Hol rontottátok el? Menthető lett volna?

Folyamatosan meg akartuk változtatni egymást.

Pár év alatt eltűnt minden abból ahogy megismertük egymást,amikbe beleszerettünk.Csak a megszokás maradt és a kritizálás.

Mindketten hibásak voltunk.

1 évembe került mire ki tudtam mondani,és kitartani amellett hogy vége.

Azóta megtaláltam azt akivel összeillünk (és bár úgy kezrtem bele ebe a kapcsolatba hogy figyelmeztetni fogom magam,hogy ne akarjam megváltoztatni,nem kell magam figyelmeztetni,eszembe nem jut,benne olyan dolgok is vonzóak sok év után is,ami az exben fél év után is taszitó volt)

Szia!

Én anyuról tudok csak mesélni.

Ő ott rontotta el, hogy hozzáment egy olyan férfihoz akihez nem lett volna szabad. Évekig bízott benne, hogy minden rendben lesz, de egyre csak rosszabbá fordultak a dolgok. Apám soha nem volt egy szent életű ember. Ha még csak ívott volna, az nem lett volna akkora nagy baj, ha tudja hol a határ, de amikor már kezet emelt ránk ott betelt a pohár. Anya még a tárgyalások közt is reménykedett, de aztán belátta, hogy nem fog változni semmi. Apám pedig a bíróságon kijelentette, hogy inkább nem megy el dolgozni, minthogy kelljen fizetnie a gyerektartást. Ennek már 15 éve. Én akkor voltam 4 éves, bátyám 6. Szóval egyikünknek sem volt könnyű, főleg bátyámnak, hisz akkor ment első osztályba. De túléltük. Anyát még mindig bántják ezek a dolgok, de erős, és sikerült tisztességesen felnevelnie minket. Szerencsére a szülei mindig mindenben mellettünk állnak. Szóval nekik is hálásak lehetünk. Azért is mert ilyen édesanyánk van, és azért is mert önzetlenek.

19L