Mi volt a leggonoszabb dolog, amit műveltek veled az emberek, barátaid, családtagjaid?

Mikor a legjobbank hitt barátom depressziós volt, mindig mentem hozzá, ha hívott, de mikor én lettem az, közölte velem, hogy egy nyomorék vagyok, és megszakította velem a kapcsolatot.

A másik "barátom" pedig úgy tett, mintha meg lehetne benne bízni, és közben engem utáló fan-clubot alakított.

Azóta nincsenek barátaim, és már nem is akarok egyet se.

Az emberek lábtörlőnek használtak, akiket a barátaimnak hittem, elárultak, kihasználtak, belém rúgtak, úgy bántak velem, mint egy utolsó kóbor kutyával, a családom rám akarta erőszakolni az akaratát, állandó lelki terrorban tartott, apám alkoholizált, nem lehetett életem, akaratom, önálló gondolataim is alig, volt, hogy csak azért kellett a balesetire mennem válltörés miatt, mert év közben volt egy hármasom...

Nem tudom, kibírtam volna-e mindezt, ha nem ismerek meg egy rendkívüli embert, aki elég erőt adott, hogy kivárjam a szabadulást.

A mondás azt tartja, hogy ami nem öl meg, az megrtősít, és valóban igaz. Hála az égnek, ma már minderről csak múlt időben beszélhetek.

"Barátnőm":hitt egy másik embernek,akit nem is olyan régóta ismer,engem meg 9 hónapja,őt csak kb. 5 hónapja,és olyan dolgot hitt el,ami nem igaz.

Emberek:leszóltak,beszóltak..stb.Oké,a "barátnőm" is ember,de..én az ilyen ismeretlenekre gondolok.Tehát olyan,hogy múltkor álltam a zebránál,aztán elmentem,mert rájöttem,hogy nem oda jutok,ahova akarok,egy "pasi" meg beszól,hogy "hé,nem bírtad a várakozást?",de én meg sem hallottam,faragatlan,ostoba,egoista ember lehet,aki egyáltalán nem boldog-általában az olyanok szólogatnak be!

Családom:keresztanyám,aki sokszor lecs*szett,kihasználta a családom többi tagját..=@

Nálam csak a szokásos volt barátok terén (is): hazudtak, átvertek, kihasználtak.

Apám majd' fél millámat anno elköltötte (örököltem 15 évesen), de nem arra, amire kellett volna (fűtés, OTP tartozás kiegyenlítés), hanem állítása szerint elkaszinózta... Azóta legalább kétszer elitta pár óra leforgása alatt a fizuját (amint megkapta) nekem kellett kihúznom a sz.rból. (mást nem igen tudtam tenni, vele kell élnem, mert nem tudok elmenni sehova...)

18 éves koromban szakított velem a nagy szerelmem és borzasztóan ki voltam bukva. Egéész nap csak sírtam, nem ettem, nem aludtam. Anyukám nagyon aggódott miattam, könyörgött, hogy egyek már valamit( mikor már napok óta nem ettem) és ekkor apám beszólt, hogy ha ennyire szeretted azt a fiút, miért nem tartottad meg. El lehet képzelni akkor ez milyen érzés volt nekem, mikor amúgyis egy idegroncs voltam, még közlik is velem, hogy az én hibámból veszítettem el. Akkor magamra zártam a fürdőszoba ajtót és be kell valljam nagyon közel álltam hozzá, hogy valami hülyeséget csináljak. Mostmár persze tudom, hogy nagy butaság volt ennyire kiakadni, de apám részéről nagyon csúnya dolog volt akkor ezt a fejemhez vágni. Gondolom nem akart ő bántani, csak ideges volt, hogy nem akarok enni és kikészítem anyámat is.

Ezenkívűl nem volt ilyen eset, se a barátaim se a családom részéről.

tegnap 23:51

Én is 38 éves vagyok,és soha nem bántottak így meg a barátaim.Soha nem éreztem,hogy megaláznának vagy lábtörlőnek vegyenek.Kevés barátom van,,de ők igaz barátok,van aki már 20 éve..

Akkor nekem végül is sincs okom panaszra..

Tesiórán a sok stressz meg tudom is én mi miatt ilyen reszketős, rángatozós sokkba került egy régi barátnőm, osztálytársam.

Vannak neki a "barátnői", akikkel nyalják egymás seggét, mindig együtt mennek mindenhova, mutogatják, hogy barátnők, meg vagyok én, aki nem vagyok furt vele, elmondom a negatív véleményemet is, és ha valami komoly gond van, segítek neki.

Na most az öltözőben feküdt, és csak 3-4-en lehettünk ott vele, hogy ne legyen tömeg. Én ott maradtam, mert éreztem szükség van rám, segítenem kell, és hajthatatlan voltam, nem voltam hajlandó kimenni. Viszont a 2-3 másik barátnő kikényszerült...

Aztán a lány jobban lett, de megfigyelésre bevitték a kórházba.

Én persze addig tartottam magam, de ekkorra már sírhatnékom volt a stressztől...

És akkor, gondolom féltékenységből, jöttek a "barátnők", hogy szegény xy-nak milyen érzés lehetett, amikor az én képemet látta meg először amikor kinyitotta a szemét?! Meg hogy mit képzelek, én nem is vagyok a barátnője?

Nem elég, hogy én is halálra izgultam magam, hogy mi lesz, még ilyen beszólásokat kaptam utána... Nem hittem el, hogy ezek az emberek ilyen gonoszak.

Persze amikor másik héten még nem jöhetett a lány iskolába, kérdezték a tanárok, hogy mi van vele, a "barátnői" elkezdtek röhögni, meg gúnyolódni, hogy ,,sokkban van", meg eljátszották, ahogy remeg...