Miért nem érek semmit?

Említették többen is hogy ne másokhoz mérd magad, ami alapjáraton igaz, de tisztában vagyok vele ha az ember azt látja hogy a körülötte lévőknek összejött ami neki nem (munka, párkapcsolat stb..) akkor azért nehéz elvonatkoztatni. Az viszont nem igaz hogy te emiatt kevesebb lennél mint mások, vagy emberileg ne lennél olyan értékes.

Sőt:

-"Ha mégis akadt úgy, hogy voltak "barátnőim", ők is kibeszéltek a hátam mögött"

-"Munkahelyen valahogy szintén ezt éreztették velem, hogy a többiek mennyivel jobbak, mint én."

-"Volt egy fiú, akibe szerelmes voltam, de ő szintén átvert"

Ha tudatában vagy annak hogy te nem vagy ilyen, az akár dobhat egy kicsit az önbecsüléseden :) Szerintem ez mutatja meg a valódi értéket. Tudom hogy sok ember attól érzi magát erősnek hogy megaláz/átver/kihasznál másokat, azt mutatva hogy ők ezáltal többek, de nem belerúgni nehéz a földön fekvőbe, hanem felsegíteni.

Kérdező: együttérzek veled.

Az életben hasonlóan jártam: általános iskolában tanár által támogatott kiközösítés, gúnyolódás, megalázás jutott nekem, középsuliban is hasonló volt, általánosból jött egy osztálytársam, akivel természetesen egy osztályba kerültem és ő is "gondoskodott" a folytatásról.

Nekem is kísértetiesen hasonlóan alakult az életem, akikben megbíztam, 4-5 év után hirtelen elárultak, volt aki anyagilag károsított meg.

Munkahelyen is megtaláltak azok az emberek, akik úgy mertek beszélni velem, ahogy soha senki mással, vagy éppen a feszültségeiket vezették le rajtam.

Tényleg azt kell mondanom (és nagyon sokszor felhívták rá a figyelmemet azok, akik átmentek ezen): ha az ember nincs jóban önmagával, nem szereti magát, azt mások megérzik és valahogyan reagálni fognak rá, önbeteljesítő jóslatként is működhet ez, sajnos.

A másik, ami szintén gyakran megtörténik, hogy a sok bántás miatt az illető a jó dolgokat, pozitívumokat már észre se veszi, csak arra figyel - pl. lelki önvédelemből - hogy "na mikor jön már megint a fájdalom", "mikor fognak ismét bántani" és ha ez bekövetkezik, csak az marad meg, de a közben történt pozitív dolgok nem.

Ha van lehetőséged rá, nagyon sokat tudna segíteni pszichológus.

Önismeret nagyon fontos lenne, mert mások megismeréséhez önmagad megismerésén keresztül vezet az út.

Mennyi idős vagy? Szerintem nagyon fiatal vagy.

Nem Te nem érsz semmit, hanem fura elvárásoknak akarsaz megfelelni.

Csudabogarak mindig is voltak és lesznek. Csudabogárnak lenni jó, mert átlagosból sok van, de különcből kevés. A különci lét egy jó szűrő, hogy a hozzád való emberekkel vedd körbe magad.

DE!

Én elsőkörben az önszeretetet, önbecsülést fejlesztém, de vihar iramban. Szerintem ebben vagy lemaradva másokhoz képest. Ha azt gyakorolnád, hogy szereted saját magadat, értékeled és tiszteled önmagadat, akkor nem a gyökereket vonzanád be, hanem azokat, akik el tudnak fogadni és szeretnek tégedet. Mert ha csak nem vagy egy sorozatgyilkos vagy egy állandóam kötekedő, ártó, rosszindulatú alak, egyszerűen kizárt, hogy szerethetetlen vagy elfogadhatatlan legyél. Tégy mindent meg annak érdekében, önismereti mentorálás, önszeretet fejlesztés, meditáció, spiritualitás, pszichológus, vagy bármi, amit elfogadsz, amiben hiszel és ha ezt megváltoztatod, akkor rendbe fog jönni az életed.

37 éves vagyok, pár napja töltöttem. A barátnőim, az unokatesóim, a legtöbb ismerősöm házas, kisgyereke van, saját lakása.

18 éves koromban érettségi után fogtam magam és dolgozni kezdtem, koncertekre jártam, fesztiválokra. Aztán elvégeztem két szakmát, majd 27 évesen eszembe jutott, nem ártana egy diploma sem. Így hát jó 10 év csúszással egyetemista lettem, már 31 voltam, mire levelezőn sikerült, miközben a korombeliek addigra már rég terhesgondozásra meg esküvői ruhapróbákra jártak. A testvéremnek már 23 évesen felesége volt, aztán azóta a második házukat veszik, gyerekük is van. A szüleim sosem mondták vagy éreztették, hogy én kevesebbet értem el, de valahol tudom, hogy szerették volna, ha máshogy alakul az életem.

Mindig is azt éreztem, le vagyok maradva. A mai napig egy lakást bérlek, nincs saját ingatlanom, ellenben eltartom magam és úgy élek, ahogy nekem a legjobb. Nincs jelenleg párom, pedig "benne vagyok a korban", nem tartom magam különösebben szépnek, és mindig is azt éreztem, a körülöttem lévőknek valahogy jobb lapokat dobott az élet, mint nekem. A pasikról ne is beszéljünk inkább, engem is elhagytak, átvertek ,stb, másoknak meg kettesével dobálták a jegygyűrűt. Szóval átérzem teljesen, amin keresztül mész, DE: Amit abba kellett hagynom pár hónapja, az az összehasonlítgatás másokkal, mert volt egy komolyabb összeomlásom. Ott megtanultam, hogy qrva felesleges mérni magam másokhoz, mindenki a saját játékában játszik, a saját térfelén, teljesen mindegy, ki hol tart, mert valakinek mindig lesz jobb és valakinek mindig, de mindig lesz rosszabb is. Az én életem nem lett attól kevesebb, mert mások "előnyben" vannak, egyébként pedig, mi is az az "előny"? Van, aki éveken át házas, majd a negyvenes éveiben elválnak és akkor kitárul előtte a világ. Van, aki kicsit később vállal gyerkőcöt, vagy van, aki már húszévesen tudja, mit akar az életével és tesz érte. Elmondták sokan előttem és ezt vallom én is: ha saját magad elkezded szeretni, akkor rendbe fog jönni az életed, más lesz a kisugárzásod (vagy a "vibe", ahogy a mai fiatalok mondják... :D ) , és hidd el, olyan embereket fogsz szó szerint magadhoz vonzani, akikkel tök jól ellehetsz és visznek előre.

Arról nem is beszélve, hogy akár egy év alatt az emberrel olyan jó fordulatok történhetnek, hogy pikkpakk az ember behozza a lemaradást! Az értéked Te adod magadnak, nem más.

A spiritualitás, a meditáció nekem is sokat segített, de a pszichológus is. Egyetlen dolog van, amiből a te kezedben kevesebb van, és az az önszeretet, önbecsülés, amit nem mások fognak neked adni, hanem te saját magadnak. Kitartás! A legjobbakat neked, Kérdező!