Szerintetek ki a hibás ebben a lakhatási helyzetben, én és a férjem vagy a szüleim?

A történet: 2022 óta vagyunk együtt a (mostmár) férjemmel. Az első 1 évben távkapcsolatban éltünk, mert ő pilisi (“Pest alatti kisváros”), én pedig debreceni voltam. Az első 1 évben azért nem költöztünk össze, mert mindkettőnknek biztos, jól fizető állása volt, amit nem akartunk otthagyni. A férjem vállalkozó volt, közel 2 milliót keresett, én a marketing szakmában szintén jó fizuval voltam. Az életünket mindig az ő lakohelyén, Pilisen képzeltük el. Tekintve, hogy Pest is közel van, gondoltuk, úgyis találok majd ott is jó állást a szakmámban. Volt neki Pilisen egy külterületi kis birtoka, egy nem túl nagy, 30 m2-es 1 szobás, konyhás, fürdős, modern kisházzal (2 embernek bőven elég..) és hozzá óriási kert, tó stb. Pont ilyenre vágytunk, mindenkitől távol. Tehát ő ott élt én pedig Debrecenben a szüleimmel. Sok időt töltöttünk az első évünk alatt egymásnál. Mindig egyszerre vettük ki a szabikat, biztosak voltunk benne, hogyha összeköltözünk végre, szuper lesz minden. Aztán 1 év után, mikor már pont terveztük a felmondásom és az összeköltözésünket, váratlanul terhes lettem. Nem terveztük ilyen hamar. Endometriózisos és egyéb betegként az orvosok 0% esélyt adtak a természetes terhességre, az élet mégis így hozta. Hirtelen nyilván minden lehetőség megfordult a fejünkben, merre tovább. Bár az életünket a kis “tanyán” képzeltük el, mégsem lehet 30m2-en egy gyereket nevelni kényelmesen. Egzisztenciálisan ezenkívül mindenünk meg volt, autó, tv, laptop egyebek… úgy döntöttünk, hogy a félretett pénzünkből, és babaváróból építünk a házhoz még 30 m2-t, így egy 60 m2-es kis otthonban bőven megleszünk hárman, amúgyse akartunk soha nagy házat. Ezt a 9 hónap terhesség alatt ki is tudtuk volna vitelezni. Igen ám, csak mikor a szüleim ezt meghallották, elájultak, hogy ők biztos nem fogják hagyni azt, hogy mi a gyereket az “erdő közepén, egy tanyán” neveljük. Tudni kell, hogy a szüleim is jól álltak anyagilag, így azt mondták, inkább vesznek ők egy házat nekünk Pesten, de nem hagyják, hogy egy külterületen lakjunk. Nekünk ez az opció is megfelelt, hisz ki ne fogadna el ilyen segítséget… ám ez a ház sosem került megvételre. Mikor a férjem már a plafonon volt az idegtől, hogy a szüleim nem cselekednek semmit, elakarta kezdeni az építkezést a tanyán. Ekkor a szüleim ugyanezzel jöttek, hogy nem engedik, hogy oda költözzünk, majd pedig felajánlották, hogy költözzünk Debrecenbe ideiglenesen hozzájuk. Tudnillik nekik a sajátjukon kívül volt egy másik házuk is, ahol a papám lakott (ők építették neki). Pont olyan ház, kis 70 m2-es újépítésű, ami nekünk megfelelő lett volna. Azt mondták, megbeszélik papával, hogy költözzön oda hozzájuk, amúgyis már idős és lassan gondozni kell, mi pedig költözzünk be a papának épített házba, azt úgyis úgy építették, hogy egyszer az enyém lesz. Belementünk. Hosszas mérlegelés után.. A férjem eladta a tanyát, felhagyta a vállalkozását, hogy új életet kezdjen Debrecenben. Megszületett a kisfiúnk. Ott laktunk anyáméknál. A férjemnek új állása lett. Mikor már 2 hónapja laktunk ott, megkérdeztem, hogy mégis mikor oldjuk meg akkor a cserét a papával? Mire azt kaptam, hogy “sose volt olyanról szó hogy mi odaköltözhetünk, amúgyse mondtak pontos dátumot, majd, ha (csúnya dolog) a papa meghal…”. itt a férjemnek (érthető módon) elszállt az agyvize, hogy anyámék megszivattak minket. Ő eladta a kis tanyáját, feladta a vállalkozását, hogy együtt élhessen a családunk, erre nem is volt igaz semmi. Megmondtuk, hogy akkor elmegyünk albérletbe, mert Debrecenben nem tudtunk volna a pénzünkből hitel nélkül. Azt meg nem akartunk a babaváró mellett még egyet felvenni.. nem engedték, hogy elmenjünk albérletbe, azt mondták, nem hagyják, hogy a gyerek ott nőjjön fel. Ekkor elkezdtek nekünk házakat keresni. Vettek egy felújítandót, amibe már évek óta öljük a pénzt, ők is, mi is, de még mindig nincs kész. Lassan 3 éve itt élünk velük, és annyira elmérgesedett a viszony, hogy a férjem már egy asztalhoz sem ül velük. Ők teljesen hülyére vettek minket, szerintük mi vagyunk a rosszak, mert nem tudtuk megteremteni az egzisztenciát a gyereknek és egy erdőbe akartuk vinni lakni. Szerintünk meg ők a hülyék, mi csak azért, mert az orrunknál fogva vezettek minket.