Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyenkor mit lehet tenni?...

Ilyenkor mit lehet tenni? Hogyan keveredjek ki ebből az egészből? HOVA MENEKÜLJEK?!

Figyelt kérdés

5 nappal ezelőtt eljöttem otthonról, mert elegem volt az anyám viselkedéséből. Ő tudja, hol vagyok, nem aggódik, mindennap beszélünk, de legalább sms-t váltunk. Múlt héten is leléptem, akkor az exbarátom egyik haverja fogadott be, aki tegnap megfenyegetett, hogyha nem megyek haza, rámhívja a rendőrséget. Eddig semmi sem történt, anyámmal dumáltak, anyám odaadta neki a címet, ahol bujkálok, a srác meg ide akar jönni. Ezenkívül anyám telehazudta a srác fejét, hogy én azt mondtam, hogy exemmel együtt meg akartak erőszakolni, meg ilyenek...Teljesen elborzadtam, és a srác nem hisz nekem. Exemet még mindig szeretem, de fura, hogy elküldött a fenébe, és most meg keresnek. Mit akarnak még elvenni tőlem? Hova meneküljek előlük, mit tegyek? Exem anyukája is mondta, hogy szakítsak meg velük minden kapcsolatot. Megtettem, pár órára rá felhívta anyámat, hogy szól a rendőrségnek, mert aggódik értem. Ha nem akarnak többé látni, minek foglalkoznak velem? Nem értem, én csak nyugalmat akarok. Mit tegyek?


17 éves lány


2011. jan. 31. 14:29
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
ez a magántanulósdi nagy divat :) áruld már el, hogy milyen eü-i problémával lehet ilyet kérelmezni?
2011. jan. 31. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 tetris ***** válasza:
100%

Leányzó! A te fejedben jókora kuszaság van. Mivel még nem vagy nagykorú, nem tehetsz meg akármit. Azt tanácsolom - 3 gyerek anyjaként - hogy menj csak szépen haza. Otthon a helyed anyád szoknyája mellett. Ha pedig visszabeszélsz anyádnak, feleselsz, akkor ne is csodálkozz, ha ki van akadva.

Azt mondta, hogy bánja, hogy megszült. Erről csak annyit, hogy az ember néha, amikor nagyon mérges, mond olyanokat, amiket később aztán másképpen lát.

Tessék kicsit belátóbbnak lenni, és türelmesebbnek. Anyád is csak egy ember. Neki is lehetnek rossz napjai. De ha te erre még ráteszel egy lapáttal, akkor nincs min csodálkoznod!!!!!

Menj haza!!!!!!!!!! Addig, amig még nem találod magad az utcasarkon, kifosztva, meggyalázva. Addig, amíg még nem kényszerít az élet olyasmire, amit nem akarsz megtenni. Amíg még megvan a veséd, a tüdőd, a puszta életeted!!!!!!

Ha én lennék az anyád, én is fülön csípnélek, és vinnélek haza, a biztonságba. Teljesen jogos, ha rád akarják hívni a REndőrséget. Gyereknek otthon a helye.

Egyáltalán mit keresel te idegen emberek, meg ismerős ismerősének házában, ágyában?

Sok-sok baj van veled, szegény anyád!!!! Már kész idegbeteg lehet az aggodalomtól miattad. Ha végigolvastaad a hsz-ket, láthatod, mindenki azt mondja, hogy spuri haza.

Talán nem véletlen, hogy mindannyian ezt mondjuk neked!!!!!

2011. jan. 31. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
Az eü- dologra én is kíváncsi lennék, mert ismerek egy lányt, tolókocsis, mégis járt suliba rendesen, én pedig mindig agyonra lettem verve a bukott osztálytársak által(sovány, alacsony kislány voltam), és mégsem lettem magántanuló. Bőgve jártam suliba, de akkor sem futamodtam mag. Volt egy epilepsziás oszitárs is, ha rohama volt, mindenki tudta a dolgát, ablaknyitás, levegőhagyás neki... szóval nem tudom, mi baja lehet a kérdezőnek...
2011. jan. 31. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
73%

Tudom, hogy le leszek pontozva, de ahogy egyesek viselkednek, én egy percig nem csodálkozom, hogy 17 év alatt az anyja beleunt az "anyaságba".

Még csak ennyi idős, de már nekiindult a nagyvilágnak, hol ide fekszik, hol ott alszik, tanulni nem tanul, (ezt jelenti legtöbbször a magántanuló, hogy az iskola érdeke, ha be se jár.), de élete értelme egy olyan expasi, aki elég "problémásnak" tűnik.

Ez csak az a része, amit el mert mondani.


Én lányom lenne, én se kapálóznék, hogy hazakerüljön, legalább nem kell költeni rá.

:((


Mit gondolsz, drága kérdező, ennyi idősen, semmi képzettséggel, hová vesznek fel??

8 általánossal, ezzel a morállal, sehová babácska.

Egyik főnök se fogja díjazni, ha nem tetszik a rendszer, akkor nem jársz be dolgozni, és még te vagy felháborodva.

:(

Amit anyádtól kaptál, az szerelmes ballada ahhoz képest, amit egy rosszkedvű műszakveztől fogsz kapni a gyártósor mellett. Leszel te minden, csak nagysásasszony nem, és épp azért, mert nem volt kedve felkelni.


A felnőtté válás része, hogy ha konfliktusod van, akkor megtanulod megoldani, vagy kezelni, mert nem lehet mindig elmenekülni valakihez, aki épp megtűr két napig.

Gondolom nem véletlen az sem, ha a rendőrséget akarja rádhívni, aki befogadott.

Talán már nem lát szívesen.


Meg se kérdem, miért ilyen távoli ismerősökhöz mész, miért nem a barátaidhoz (nincsenek) vagy a gyerekvédelmisekhez (akik nem neked adnak igazat).


Ez van.

Felnőttnek érzed magad? Hát a felnőttek vállalják a következményeit, ha rossz döntést hoztak.

Nem kellett volna elszökdösni, úgyhogy most csitt legyen.

2011. jan. 31. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
100%
Én csak egy valamit nem értek, de azt nagyon nem. Olvastam a múltkor is a kérdésed. Akkor még úgy volt, hogy arra épp van pénzed, hogy elutazz, meg kis kaját vegyél, de arra már nincs, hogy megszállj valahol. Ezért mentél az exed barátjához. Ez volt úgy 2 hete. Ebből a leírásból azt saccoltam, hogy kb. 5000-ed lehet. Akkor most honnan van még mindig pénzed? Másrészt pedig akkor elvileg a barát laptopjáról írtál. Na mármost, ha a barát keres téged, és nem hisz neked, stb, akkor honnan írsz? Ejj, eléggé sántít nekem ez a dolog...
2011. jan. 31. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!