Mert vagyok enyire feltekeny?

Hát az természetes,hogy picit idegesít,de én pl. örülnék, ha a párom mással is járna szórakozni(nélkülem).

A barátom 3éve nem jár el a haverjaival(Na jó ünnepnapokon igen).Sokszor belegondolok,hogy rámun majd,hogy mindíg együtt vagyunk.Nem látom más lányokkal,pedig ha esetleg lennének dekoratív lány barátai,akikkel eljár szórakozni,akkor sokkal jobban érezném magam,mert tudom,hogy alkalma lenne rá,de mégsem csal meg.

Jajj ezt elég zavarosan írtam le,de a lányeg remélem érthető:)

Vannak olyan dolgok az életünkben, melyek egy bizonyos szintig normálisnak tekinthetők, aztán egy bizonyos szint fölött már mi sem értjük mit miért is csinálunk valójában.

A féltékenység egyike ezeknek a dolgoknak. Mindenkiben dolgozik egy egészséges féltékenység, ami a szerelem-féltésből fakad. Félünk attól, hogy elveszítjük a másikat. Vagy magunkat féltjük inkább, hogy egyedül maradunk. (Sokan ezért maradnak inkább benne egy rossz kapcsolatban. Jobb, mint a semmi alapon.) Egyfajta egészséges féltékenység mindig is jelen volt a kapcsolataimban, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. De amikor megtaláltam életem párját ez átment valamiféle dühöngő zöld szörnyetegbe. Mindenre és mindenkire ugrani tudtam volna, mint egy sakál. Elég nehéz volt olykor visszafogni magamat és lépten-nyomon meggyanúsítottam szegényt. Ez odáig fajult, hogy már egy filmet sem tudtunk megnézni közösen, mert az én fejemben folyton csak az kattogott, hogy biztosan a főhőső seggét és a melleit bámulja. Ami lehet, hogy igaz is volt! De miért ne tehette volna? Tudod, hűséget fogadtunk, nem vakságot! Tudom, rengetegen járnak hasonló cipőben, s általában ennek az a vége, hogy a másik, bár nem akar, de valóban félre fog lépni. Csak hogy tudja, miért hallgat nap mint nap.