A hajléktalanktól teljesen elfordultak a rokonok, barátok és ezért vannak az utcán?

1

Nem kell itt a szuloket alszentesiteni. Hanyszor irtak mar maguk a kommentelok, hogy mennyire negligaltan kepviselik a "sajat gyerek-szereto, gyerekuket kisegito" magatartast ilyen helyzetekben. Mindig az a valasz "O tehet rola, mar felnott." vagy hasonlo.

47 éves családos nő vagyok.Most tekintsünk el attól,hogy van gyerekem,mert érte kb bármit elviselnék,de még így is hamarabb mennék anyaotthoba,mint a saját anyámhoz.Tehát anyám egy nárcisztikus/szociopata/bántalmazó,attól boldog,ha felbosszanthat másokat,és minél jobban irányíthat,beleszólhat más életébe.IGEN,inkább lennék hajléktalan,minthogy hagyjam, hogy BÁRMIBE segítsen,mert mindig erre vár,akkor tudja jól rúgdosni, megalázni a másikat.

Egyetlen egyszer hagytam, hogy elmosogasson!! nálunk,és hetekig hallgattam, hogy milyen nyomorék/igénytelen/szerencsétlen vagyok felnőtt létemre,hogy NEKI kell elmosogatni, és még normális szivacsot!! sem tudok venni.Azt élvezi ha más kiszolgáltatott neki, akkor boldog,hogy lealázhatja,és összetiporhatja a maradék lelkét.És semmi esetre sem lenne azon, hogy az illető kimásszon a bajból.Amikor huszonévesen elköltöztem,évekig azon ügyködött hogy hogyan tudna gyámság alá tenni, mert nem akarta,hogy önálló életem legyen.Mindenkinek mindent híresztelt rólam, ahol tudott lejáratott,és a mai napig azt nézi,hogy hol tehetne keresztbe.

NEM, sosem költöznék oda,azt az évi pár napot amit nála vagyunk is komoly idegrendszer kibírni.Bármelyik hajléktalanszálló vagy lépcsőház jobb ettől.

Van egy történetem, volt egy nagynéném, illetve annál távolabbi, mert anyám unokatestvére. Családi eseményeken gyerekkoromból emlékszem rá, ott volt a férjével és a két korombeli gyerekével, anyuval nevetgéltek, stb. Aztán teltek az évek, ő elköltözött a férjétől, gyerekeit a férjénél hagyta, elvált (valami új kapcsolat volt, úgy tudom). Aztán annak is vége lett pár év múlva. Egyszer mentem Pesten a Nyugati aluljáróban, nem szoktam tekergetni a nyakam, csak magam elé nézek, de most megakadt a szemem egy idősebb nőn (nem volt amúgy idős, 58 éves volt, de jóval többnek nézett ki, én vagyok 35). Találkozott a tekintetünk, rám néz, kérdezi, hogy Erika? Mondom igen, aztán én kérdeztem, de olyan hitetlenkedve, hogy Anna néni? Igen.

Nem ragozom, kiderült, hogy hajléktalan. Én időre mentem, így csak adtam neki némi kis pénzt, és mondtam neki, hogy erről beszélni kéne, azt mondta, ott megtalálom. Napokig nyomasztott a dolog, egyik szomszédom ad ki szobát, mindig kérdezni, tudok-e valakit, aki kivenné, családi ház, kis külön lakrész. Elméletben rendben van, ezért elmentem az aluljáróba. Nem szaporítom a szót, beszélgettünk, mondtam, hogy lakhat ott, kauciót leteszem (ez agglomerációs város), tudok neki alkalmi munkát is. Jött velem a kocsimmal. Nálam rendbe hozhatta magát, aztán mentünk a szomszédhoz, kifizettem, amit kellett, vettünk pár cuccot. (Anyámnak nem tetszett, szerinte neki csinálok gondot, anyámék is ebben a városban laknak, igazán jólétben, amiért meg is dolgoztak persze). Nekem egy pici lakásom van, anyuék vették, nekem így pont jó. A lényeg, hogy először takarítást szereztem a néninek (kozmetikus vagyok, van egy ügyfélköröm, persze első körben nálam csinált egy ablakpucolást, láttam, hogy igényes). Most már munkája is van, takarít egy kórházban. Soha nem ment amúgy anyuékhoz, ő inkább az volt, aki szégyellt bármi segítséget kérni bárkitől, senki nem is tudta, hol él, amikor az aluljáróban élt. Még annyi, hogy a gyerekei velem egy idősek, egyszer felhívtam egyiküket (semmi kapcsolatunk amúgy, anyutól volt meg a számuk), elmondtam, hogy az anyjuk a városunkban lakik, albérletben, és dolgozik, pár szóval mondtam az előzményeket is. Mindkét gyereke azt mondta, hogy ők szarnak bele, ennyi. Mondtam, hogy semmi gond, csak úgy voltam, hogy elmondom nekik, vegyék úgy, hogy nem szóltam.

Hát ilyen élet is van, én örülök, hogy jót tehettem vele.

"akkor anyamnál de más rokonnál is megtudnám magam huzni mert vannak olyan rokonam akik nem hagynák hogy az utcán csövezzek"

Borzasztó naiv vagy. A valóság az, hogy semmilyen rokon vagy barát nem fogadna be. A szülők is csak akkor fogadják be a gyereket, ha olyan a viszony.

"A hajléktalanktól teljesen elfordultak a rokonok, barátok és ezért vannak az utcán?"

Változó, hogy ki miért van az utcán, de jó részük alkoholista, szenvedélybeteg. Ki az a hülye, aki a nyakába vesz egy alkeszt, aki élősködik rajta, ellopja a pénzét, kirabolja? Úgy bírom az ilyen megjátszós, álértetlen embereket.

Pláne, hogy ti is leszarjátok a potenciálisan csöves rokonotokat és nem fogadnátok be. Nos, más sem. Én semmilyen rokont nem fogadnék be a szüleimen kívül. Nekem sem segít senki, nem is várom el.

Pár éve láttam egy riportot. Hajléktana pár valahol Budapesten egy sátorban lakik egy erdőben. Nem öregek, szerintem kb 40es korosztály.

A forgatás után egy fickó X településen felajánl egy komplett házat, amit örökölt, de tök üres. Ingyen lakhatnak benne, nem messze van valami gyár is, ahova dolgozni is tudnak menni.

Riporter visszamegy a jó hírrel, menjenek el megnézni. Az indulás reggelén a pasi "beteg", csak a nő indul el. Megnézi és gondolkodási időt kér. X nap múlva riporter ismét visszamegy

A hajléktalan pár úgy döntött, hogy maradnak a sátorban, mert a település, ahol ingyen lakhatnának egy házban és még munkájuk is lenne, túl messze van :O

Na az én agyam itt ledobta a láncot

Summa summárum vannak olyanok, akiken tényleg nem lehet segíteni

Anno a máltai egyik szállója közelében laktam, néhányukat ismertem is, mert összefutottunk a boltban, mosodában stb.

A legtöbbjük piál, narkózik és nem akar dolgozni sem. A szállósok egy külön kaszt, ők megvetik a piás-narkós csöviket. Náluk mindig van teszt, dolgozniuk is kell.

Elfordulunk tőlük, mert nem lehet azokon segíteni, akik magukon sem akarnak.