Milyen lehet a nagybátyám volt felesége viselkedésének a reális megítélése?
Az idősebbik fiának van két gyereke, de ő nem igazán akar úgymond "nagymamaként" viselkedni; amikor megkérték, hogy vigyázzon az unokáira, legtöbbször megpróbált valamilyen kibúvót keresni, illetve ha meglátogatták, vagy esetleg ő őket, állítólag mindig nagyon kelletlenül viselkedett (az igaz, hogy a nagybátyám és a nő szülei imádják az unokáikat, de az unokatestvérem és a felesége úgy gondolhatták, hogy ha esetleg néha segítséget kérnek a szülőktől, ez felváltva történjen, hogy ne használjanak ki senkit; amúgy nem arról lenne szó, hogy folyton lepasszolnák a gyerekeiket, hanem csak néha 1-1 alkalom, ha nem tudják máshogy megoldani).
Állítólag annak idején a gyerekeivel szemben sem alakított ki annyira bensőséges kapcsolatot , csak a szükséges minimumot teljesítette, de miután a nagybátyám elvált tőle, és főleg miután az unokatestvéreim (a gyerekeik) felnőttek, nagyon távolságtartóvá vált velük szemben is (egyébként az apjukkal mindig is jobb volt a kapcsolatuk, mint az anyjukkal). (plusz infó: a két fiuk között volt egy lányuk is a nagybátyámnak és a volt feleségének, aki másfél évesen meghalt)




válasza:Állítólag alapján nem lehet senkit megítélni.
A nagyszülő amúgy nem bébiszitter és nincs olyan hogy " kibúvót keres", olyan van, hogy nem akar vigyázni az unokára. Nincs ezzel semmi probléma, van aki szívesen vigyáz rá bizonyos határokon belül, van aki még csak úgy akar vele lenni, hogy ott vannak a szülők.
A szulo-gyerek kapcsolat rendkívül bonyolult, a hiedelem szerint nem csak a szülőn, hanem a gyerekének is múlik ám




válasza:Tehát eleve nem volt egy anyatípus, de azért ingyen bébiszitternek kéne.
Nem, nincs olyan, hogy “nem tudom máshogy megoldani” és elvárom a segítséget. Nem másra alapozva kell gyereket vállalni. Meg ott a fizetett segítség.




válasza:



válasza:A nagybátyád volt felesége nem akarja a társadalom által elvárt "nagyi-szerepet" játszani.
Mi ezzel a baj?




válasza:"megpróbált valamilyen kibúvót keresni"
Miért is? A nagybátyád fiának és feleségének kötelessége gondoskodni a saját gyerekeikről, nem a nagymamának, nincs szüksége kibúvóra ahhoz, hogy ne legyen ingyenes bébiszitter. Egyébként az egyáltalán nem értem, miért is kellene "megítélni" a viselkedését, és ki gondolja azt, hogy joga van ítélkezni.




válasza:"2008-2009 környékén a nagybàtyáméknak nagyrészt a költekező felesége miatt lettek anyagi gondja"
Nyilván a nagybácsid nem fogja azt mondani, hogy ő maga miatt lettek anygai gondjai




válasza:Az igaz, hogy ő is tehet róla, de ezt a volt feleségét ismerve mondtam, hogy valószínűleg neki volt ebben nagyobb szerepe.
A többi válaszhoz: igen, nem köteles foglalkozni az unokáival, de az lett volna a tisztességes, ha nyíltan megmondja nekik, hogy ő nem akar semmilyen formában foglalkozni az unokàival, ahelyett, hogy ilyen-olyan kifogásokat keres. Egyébként ezt korábban is eljátszotta, mikor a családi összejövetelekről (karácsonyi vacsora, stb.) ilyen-olyan ürüggyel távol maradt; ott is tisztességesebb lett volna, ha nyíltan megmondja, hogy nem akar a férje szüleivel, bátyjával és annak a családjával találkozni (valószínűleg a nagyszüleimet egyszerűen csak lenézte, mert tipikus falusiak, és úgy gondolta, hogy ők nem az ő szintje, a szüleimet (a nagybátyám az apámnak az öccse) meg azért nem kedvelte, mert ők nyíltan elmondták a véleményüket bármiről, és ő (a nagybátyám volt felesége) viszont nem bírja a negatív kritikát).




válasza:Kapcsolódó kérdések:
Egyedül élek . Lányom a családjával 30 km-re lakik tőlem. Mióta elköltözött (3 ève) azóta szinte nem jön el hozzám. Igaz azóta szült.2 éves unokám van. Olyan indokokra hivatkozik, hogy nekem egyszerűbb jönni, nem kell a gyereknek játékokat elpakolni hozzám ..stb így...
Mindent magamnak fizetek és vásárolok, itthon kizárólag a wc papír, mosószer, ásványvíz és kenyér, amiből én is elveszek, ha szükséges. Egyéb szokásaim: naponta zuhanyzok, tv-t nagyon ritkán nézek, a laptopom megy pár órát tanítási időszakban. Mennyit reális hazadni manapság a fizetésből?
Az apa milliot keres vagyis nem az also hatar kell meghuzni. De nem is a felsot. Egy kb realis osszeget kellene belonom. Rambizta az ugyved az osszeget. Max majd egyezkedunk. A gyerekkel fejlesztesre kell jarni, szemuveges, fogszabalyzasra kell vinnem rendszeresen...
Sokak szerint önzőség a gyerekekkel szemben ha a szülővel kénytelenek ők is összeköltözni a szülő új párjával.
Van 2 gyere a új feleségétől ezt nézzik a bíróságon vagy kérhetek többet is?
A férjem nem tudta feldolgozni, hogy sérült gyerekünk született, és öt évvel ezelőtt egy hazalátogatásáról nem jött vissza Budapestre. Azóta egyedül nevelem autista gyerekünket, személyesen azóta nem találkoztunk. A gyerek speciális nevelési igényű, rendszeres...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




