ember, de általános iskolában már talán lehetne figyelni ilyenre. Én pl mindig mondtam, hogy szeretnék tanulni zongorázni, illetve nagyon szerettem rajzolni. Anyám ezeket valahogy sosem akartam észre venni, ezért sosem íratott be amúgy semmilyen szakkörre, nem kaptam semmi ehhez kapcsolódó dolgot. (Egyszer kaptam egy 20 centis elemes zongorát... Kb 6 éveseknek való játékot tizenévesként)

Szóval sajnos aki ilyen szülőkkel nőtt fel, azoknak ezeket muszáj fejben rendezni és feldolgozni. Ha a párod családja ilyen jó fej, gondolom téged is bevesznek majd a közös programokba, próbálj meg ezért hálás lenni.

Én ezen sosem töprengtem, lehet azért mert engem anyám nevelt fel, apám mindig kocsmázott és mindig is csak magával törődött. Amikor szétmentek 6 éves koromban utána is magának való volt, amikor ott voltam nála 2 hetente mindig dolgozott, vagy játszott a gépen. Amikor elvitt valahova magával akkor is csak azért tette, hogy ne hagyjon egyedül és jól szórakozzon.

A családom 2 részre van szakadva, apám és anyám családjára. Apám részén az emberek hidegek és távolság tartóak még egymással is. Anyámék már mások, ők össszetartanak, néha túlságosan is már ami sokszor már zavaró és idegesítő mivel én magam sem vagyok egy akkora társasági ember. Én vagyok a kapocs a két család között. Mivel egyedül élek anyámmal ezért mi nem megyünk sehova, max ha ünnepekkor elmegyünk a rokonsághoz (anyai ágon lévőkhöz), beszélgetünk egyet, eszünk, történeteket mesélünk, társasozásra ritkán kerül a sor. Meg a helyzet az, hogy én sem vagyok egy annyira családcentrikus személy aki rálenne arra gyógyulva, hogy hétvégente a rokonságom seggében menjek mindenhova. Szóval, hogyha van ilyen akkor van, ha nem, akkor nem. Nincsen párom, szóval nem tudom kihez viszonyítani a családi állapotomat.

"Nem akarom bántani az első kommentelőt, de ezer kifogást írt le, hogy miért nem csinál a gyerekkel programokat, persze a gyerek a hibás... "

Ne is bántsd, ha nem megy az értő olvasas. Világosan leirtam, hogy csináltam vele programokat és azt is, hogy nem érdekelte egyik sem. Sehol nem volt egy kifigas se, csak tenyek. Szamoljam neked össze, hogy mondjuk 10 éves koráig 15szor voltunk babszinhazban és abból tizenotszor nem érdekelte a babjatek, vagy 34szer moziban, de nem érdekelte, vagy 8szor állatkertben, csak a jatszoter volt erdekes? Vannak oylan emberek, akiket kb semmi nem érdekel. A sajnálattal méltó gyermek ma már 20 éves, szerintem leirtam ezt is, azzal együtt, hogy a barátjával is a shoppingolas és a Meki a program. Mindketten ezt szeretik.

24.

Szerintem engedd el a kérdezőt, állítása szerint érti, a helyzetet de mégsem.

Vannak olyan gyerekek akiket nem érdekel semmi sem, már ha lehet így fogalmazni. Engemet is a Tv nézésen és a kajáláson kívül más nem érdekelt, esetleg a játék dínók és a játszótér. Ugye milyen hihetetlen, hogy vannak olyan gyerekek akik nem szorulnak rá vagy kevésbé arra, hogy foglakoztasság őket. Ez még nem a szeretet hiányát jelenti.

Ugye milyen hihetetlen továbbá az is, hogy mivel külön véleményen vagyunk ezért jár a lepontozás mert nem vagyok rágyógyulva a szüleimre?

