Lehet, hogy az ő sorsára fogok jutni? Hogyan változtassak?

"A szerelem nem válogat!" Ha közösségbe jársz, találkozol emberekkel, egy idő után észrevétlenül meg fognak szeretni téged és te is meg fogod szeretni őket. Sőt, lehet, hogy pikk pakk találsz magadnak valakit... Nem lényeg az önbizalom... Nem lényeg, hogy nem volt még barátod.. A lényeg az, hogy tegyél azért, hogy legyen! Hogy ne juss arra a sors-ra amire nem szeretnél! Merni és tenni kell!

Amúgy pedig ez, hogy a te ismerősöd 38 éves és ilyen kellemetlen helyzetbe került nem azt jelenti ,hogy veled is meg fog történni, ha így haladsz. Ez butaság. Biztos meg van annak az oka, hogy ő így járt. Én nem ismerek olyan embert, aki normális életet élt és hoppon maradt volna...

Aztán. Nem kell megváltozni. Nem kell stresszelni magad ezzel. Te még csak 21 éves vagy. Szó szerint előtted az egész élet. Épp, hogy kijártad a középsulit. Lehet, hogy még valamilyen felsőoktatásban tanulsz... Rengetegen csak 27-28éves koruk után kezdenek el ezzel foglalkozni, hogy család, komoly kapcsolat esetleg egy picibabó...

Ugyebár ezek előtte leraknak valamit az asztalra.. Ez nem szükséges ugyan az egész kapcsolatosdihoz, de az időt rendesen elrabolta, viszont nekik még így is van egy csomó idejük bepótolni azt, amit "elmulasztottak".

Bocs, ez nem biztos, hogy fog vigasztalni, de leírom:

Én 24/f vagyok, de kb. ugyanilyen kilátástalan a helyzetem, annyival megspékelve, hogy nem csak 1 ember cseszte el az életét (bár ez a tiédre sem feltétlenül igaz) a családomban, hanem majdnem mind. A szüleimnek sz@r a házassága, bátyámnak már nem lesz családja nagy valószínűséggel (nem részletezném), nagynéném 2x vált, 2 nagybátyám korán meghalt, mindkettő alkoholista volt, harmadik nagybátyám él, de nem irigylem, a fia nem hívta meg az esküvőjére. Az egész rokonságunkban nincs egy normális család, normális élet. Nekem volt ugyan korábban kapcsolatom, de most tökegyedül élek a főváros közepén, nem járok társaságba, képtelen vagyok kapcsolatokat kialakítani, és úgy tűnik, ezen már csak én tudnék változtatni, de "erővel" meg nem lehet ilyet. Ha a saját családomra gondolok, alapvetően negatívak az érzéseim. És én is pont így érzem, egyre nehezebb nyitnom mások felé. Egy időben eljártam még közösségekbe, de soha nem éreztem jól magam, csak fárasztott az egész. Most már nem is járok sehova, alig beszélek élőben emberrel.

Én is 38 éves nő vagyok, és szándékosan élek egyedül, mert így szeretem. Jól nézek ki, magas és karcsú vagyok, kaphatnék akárhány pasit vagy akár nőt is, de egyedül élni a legjobb dolog a világon szerintem.

Szabad vagyok, akkor jövök-megyek, amikor nekem tetszik, sokat lógok a barátaimmal, sok hobbim van, arany életet élek.

A gyerekekkel meg úgy vagyok, ahogy mondjuk egy kiselefánttal: aranyosak, szívesen foglalkozom velük úgy pár óráig, de otthonra semmiképp nem kéne.

Nem tudom, miért akar olyan sok nő férjet meg gyereket. Aztán mikor megvan, akkor csak néznek ki a fejükből, hogy akkor most mi lesz? Be vannak börtönözve egy kapcsolatba, minden energiájukat és pénzüket elszívja a család, magukra nem marad semmi pénzük, erejük, energiájuk. Elhíznak, ellomposodnak, elhagyják magukat, megereszkedik a mellük a szoptatástól, széttágul a vaginájuk a szülésektől, boldogtalanok. Én meg vidám, nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, azt csinálok, amit akarok, gyűlik a pénz a bankszámlámon, és 10 évvel fiatalabbnak nézek ki.

A lényeg: természetesen mindenki úgy él, ahogy akar, de egyáltalán nem kell megijedni az egyedül éléstől. Semmiképp ne görcsölj rá erre a házasodásos-gyerekszüléses parára. Csak lazán!

Nekem pár rövid, szexmentes kapcsolat után 27 évesen lett először tartós kapcsolatom. 28 évesen találkoztam a nagy szerelemmel, ő vette el a szüzességem, és boldogan élünk, ma már házasok vagyunk.

Nem attól függ a boldogság, hogy mikor kezded el, hanem, hogy milyen férfiakkal kezdesz. Én nem voltam hajlandó minden utamba akadó, selejtes b.rommal összeállni. Vártam, és nagyon megérte. A rövid kapcsolataim csak a szexet akarták, lelkileg-szellemileg nem tudtak nyújtani semmit, mégha anyagilag jól is jártam volna a kapcsolattal (általában pénzes pasik voltak).

Azért szokták mondani, hogy egy adott életkorban érdemes azért kapcsolatot kezdeni, mert úgy tapasztalatot szerzel, és mert egy idő után (ha nem nyitsz), egyre nehezebb lesz. És nem csak azért, mert eljár feletted az idő, hanem azért, mert annyira kialakulnak és rögzülnek a saját szokásaid, hogy nehezen fogsz tudni beengedni egy új embert, új szokásokkal, és alkalmazkodni is nehezebb.

Pfff... A nagy átlag 20 éves kora előtt elveszíti a szüzességét és már túl van jó néhány kapcsolaton, 25 éve kora körül már meg van az első házasságuk, 30 éves korukra pedig már a gyerek, vagy a válás.

Ez csak az átlag, egyszerűen nem tudják értékelni azt, hogy milyen különleges dolog, hogy ott van neki egy másik ember, akinek pont ő kell.

Ti különlegesek vagytok, mert legalább értékelitek, megbecsülitek a másik embert, hálásak vagytok neki azért, mert veletek van és szeret benneteket. Nagyobb esélyetek van egy tartalmas és hosszú, igazi érzelmekkel teli kapcsolatra, mint az átlagnak.

Kedves kérdező: 21 évesen már öregnek érzed magad? A barátnődnek 24 évesen már későn volt?!? El vagy kalibrálva! Majd ha 50 éves leszel, akkor gondolj vissza 21 éves korodra, rájössz majd, hogy húúú, de szemtelenül fiatal voltál akkor még.