Legszívesebben hátat fordítanék az egész életemnek - van, aki megtette és nem bánta meg?

Az még rendben, hogy "új életet" akarsz kezdeni (ami eléggé lehetetlen, mert te maradsz ugyanaz, aki most), de csak úgy minden elökészület nélkül nem megy.

Elöször szervezd meg, hová mégy és ott mit kezdesz magaddal, utána tudsz menni.

Másrészt a jelenlegi kapcsolataiddal - szülök, házastárs - mindenképpen tudasd, legkésöbb, miután elindultál, hogy nem történt veled semmi tragédia, csak ezentúl máshogy és máshol akarsz élni.

Mellesleg a házastársadtól "illene" elválni, és lezárni az egészet.

De, nekem is eszembe jutott. De amilyen hülye vagyok, csak telnek az évek és végül vénember leszek, és savanyúan halok meg. Most még "csak" 40+ vagyok. De mivel sajnos eddig a család sem jött össze, legalább lett egy komoly megtakarításom. Már félretettem annyit hogy ha pl pár kisebb lakást vennék és kiadnám (meg azt is amiben élek jelenleg), életem végéig lenne egy stabil, passzív jövedelmem. Amiért kb semmit nem kell csinálni.

Nyilván csak egy szerényebb életet biztosítana, de megtehetném hogy tojok mindenre. Lehetnék egy fiatal nyugger. Járhatnám egy hátizsákkal a világot, olyan hobbival mait én szeretnék, úgy váltogatnám hol élek ahol én szeretném. És egy sokkal boldogabb életet élhetnék. (És valszeg még a család is összejönne egy csapásra...)

De sajnos én is csak olyan vagyok mint a legtöbb ember. Beleragad a mókuskerékbe, és a "nyomvájúból" képtelen kikormányozni magát. Mert képtelen a változtatásra. És nem külső akadályok miatt, hanem a bennünk lévő blokk miatt.

Amúgy nagyjából én is úgy vagyok mint Te. Annyi hogy nekem feleségem pl nincs, bár párkapcsolatom szinte mindig. És mégsem vagyok boldog. Amúgy amit Te is én is érzek, egy életközép válság. Nekem necces hogy Te is valahol 30-40 környékén lehetsz. A válságot az okozza, hogy az amit 20-25 évesen elképzelted milyen lesz az életed ebben a korban, azt nem sikerült elérni. Nem... nem az anyagiakra értem, hanem úgy mindenre... a "boldogság" szintre. Másfelől egy kicsit kiégés is. Hiszen ugyanazok az emberek vesznek körül, ugyanazokat az utcákat rovod, ugyanabba a lakásba térsz mindig vissza, stb stb. És hát van egy életed, amit kb "csúcsra" vittél. Jelenleg nincs hová építeni. Ha meg nincs mit építeni, lapossá válik az élet.

Igen, egy környezetváltozás, egy új kezdet a világ másik felén sokat tudna dobni ezen. Hiszen megint lenne új inger. Megint meg kellene küzdeni mindennel, beilleszkedni, kialakítani az élete. Pont az a jó, hogy lehet építkezni elölről...

De miért is kellene újra kezdened mindent? A vagyoni dolgokat pl. össze lehet pakolni, lakást eladni, lehet vinni tovább. Jó lesz új építő anyagnak. Tehát minden azért nem kell újra kezdeni...

Mondjuk a kérdésedben párkapcsolati válságot is érzek, nem csak életközepi válságot.

"Hogy miért vagyok vele? Mert gyáva vagyok és megalkuvó, és szeretném hinni, hogy egyszer még olyan lesz, mint régen... mert akkor jó volt."

Válasz:

"De nem lesz olyan. Tudom."

Neked nincs házastársad, ezt tudatosítsd magadban. Akivel egy háztartásban élsz, az nem a párod.

"Meg benne van az is, hogy félek, soha senki másnak sem fogok "kelleni""

Na ez annak a tipikus esete, amikor ezt neked sokat mondták, Te meg végül már el is hitted. Ilyet tipikusan narcisztikus manipulátorok alakítanak ki a másikban. Mert nekik ez előnyös helyzet.

Ugye nem Te tartod el? Ugye nem a Te házadban éltek? Mert akkor még jobban érthető, hogy miért bánik így veled. Hogy véletlenül se tudd elhagyni.

A valóság valószínűleg az, hogy aki mondja, a párod az aki valójában nem kellene senkinek. Senkinek, ha az előre tudná hogy milyen lesz egy kapcsolatban pár hónap/év elmúltával. És valószínűleg Te vagy az aki sok embernek fontos lehetnél.

Nekem az fáj a legjobban, hogy nem tudok semmit megbeszélni vele, sem az érzéseimről, sem praktikus hétköznapi dolgokról. Elárul állandóan a szomszédoknak, az ismerőseinknek.

Beszél nekik a gyengeségeimről, hibáimról, mindezt harsogva.

Nem érti miért esik rosszul ha nőkkel beszélget nevetgélve és igyekszik a kedvükben járni segítség címén, nekem meg egy simogatás sem jut.