Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehet-e egy 15 éves barátságna...

Lehet-e egy 15 éves barátságnak csak így vége?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm akivel már ovis korunk óta ismerjük egymást. Általánosban már legjobb barátnők lettünk, nagyon sok hülyeséget megcsináltunk, pont úgy, mint ahogy annak rendje és módja:) Aztán jött a középiskola. Még itt is elég sokat találkoztunk mert egy vonattal mentünk iskolába...de nekem lett barátom és ezen a nyáron nagyon sokat voltam a barátommal, szinte csak vele voltam.

Még így is beszéltünk Zsófival (ő a szóban forgott barátnő) msnen, és tök jókat beszélgettünk, de nyáron talált magának új barátnőt. Volt osztálytársunkat és nyáron vele lógott. Ez nem is esett volna rosszul, csak az amikor inkább vele ment el sétálni, nem pedig velem. Majd augusztus az eléggé ilyen veszekedős lett, én kerek perec elmondtam neki a véleményem és "megpróbáltuk" megbeszélni a dolgokat, persze ebből az lett hogy ő azt mondta hogy unatkozott és azért hívta mindig a másik lányt, nekem meg az esett szarul hogy lecserélt. És ilyen veszekedések után már nem is kerestük egymás barátságát, még 1x-2x volt ilyen msn megnyilvánulás de ennyi.Most ott tartunk hogy kb 3-4 hónapja nem beszélünk, nem is köszönünk egymásnak. Reggelente mindig egyedül ülök a vonaton, ő pedig azzal a másik lánnyal.

Nem mondom hogy ő hibás és hogy ő k*csög, mert tudom hogy mindenhez két ember kell. És tudom és beismerem hogy én is hibás vagyok, hisz én voltam majdnem sülve főve a barátommal nyáron. De hogy fajulhatott el a dolog idáig? Az a másik csaj amúgy sem bírt engem (én sem őt). És annyira összenőttek meg minden. Zsófival amúgy volt már olyan hogy nem szóltunk egymáshoz de az max 1 hónapig tartott és akkor pasi miatt...

Gondolkodtam azon hogy bocsánatot kérek, de egyszerűen nem visz rá a lélek , lehet gőgből.Tudom jól hogy mindennek elhordtak már meg minden ,de nekem ez akkor sem megy hogy egy 15 éves barátságot lezárjak csak így....ti mit tennétek?

18/L


2010. okt. 25. 20:01
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
nem hívott...mindig msnen hülyültünk meg minden, de 1x nem mondta hogy nem megyek e el vele ide vagy oda, azért is hívtam el én, hogy nehogy már az legyen hogy egész nyáron ne találkozzunk csak szeptemberben és addig csak msnen beszélgessünk
2010. okt. 25. 20:45
 12/13 anonim ***** válasza:
Na idefigyelj.. Én is bepasiztam egyszer másfél évre, és most tart már 1 éve egy másik kapcsolatom. Sülve főve együtt vagyunk. Osztálytársak is vagyunk, így suliban is vele vagyok. Aztán jön hozzám. Este 8-kor elmegy utána msnezünk vagy telefonálunk. És mégis még mellettem van a "barátnőm". Bár ez ilyen barátság-haverság közti átmenet de én is ismerem már általános elsőtől. Mégsem bunkózik.. Pedig neki sosem volt.. Akinek volt az meg értheti! Az ember a párjával szeretne lenni, őbelé szerelmes, ővele akar sülve főve együtt lenni. Az nem barát aki ezt nem érti meg.
2010. okt. 25. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Ez van, vedd tudomásul. Az emberek változnak, a barátságok nem tartanak örökké. Ahogy így lefested, ezért a csajért nem is kár. Ne alázkodj meg, ha ő már nem tartja fontosnak ezt a barátságot.
2010. okt. 26. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!