Nem érzitek úgy néha, hogy könnyebb lenne egyszerűen csak meghalni?

Mielőtt félreértenétek: nem vagyok depressziós, labilis idegállapotú, sem öngyilkosságot tervező. Sőt, azt merném mondani, hogy napjaim 90%-ban boldog és elégedett vagyok.

De néha rám tör valami kimondhatatlan magány vagy keserűség, valami mély szomorúság és ilyenkor szinte győzködnöm kell magam, hogy ne legyek hülye. Csak fekszem és azon gondolkozom, mennyivel egyszerűbb lenne, ha bevennék pár doboz gyógyszert, aztán lefeküdnék aludni, és többé nem ébrednék fel. Sajnos az itthoni állapotok elég sötétek, és ezt nem zárhatom örökké ki magamból, de ha megtenném, akkor vége lenne a fájdalomnak, a szenvedésnek, nem kellene többé hiábavalóan küzdenem ezzel az élettel. Egyébként a reinkarnációban hiszek, tehát úgy gondolom, egy másik életben ugyanúgy szembe kellene néznem azzal, amivel most - de az már más lenne. Talán könnyebben elfogadható vagy másért nehéz. Mindenesetre nem az, ami most van.

És teljesen közömbösség válok, már az sem érdekel, hogy fájna a családomnak vagy a barátaimnak, és ha bánatot hagynék magam után - nem érdekel. Nem lesz tőle lelkiismeretfurdalásom.

Mostanában egyre gyakoribbak ezek a "szomorú órák". Most azt mondom, sosem lennék képes öngyilkosságra, mert tisztelem az életet, és általában tényleg boldog vagyok - de mégis ide jutok időnként.

Ti mit tennétek? Nem akarom, hogy egy nap még közömbösebbé váljak és valami hülyeséget csináljak.