Ami nem működik azt nem lehet erőltetni. Értsd meg Kérdező, hogy van olyak gyerek aki nem kér ezekből mert csak frusztrálttá teszi őket és nem, hogy pozitív irányba. Azért tök jó látni az itt lévőkön is, hogy mivel az egyes kérdező gyereke nem illik bele ebbe az idill pusza pusza a szülőkkel világba ezért az ő gyereknevelése semmit nem ér....

"...de azt nem hiszem el, hogy nincs igényük a szüleikkel közös élményre."

Pedig nem ártana, mert van ilyen. Vannak introvertalt gyerekek, azokból lesznek intorvertalt felnőttek. Ők pl szeretnék elvonulni egy sarokba és epitokockaval játszani, vagy rajzolni, nem anyuval társasozni vagy babazni. Igen korlátolt személyiség lehetsz, ha szerinted csak az letezik, amit te hiszel. Nem volt a gyerekem ridegen nevelve, nem volt leszarva, egyszerűen olyan q személyisége, amilyen. Nem amilyennek te elképzeled

Hátttt...van 2 gyerekem, az egyik lassan 5, a másik másfél éves. Programozni nagyon szeretek velük, most is mentünk mikulás ünnepségre, adventi vásárba körhintázni, csacsikat etetni a betlehemben, kürtőskalácsozni meg minden. Nyáron vadaspark, strand, fagyizás. Szeretem kirándulni, játszótérre vinni őket, esténként olvasok nekik.

De a játék... azokat többnyire halálosan unom. Se fantáziám, se türelmem nincs már ahhoz, hogy totál láma párbeszédeket és cselekményeket találjak ki játékdínókkal (egyszerűen belebicsaklik az agyam, mint egy nagyon rossz, döcögős, erőltetett beszélgetésbe, amiben próbálok érdeklődést tettetni és kérdezgetni, de alig várom, hogy szabaduljak, annyira szar), meg harci csapások hangját utánozzam, vagy autókkal brümmögjek céltalanul. Nekem kész kínzás.

Nagyobbaknak való játékkal ellennék, mondjuk valami közös lego építéssel, vagy kirakóssal, de az a gyereknek nem megy még eléggé. A társasjátékkal meg megintcsak úgy vagyok, hogy "most itt fogunk ülni, kockát dobálni meg lépegetni, és erre megy el másfél óra az életünkből?". Azt is unom, nem szeretem, az olyanokat meg, mint az activity, még kínosan erőltetettnek is találom. Memóriajátékkal még játszanék, talán már menne is az ovisnak úgy, hogy élvezhető legyen, de a kicsitől úgyse lehet.

A legnagyobb játékunk, hogy néha megkergetem őket, mint szörny, aztán jól "megkínzom", amin ők röhögnek.

Egyébként meg mindig időhiányban vagyok, mindig lenne 2-3 dolog, amivel el vagyok maradva, és a saját magamra fordított időm, a nyugiidőm közel nulla. Így méginkább nehéz lelkesedni a nagyon gyerek-tevékenységekért, amiket csak a másik örömére vállalsz be, de részedről áldozat.

Lehet, hogy a te anyád is úgy volt, hogy "így is százfelé szakadok, f@szom se akar dínózni". Csak én azért találok velük olyan közös időtöltési lehetőséget, amiben nekem is van élvezet, a te anyád meg a kirándulást, csatangolást, olvasást, rohangálást is éppúgy rühellte, mint én a dínózást meg a társasjátékot, és csak a nagyon felnőtt programok nem taszították. Ezt tudnám elképzelni magyarázatként.

Bár magamról úgy képzelem, hogy ahogy nőnek, egyre több dolgot tudok majd élvezettel közösen csinálni velük. Remélem nem tévedek. A nagyobbal már úgy tűnik, tényleg ez a tendencia. De társasozás akkor sem lesz, ha 18-20 évesek lesznek. Inkább helyekre mászkálás vagy együtt lazulás, és sok-sok beszélgetés, ha minden jól megy.