Bennem van a hiba? Miért nem örülnek a szüleim ha elérek valamit? Min tudnék változtatni?

Az ötleten elgondolkozom, hogy szóljak valakinek, aki el tudná mondani anyunak, hogy igenis keményen tanultam, arról meg nem tehetek, hogy tök más volt a verseny feladatban, mint ami eredetileg lett volna. Én megelégedtem a teljesítményemmel. Igazából már elterveztem, hogy jövőre megpróbálok belehúzni, de őszintén szólva teljesen elment tőle a kedvem. Nagyon. Első úgysem lehetek, mert ahhoz túl erős a mezőny. De eddig minden elképzelésemet valamivel tönkretette anyám. Alig várom, hogy elköltözhessek innét és ne nyomorgassanak tovább. Már úgy érzem, hogy csak arra vagyok jó, hogy legyen mivel villogni a munkahelyen, hogy az én lányom milyen jól tanul stb. Annyira figyel rám anyám, hogy még azt is elfelejtette, hogy nekem versenyem lesz. Pedig szóltam neki. Apuval nincs baj, mondjuk ő sem bíztat, pedig ez nagyon hiányzik. Annyira jó lenne, ha valaki azt mondaná végre, hogy ügyes vagyok és csak így tovább. De egy olyan személy, akitől ezt "elvárnám", mint a szülők. E helyett kapom a lecseszést, hogy miért nem nyertem meg. Nagyon félek, hogy kárt fogok tenni magamban, annyira tönkretesznek azzal, hogy mindenért én vagyok a hibás és nem csinálok semmit sem jól. Pedig én tőlem telhetőt megteszek. És ez már odáig fajult, hogy mostmár mindent magamra veszek, mindenért magamat hibáztatom, mert belém beszélték, hogy én sosem tudok semmit sem megcsinálni jól. Néha ezért nagyon szomorú vagyok... most így visszaolvasva az egészet szépen sajnáltattam magam.

Köszönöm az eddigi válaszokat!