Miért nem értik meg egyes emberek, hogy nem hiányzik az apám, akit nem is ismertem?

Így van, nem érezték át ezt a helyzetet, nekik ez teljesen idegen. Nem tudják elképzelni, hogy milyen lehet. Nekem a barátnőmnél volt ugyanez, egy éves volt, amikor az apja inni kezdett, és otthagyta őket. A lány most 20 éves, évente egyszer-kétszer látja az apját, mert nagyon messze él tőlük, és arra sem veszi a fáradásgot, hogy elmenjen hozzájuk, igaz pénze se lenne, elissza az utolsó forintig. Születésnapján esetleg felhívja, de semmi több...szóval neki sem hiányzik, de nekem mindig mondja, ha otthon összeveszem édesapámmal, hogy inkább örüljek, hogy én teljes családban nőttem fel, és van apukám, aki szeret, és támogat engem, ráadásul becsületes tanult ember is. Ő azt mondja, nem nagyon tudja elképzelni, milyen lehetett nekem gyerekoromba a családi programok, stb., ő szerette volna ha így lenne, azonban nem tudja milyen, és mostmár késő.

Szentimentális amerikai filmeken nőttek fel, azt hiszik (vagy saját életmódjuk miatt úgy érzik), hogy a boldogság egyetlen módja az apuci-anyuci-gyerekek, később férj-feleség gyerekek családmodell, holott nem.