Hogyan lehet kibírni, hogy életem Párját utolsó földi útjára kellett kísérnem 9115 boldog nap után a temetőbe? Mária

Szerintem nagyon nehezen. A gyász feldolgozását sokkal jobban megnehezíti az a körülmény, hogy hirtelen minden előzmény nélkül következett be a haláleset.

Ha egyedül nem sikerül kikecmeregni a krízisből, én mindenképpen egy szakember segítségét javasolnám.

Őszinte részvétem!

Fogadd őszinte részvétem!

Erőt és kitartást kívánok, és támogatást a körülötted levők részéről.

"Ha annyira komoly volt a kapcsolat" ???

Majd 25 eves volt a kapcsolat!

Őszinte részvétem!!!

2 dolog van, amit szerintem ebben a helyzetben tehetsz.

Örülsz annak, hogy ennyi időt is eltölthettél vele és ennyire szerethettétek egymást.

Ha vannak közös gyerekeitek, akkor miattuk és magad miatt is még jobban szeretni őket és támogatni.

Éld meg a gyászodat, de ne engedd, hogy betemessen és komoly bajod legyen!

Anyukám, mikor váratlanul elveszítette az apukáját (elvált asszonyként élt már akkor otthon) majdnem depressziós lett. Olyan tüneteket produkált az elmondottak szerint (még 2 évvel a megszületésem előtt történt), hogy csuklóból azt mondanám rá, hogy súlyos depresszió. Félt az éjszakáktól, nem tudott mosolyogni, nem álltak el a könnyei, stb-stb. Aztán jött az okos orvosi szó és elkezdett ismerkedni. Barátkozni. Lett egy nagyon jó barátnője, aki megismertette őt apával. De nem csak emiatt volt jó, mert talán a mai napig ott kuksolnának ketten a nagyimmal és sikánkoznának.

Pár hónapra jöttem én. De emlékszem, kiskoromban, ha érzelmesebb számot hallgatott, mindig a nagypapi jutott eszébe és a szomorúság. Tehát gondolom ez teljesen soha nem is fog elmúlni.

De fel a fejjel! Ha letelt a lelkedben a gyász, menj el ismerkedni (talán segít)!

L23

Fogadd őszinte részvétem!

Az ember sok dologra mondja azt, hogy "azt nem élném túl". De bizony túl kell élni, szörnyű ez, együtt élni a fájdalommal. Nagyon sajnálom, hogy ezt meg kell élned.

Gondolj bele, mennyi ideig voltatok együtt, nyilván úgy terveztétek, hogy holtomiglan-holtodiglan, és talán jobb úgy, hogy ezt te éled meg, és nem neki kell elszenvedni ezt a fájdalmat. Túl kell élni, a gyerekek miatt, a szeretteid/szeretteitek miatt, és magad miatt.

Őszinte részvétem!

Azt gondolom, csak az idő múlása fogja enyhíteni a gyászodat.

Szerencsére, ha van erőd egyáltalán írni erről, ez azt jelenti, nem zárkózol el a külvilágtól és ez igazán jó dolog. Ez is segíteni fog abban, hogy a mostani lelkiállapotodból lassan-lassan kikerülj.

Én másokkal ellentétben azt gondolom, nem kell orvoshoz fordulni emiatt, hiszen ez egy természetes reakció, ki kell várni az idejét, hogy magátóül enyhüljön a gyászod. Ezt nem lehet gyorsítani, ez egy folyamat. Azt kívánom továbbra is, ne zárkózz magadba, ez talán a legfontosabb most. A többi szép lassan jön majd magától.

Fogadd őszinte részvétemet. Nagyjából sejtem, hogy mit érzel. Mikor édesanyám halt meg, akkor ők apámmal 27 év házasságban voltak, tehát nagyságrendileg hasonló.

A gyásznak vannak fázisai, amiket meg kell sajnos élni és ezek átélése, megélése által lesz több az ember.

Itt van egy leírás, talán ez adhat egy kis támaszt:

[link]